Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel

2016. december 24. szombat 17:02

Hét év alatt négy kiadást ért meg, és nyolcezer-hétszáz példányban kelt el az első kötet, idén pedig megjelent a második. A Szép magyar ének című daloskönyv céljáról és sikerének titkáról a kiadvány összeállítójával, Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével beszélgettünk.

– Bosszantja, ha szenteste a magyar családokban a hagyományos karácsonyi dalaink helyett a Jingle bells és társai szólnak. A Szép magyar ének című énekeskönyvének első kötete 2009-ben jelent meg. Egy sikeres vállalkozó, aki szakmáját tekintve vegyész, miért vágja ilyen fába a fejszéjét? Úgy is kérdezhetném: a suszter miért nem marad a kaptafánál?

– Mi afféle énekes család vagyunk, szeretünk otthon énekelni. Ne valamiféle önkínzást képzeljen el, hanem őszinte, szívből fakadó dalolást. Egyszerűen hozzátartozik a kultúránkhoz, az ünnep- és akár a hétköznapjainkhoz is. Hamar felébredt bennünk tehát a vágy arra, hogy a jeles alkalmakon, húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor, a név- és születésnapokon tisztességes magyar énekek szóljanak az otthonunkban. Elkezdtünk énekeskönyvet keresni, és bár több nagyszerű kiadvány került a polcunkra, amelyeknek mind megvannak a maguk erényei, mégis úgy éreztük, egyik sem eléggé kerek az otthon, családi és baráti körben megszólaló éneklés ösztönzése, segítése szempontjából.

– Bizonyos, legalábbis tartalmi szempontból az Önöké sem lett az, máskülönben aligha lett volna szükség az idén megjelent ráadáskötetre.

– Az elsőből Kallós Zoltán erdélyi népdalgyűjtőnek is küldtünk egy tiszteletpéldányt, aki rövidesen meglátogatott minket, és saját kiadványaival viszonozta gesztusunkat. A tőle kapott bőséges hanganyag arra ösztönzött, hogy jobban megismerjem a gyűjtőmunkásságát és azon keresztül az erdélyi és a moldvai magyarság énekvilágát. Aztán megismerkedtünk számos népi előadóművésszel, köztük – éppen Zoli bácsi közvetítésével – sok idős erdélyi adatközlővel is. Merse fiunk pedig, aki a Csillagszeműek táncosa, a hazai táncházmozgalomba vezetett be minket, ahol azzal szembesültünk, hogy a legnépszerűbb dalok és dallamok jelentős része ugyancsak Erdélyből érkezett. A kincsek hihetetlenül gazdag tárháza nyílt ki előttünk nekik köszönhetően. Így míg az első kötet törzsét elsősorban Kodály Zoltán és Bartók Béla – a tankönyvekből is ismerős – magyarországi gyűjtései adják, addig a második főleg a táncházakban népszerű erdélyi és moldvai énekanyagra, Kallós Zoltán gyűjtéseire épül. Ezek mellé persze jó néhány, az utóbbi években megismert egyéb dal is került.

– Kinek ajánlja az énekeskönyvet?

– Mindenkinek. Hiszen ének és zene nélkül elképzelhetetlen a minőségi emberi élet. Ahogy Kodály is mondta: „Legyen a zene mindenkié!” Persze ez erőfeszítéseket kíván az embertől. Ha nem akarjuk, hogy az elődöktől örökölt kultúránk elvesszen, azt újra és újra, nemzedékről nemzedékre magunknak is meg kell tanulnunk. Talán ehhez: a magyar ének, a magyar zene, a magyar kultúra, végső soron a magyarság megmaradásához járulhat hozzá ez az énekeskönyv.

– Míg fiatalok tízezrei tanulnak néptáncot, népzenét szerte az országban, és mutatják be tudásukat a televízió kamerái előtt, addig tömegek élnek identitásvesztésben. Furcsa kettősség ez.

– Az elmúlt évtizedekben valóban emberek tömegei veszítették el tájékozódásukat, jóllehet a mai zűrzavaros, bonyolult időkben különösen szükségük lenne rá. Ugyanakkor egyre többen felismerik a hiányt, és keresik a kapaszkodókat, a megtartó gyökereiket. Hiszem, hogy egyre többen fognak visszatérni a kultúrájukhoz, s mind többen fogják felismerni saját, régi értékeiket. Persze csak akkor, ha vannak még ilyen értékeik. Viszont mi, magyarok e tekintetben hihetetlenül szerencsések vagyunk, hiszen rendkívül gazdag hagyományokra támaszkodhatunk, akár a zene-, akár a tánc-, akár a viseletkultúránkra vagy más egyébre gondolunk. Nem kell mást tennünk, mint éltetnünk ezeket, aki pedig elfelejtette, annak vissza kell tanulnia a többiektől mindezt. Azt látjuk magunk körül, hogy egyre többen kapnak kedvet ehhez. Remélem, hogy az idegen kultúra majmolása helyett a szélesebb tömegek is mielőbb eljutnak saját, valódi értékeik felismeréséhez és megbecsüléséhez, mert nagyon bosszantó, ha a magyar családokban a szép karácsonyi énekeink vagy születésnapi köszöntőink helyett a „Jingle bellsek” és a „Happy birthday-ek” szólnak.

– Tavasszal, a könyvbemutatón azt mondta: azoknak, akik előrébb járnak a hagyományok újra-tanulásában, segíteniük kell a többieket.

