Találkozás Ferenc pápával – interjú Erdő Péterrel

– Bíboros úr, ismét programokkal zsúfolt az Ön római látogatása: vasárnap délután szentmise a Szent Péter-bazilikában, hétfőn megbeszélés a CCEE alelnökeivel, Angelo Bagnasco bíborossal és Angelo Massafra shkodrai érsekkel; hétfőn délelőtt tanácskozás Ferenc pápával Európa egészét érintő kérdésekről, délben sajtókonferencia a Vatikáni Rádióban; szerdán pedig megnyitja a teremtett világ védelméről szóló „Áldott légy” kezdetű pápai enciklika és a decemberi párizsi klímakonferencia kapcsolatával foglalkozó egyházi szemináriumot a római Augustinianum Patrisztikai Intézetben. A Szentatyával folytatott megbeszélésre kérdezek rá: milyen főbb témákat érintettek?

– Ahogyan az körülbelül kétévenként az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának szokása, beszámoltunk a kétéves tevékenységről és a jövőbeli tervekről. Ebben a körben említettük meg a szekularizációt és az új bálványimádásokat, amelyek az európai életet jellemzik, néha a Szentatya által használt szavak mentén, ezeknek a fényében világítottuk meg a helyzetet. Beszéltünk természetesen a menekültekről és migránsokról, beszéltünk a családról, a születések számának nagyon alacsony szintjéről, a kontinens elöregedéséről, az ezzel kapcsolatos szociális és emberi problémákról, de a pozitív lehetőségekről is. Például a 65 és 75 év közötti korosztálynak a nagylelkű részvételéről a közösségi munkákban, az önkéntes tevékenységekben. Aztán szóltunk a szabadság és a különböző szabadságjogok jelentéséről és az ezzel kapcsolatos vitákról. Amint ismeretes, a harmadik-negyedik generációs jogok és ezen fogalmak körül nagyon mély identitási viták vannak a kontinens különböző országaiban. A genderelmélet terjedése és bekerülése több ország törvényhozásába ennek a folyamatnak az egyik része.

Beszéltünk továbbá arról, hogy az európai népek közössége hogyan tud a kereszténység fényében nagyobb és jobb egységre jutni egymással. A mi szervezetünk nemcsak az Európai Unióhoz tartozó országoknak a püspökeit képviseli, hanem a távolabbiakét is, tehát Oroszország és Törökország is a tagjaink között található. Nagyon fontos dolognak minősítették a résztvevők azt – és ezt a Szentatya is örömmel hallotta –, hogy az egyes népek kultúráját, nyelvét, zsenialitását, történelmi tapasztalatát a kereszténység nem eltörölte, hanem megnemesítette, hozzásegítette a fejlődéshez. Tehát Európa az a földrész, ahol valódi nemzetek élnek egymás mellett, de nemcsak egymás mellett, hanem kiengesztelődött, baráti viszonyban kell hogy együtt éljenek, hiszen vannak közös alapjaink és közös értékeink. Ebben a kereszténység nagyon nagy erőt jelenthet, hiszen a közös értékek forrását éppen a keresztény hagyomány jelenti. Ezt a szeretetben és egymás jobb megismerésében való együttműködést mint értékes célt többen osztják Európában – s erről is beszélgettünk, hogy a különböző európai országokban mi minden történik ennek érdekében.

Arról szó esett, hogy az európai egyházon belül nagyon sok érdekes folyamat figyelhető meg. Különböző dikasztériumokban is beszéltünk például a családokból álló közösségekről, amelyek a lelkiségi mozgalmakban és a plébániákon is egyre jelentősebbek. Aztán beszéltünk arról is, hogy nagyon fontosak azok a karitatív tevékenységek, amelyeket az egyház folytat és tervez. Innen, ebből a kérdésből kiindulva akár az olaszországi élelmiszerosztásig, ami tizenkét millió adag étel kiosztását jelenti rendszeresen, odáig, hogy az evangelizációnak és a karitatív tevékenységnek egymással milyen viszonyban kell lennie. Érintettük továbbá a közelgő GMG-t (a Giornata mondiale della gioventù rövidítése – a szerk.), a krakkói Ifjúsági Világtalálkozót, a hivatások kérdését és külön figyelmet szenteltünk az ökumenizmus témájának is. A Szentatya Kirill pátriárkával közösen kiadott dokumentuma nagy bátorítás, és nagyon sok tekintetben utat mutat a katolikus–ortodox együttműködés számára. Ugyanakkor mindannyian érdeklődéssel várjuk, hogy nyáron a pánortodox szinódusnak milyen eredményei lesznek. Nyilván erre majd az ortodoxiával közös európai fórumokon is reagálni kell.