– Ugyancsak Kodálytól származik a következő gondolat: „A napi politikával nem foglalkoztam. Átvitt értelemben azonban politikai minden taktus, minden népdal, melyet feljegyeztem. Szerintem ez a helyes nemzeti politika. A tetteké és nem a frázisoké.” Mit jelent ez ma? Azt, hogy a magyarságnak nincs szüksége a nemzethalál víziójának mocsarában elmerülő jajgatásra és sopánkodásra, sem a hangzatos nagyotmondásra – csupán tettek kellenek. Mert a gyermekeinknek odahaza megtanított minden népdal, minden helyes születésnapi vagy karácsonyi ünneplés, éneklés valóságos nemzetmentés. A többi csak duma.

– És mi van, ha valaki nem tud énekelni?

– Akik erre hivatkoznak, azok számára rossz hírem van. És itt megint Kodályra kell hivatkoznom. Szerinte ugyanis mindenki tud énekelni, akinek gégéje van. Arra bátorítok tehát mindenkit, hogy ne szégyellje a hangját. Nem kell színpadra állnia, de higgye el, a családja vagy a barátai előtt nem kell röstelkednie. Erre hivatkozva senki se fossza meg magát az éneklés csodájától, mert a szép magyar éneknek a dallamában és a szövegében hordozott lelke van, amelyet csak akkor fejthetünk meg, csak akkor tudjuk megérezni, felfogni az évszázadok, évezredek alatt benne kikristályosodott esszenciát, sok-sok előttünk járt nemzedék bölcsességét, ha magunk is megszólaltatjuk.

– Béreséknél nyilván a karácsony sem telhet el közös éneklés nélkül.

– Ahogyan már az azt előkészítő advent sem. Bár az év végi hajrában, az ünnepi készülődésben nem könnyű jól beosztanunk az időnket, arra törekszünk, hogy esténként kicsit a zongora mellé ülhessen a család. Ezt a hangulatot próbáljuk megteremteni a céges ünneplésben is, ezért a budapesti székházunkban és az erdőbényei szőlőbirtokunkon a munkatársakat is megénekeltetjük. Az utóbbi helyen különösen is igénylik ezt, általában véget nem érő közös éneklésbe torkollik minden ilyen alkalom. De a Fő utcai görögkatolikus barátainkkal is összejövünk kántálni a karácsony előtti napokban.

– Melyik a legkedvesebb adventi-karácsonyi éneke?

– A számomra kedves karácsonyi énekek zömét már a daloskönyvem első kötetébe beletettem. Ebbe kerültek az általánosan ismert egyházi és népénekek is. Ehhez képest a második kötet csak néhány, azóta meglelt erdélyi és moldvai ünnepi éneket közöl. Az első kötetben görög- és római katolikus, valamint protestáns karácsonyi énekek egyaránt vannak. Ezek egyik része a hivatalos egyházi énekeskönyvekben is fellelhető dicséret, a másik része pedig olyan népének, amelynek nincs feltétlenül egyházi gyakorlata, ám ettől még nagyon mély az üzenete. Hosszan sorolhatnám a legkedvesebbeket, de inkább csak egyet-egyet emelek ki, ajánlva a könyvet forgatóknak. Különösen kedves számomra egy görögkatolikus karácsonyi ének: „Az ég és a föld, az ég és a föld / mostan ünnepelnek, / angyal és ember, angyal és ember / vígan örvendeznek, // Krisztus született, / Isten ember lett…” Gyakran énekeljük decemberben a gyönyörű katolikus adventi éneket is: „Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő! / Beteljesült már az idő. / Törd át az ég zárt ajtaját, / vár a világ sóvárgva rád.” És hogy protestáns testvéreinket is megtiszteljük, olykor megszólal nálunk az ő legfőbb karácsonyi énekük is: „Krisztus Urunknak áldott születésén, / angyali verset mondjunk szent ünnepén, / mely Betlehemnek mezejében régen / zengett ekképpen:…” De a népszokásokhoz kötődő pásztorénekeket, népdalokat sem szeretném mostohán kezelni, ezért közülük a feleségem szülővárosát, Bicskét említő 1937-es gyűjtésre hívom fel a figyelmet: „Üdvözlégy, kis Jézuska, / üdvözlégy, ó, kisbaba, / mért fekszel a jászolyban, / a hideg istállóban?” Ennek következő versszakai kifejtik, mennyivel jobb lett volna, ha a Megváltó Magyarországon jött volna világra, mert itt mennyivel barátságosabban fogadták volna. Hát, ezen is érdemes elgondolkoznunk… Vajon miként fogadnánk ma Jézust Magyarországon, ha itt születne meg, vagy ha ígérete szerint visszatérne? Vajon észrevennénk-e egyáltalán? Helyet adnánk-e, helyet adunk-e neki a szívünkben a hétköznapok során, vagy legalább az ünnepek idején?

Kiss Sándor

Fotó: Dimény András

Magyar Kurír

Az interjú az Új Ember karácsonyi számának „Mértékadó” című mellékletében jelent meg nyomtatásban.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
pasztor-gyozo-kanonok-dabas-sari-plebanos-kapta-iden-parma-fidei-hit-pajzsa-dijat
Pásztor Győző kanonok, dabas-sári plébános kapta idén a Parma fidei – Hit pajzsa-díjat

Pásztor Győző kanonok, dabas-sári plébános vehette át a Pesti Megyeháza dísztermében február 25-én a Parma fidei – Hit pajzsa elnevezésű díjat, amelyet a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva immár tizenhatodik alkalommal adtak át.

2017. február 25. szombat
beletorodes-vagy-valtozas-kereszteny-identitaskereses
Beletörődés vagy változás? – keresztény identitáskeresés

Évközi 8. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 6,24–34)

2017. február 25. szombat