Külön feladat, ami az utóbbi években jelentkezik, hogy nemcsak az Egyházak Világtanácsának európai szervezetével, a KEK-kel (Konferenz Europäischer Kirchen; Európai Egyházak Konferenciája – a szerk.) vagyunk együttműködési viszonyban, hanem az evangelikális és pünkösdista keresztény közösségek, neoprotestáns közösségek egy jó része nemzetközi szervezetet, nemzetközi találkozókat tart fenn, amelyekre meghívják a katolikusokat is. Ők nem tagjai az Egyházak Világtanácsának, s egy másfajta párbeszédet kezdeményeznek, aminek bizonyos témákban ugyancsak helye lehet.

Igyekeztünk megvonni az utóbbi időszak munkájának a mérlegét arról, hogy a Szentföldön tartott plenáriánknak (közgyűlés – a szerk.) mi volt az eredménye, hiszen ott is szóltunk bőségesen mind a migrációról, mind a keresztények fenyegetett helyzetéről a Közel-Keleten, mind pedig a béke kérdéséről, hiszen ez az egész mostani folyamatnak a gyökere, mert ha a háború nem szűnik meg, akkor nagyon nehéz az emberek vándorlásában és a humanitárius kérdésekben is egyensúlyi állapotot elérni. Kétségtelenül a béke előmozdítása volt a Szentatyának is az egyik fontos ügye ebben a tekintetben.

Azután szóltunk a katolikus médiák, jogi szakértők rendszeres cseréjéről, a szeptemberre tervezett nagy boszniai találkozónkról, amelyet például az Európa Tanáccsal és más nemzetközi szervezetekkel együtt alakítottunk ki. Ez az irgalmasság cselekedeteiről szól, és minden egyes cselekedet köré egy egész blokkot szerveztünk, amelyben azok az európai szervezetek, melyek azzal a témával foglalkoznak, nemcsak bemutatkoznak, hanem a keresztény hit fényében utakat is fognak keresni.

Nagyon fontos ezenkívül egy másik közös programunk az Európa Tanáccsal, ez pedig a börtönökben lévők radikalizálódását érinti. Tehát fontos lelkipásztori feladat, hogy olyan lelki atmoszférát teremtsünk a börtönökben, hogy a börtönpasztoráció révén, de esetleg más módon is, a fogvatartottak ne váljanak a szélsőséges propaganda áldozataivá és ne kerüljenek ki minden szörnyűségre kész merénylőként olyan emberek, akik egyszerű bűncselekményekért jutottak börtönbe. Ez azt hiszem, ma egy egész Európára jellemző törekvés.

Nagyon lényeges továbbá az, hogy a fiatalok kísérésében milyen utakat és az életnek milyen szektorait találjuk meg. Legutóbb éppen Szegeden volt az egyetemi pasztorációról szóló európai kongresszus, aminek nagyon értékes előadások voltak a gyümölcsei. Előtte Lengyelországban tartottunk hasonlót, most az egyetemi pasztoráció, az ifjúságpasztoráció és a felnőtteknek szóló katekézis tevékenységének szerves egységén dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy arra törekszünk, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor ezek a síkok nem egymástól mereven elválasztott szektoriális tevékenységet jelölnek, hanem egy különböző súlypontokkal rendelkező, de alapvetően együttműködő munkálkodást az ifjúság érdekében.

– Vasárnap a Szent Péter-bazilikában tartott homíliájában arról beszélt, hogy Európa lényegi döntés előtt áll. Kereszténység vagy nem kereszténység, hit vagy nem hit. Mire utalt ezzel a megállapítással?

– Elsősorban saját magunkra. A mi szívünkben dől el Európa is, elsősorban. Ha az emberek szívében valami előtérbe került, akkor az lassan megjelenik a közösségek életében is. Nem olyan időket élünk ugyanis, amikor bizonyos hittani finomságokra tudjuk minden erőnket és figyelmünket fordítani (ez inkább a békésebb, kulturálisan egységesebb időszakokra jellemző), hanem a hitünk lényegével kell szembenéznünk: magunknak is föl kell tennünk a kérdést, hogy miben hiszünk, miért hiszünk, és a kereszténység erre a kérdésre nem tud választ adni anélkül, hogy Jézus Krisztus személyét ne állítaná a középpontba. Mi Jézus Krisztusnak vagyunk a tanítványai, hozzá pedig történelmi út vezet, hiszen ő történelmi személy volt, nemcsak egy mitológiai alak, nemcsak egy filozófiai tétel. A vele való kapcsolat az, ami az egyház közösségén és a történelmen keresztül elevenné válik, és ez a kapcsolat az, ami hitünknek a középpontjában kell hogy álljon.

– A világ befolyásolói, mértékadó sajtóképviselői egy olyan szociális szolgálatot várnak tőlünk, amiben nem esik szó Jézusról…

– Természetesen aki nem hisz, annak a hit lényege nem lesz érdekes, hanem esetleg a hitből fakadó tettek közül némelyik, amit hasznosnak ítél. Így volt ez mindig, amikor az egészségügyet vagy az oktatást, illetve egyéb tevékenységet akartak úgy elvárni az egyháztól, hogy közben a hitére nem figyeltek. Ezek a cselekedetek, ha keresztény módon végezzük őket, hitből fakadnak, és ez adja a sajátos arculatokat. Számunkra, akármilyen is az elvárás, a belső erőforrás csak a hit lehet, hiszen ez az a többlet, amit nyújtani tudunk. Egyébként megfelelő díjazás ellenében szakképzett emberek bármikor tudnak foglalkozni ilyen kérdésekkel vagy dolgozni ezekben a szektorokban, de amikor tőlünk várják ezt, akár civil társadalmi szinten, vagy nem hívők oldaláról, akkor ott van a lelkük mélyén, hogy hátha ők jobban fogják csinálni. Ez a plusz, ez a különbség biztosan a hitünkből kell hogy fakadjon.

– Végül a mai szemináriumról, a klímacsúcs és a pápai teremtésvédelmi enciklika kapcsolatáról szeretném kérdezni.

– A Laudato si’ enciklikában a Szentatya a környezetvédelem alapjairól is szól. Szól egy sor részletproblémáról is, de mindenekelőtt az alapokra irányítja a figyelmünket. Ha teljesen relativista módon nézzük a világot, akkor a környezetvédelem nem lehetséges. Mert akkor megkérdezem, hogy mi számít jó fejleménynek, mondjuk a természet adottságainak világában. Értékes az, jobb az, hogy növények vannak egy kontinensen, mint hogy ha kősivatag van ott? Miért jobb? Nekünk, embereknek jobb? És az milyen kritériumrendszer miatt jobb, hogy mi, emberek élünk egy bolygón, mint ha nem élnénk? Szükségünk van egy átfogó világképre, de egy olyanra, amely a dolgoknak az értékét és az értelmét is megadja. Akkor tudunk dolgozni az értékek védelmén. Ha ilyen viszonyítási alapunk nincs, akkor lehetnek pillanatnyi érdekek, amelyek mindig csak egy bizonyos csoportnak fognak kedvezni, de ebből átfogó környezetvédelem nem lesz. Nem véletlen, hogy a katolikus társadalmi tanítás mindig a teremtés védelméről beszél, hiszen ez adja a kozmosznak is az értékét, a teremtő Istennel való kapcsolat. Istennek terve van a világgal, és ennek a tervnek kell megfelelnünk, nekünk, embereknek is, akik értelemmel és szabad akarattal megáldva tudatosan is együtt tudunk vele működni. Ezek a kérdések megint csak hitünk lényeges pontjaira irányítják figyelmünket.

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír