Merjük megmutatni, miben vagyunk jók! – Tehetséggondozás a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban

Nézőpont – 2017. július 22., szombat | 19:50

„Tehetséges szülő – tehetséges gyerek” címmel indított programot a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium, hagyományteremtő céllal. Endrey Irma és Endrey-Nagy Ágoston, a festőművész édesanya és írásaival, fényképeivel díjakat nyerő kilencedikes fia mutatkoznak be közös tárlaton.

A szóbeli érettségi első napján hívott minket ismerkedő beszélgetésre Brückner Ákos Előd OCist, az intézmény spirituális vezetője és Orosz Ágoston igazgató. A város szívében áll a közelmúltban megújult történelmi épület, amely 1812-től a ciszterci gimnáziumnak adott otthont, az államosítását követően pedig a József Attila Gimnáziumnak. 1992 óta ismét a rend fenntartásában működik itt egy nyolc, illetve négy évfolyamos iskola.

Kíváncsian érkeztünk: a ciszterci gimnázium ugyanis 18. helyet szerzett el az iskolák azon rangsorában, amely a pedagógiai hozzáadott értéket vizsgálja. Az értékelés azt igyekszik megmutatni, mit tesznek hozzá az intézményben dolgozó pedagógusok ahhoz, ami a hozzájuk került tanulóban már eleve megvan. „A felmérés azt mutatja meg, mennyi munkája van a pedagógusnak abban, hogy a kettest felhozza hármasra. Ezért örültünk ennek a mérésnek” – mondja Orosz Ágoston igazgató.

A kutatók számára a vizsgálat alapját az országos kompetenciamérés mutatói jelentették. Az adott év teszteredményei, a szociális helyzetet leíró családiháttér-index (CSHI), valamint a két évvel korábbi eredmények alapján állítottak fel egy sorrendet, amely az ismert teszt-, érettségi- és versenyeredményeket felvonultató HVG-rangsortól teljesen különböző képet ad az iskolákról. A pedagógiai munka értékére hívják fel a figyelmet ezzel a rangsorral, amelyben előkelő helyet szerzett a székesfehérvári iskola. Az intézmény oktató-nevelő munkájában helyet kap a tehetséggondozás is. Ennek keretében valósul meg az intézmény új kezdeményezése, a Tehetséges szülő – tehetséges gyerek program is, amelynek első bemutatkozója Endrey-Nagy Ágoston.

A kilencedikes fiú prózát és verseket ír, valamint fényképez. Művei főként a természetről szólnak, a teremtett világ szeretetéről, szépségéről üzennek. Édesanyja formatervező szakmérnök, de a tehetségprogramban festőművészként mutatkozik be.

Ágoston tagja az iskola 2011-ben indult írószakkörének és az évente kétszer megjelenő Fehérvári Fehér Fekete című iskolai újság szerkesztői gárdájának. A Lőrincz Tamás vezette írószakkörben született írásokat tavaly Tejfogú csillagok címmel jelentették meg. A magyartanár azért hozta létre a szakkört, hogy összefogja és segítse azokat a diákokat, akik szépírói ambíciókat éreznek magukban. Hogy a fiatalkori szárnypróbálgatásokból később mi lesz, azt nem tudhatjuk – írja az antológia előszavában Lőrincz Tamás. Annyi azonban biztos, hogy jó kézbe venni a háromszáz oldalas, igényes kivitelezésű könyvet, amelynek írásait gimnazista fiatalok rajzai, fotói illusztrálják. Orosz Ágoston igazgató büszkén mutatja a szép könyvet: „Öröm fellapozni, és hallani, ahogyan susognak a lapjai. A könyvnek, ahogyan az újságnak is, illata van, élmény olvasni. Két éve a könyvtárunkat is felújítottuk. Szeretnénk, ha a gyerekek megtapasztalhatnák azt a csodát, amit bárki átélhet, amikor leemel egy könyvet a polcról.”

Brückner Ákos atya a tehetséggondozásban a jövőépítés lehetőségére hívja fel a figyelmet. „Olyan szellemi légkör vesz körül bennünket, amelyben nem divat a jövővel foglalkozni. A pillanatnak élünk. Napjainkban a jövővel kapcsolatban inkább csak az aggodalmak kerülnek szóba. Mi itt az iskolában a távlatokra szeretnénk ráhangolódni, és tenni akarunk a jövőért, tudatosan alakítani igyekszünk azt. A tehetséggondozást és az év végi gazdag jutalmazási rendszert is ennek szolgálatába állítjuk.”

Orosz Ágoston a program születéséről mesél. „Hogyan lehet megtalálni a tehetségeket? Ez a kérdés foglalkoztatott bennünket. Iskolánk egyik jellemzője a családiasság. Meggyőződésünk ugyanis, hogy csak akkor tudjuk jól végezni a munkánkat, ha azt a szülővel közösen tesszük.” Ákos atya kiegészítésképpen hozzáteszi: „Ha a szülő és a gyerek együtt mutatkozik be az iskola közösségének, azzal családi mintákat tudunk megmutatni. Igyekszünk megragadni minden olyan lehetőséget, amely alkalmat ad arra, hogy megszólíthassuk a szülőket. Az ő korosztályuk ugyanis – történelmi közelmúltunk okán – csak nagyon keveset kaphatott a hitből. A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy felmutassuk: a vallást élni kell. A keresztény iskolába járó fiatal a hittantól és a kötelező miséktől még nem lesz keresztény. Ehhez arra van szükség, hogy a hit az egész életvitelét áthassa. Erre szeretnénk nyitottá tenni a családokat” ― hangsúlyozza Orosz Ágoston.

Az idén indult kezdeményezés mellett számos más terepe is van a tehetséggondozásnak. Fontosak a versenyeredmények – számos szép helyezéssel büszkélkedhet az iskola. „Aki a tanulmányaiban bizonyul tehetségesnek, azt is el tudjuk juttatni a csúcsokig, de azoknak is van érvényesülési lehetőségük, akik a zene, a tánc, az írás vagy a sport területén kiemelkedőek” – mondja az igazgató.

Az iskola életét bemutató Fehérvári Fehér Fekete legújabb száma a ballagókat kérdezte iskolai élményeikről. Szinte mindegyik fiatal megemlítette a diáknapokat. Emellett a Ki mit tud?, az osztályvetélkedők, a színjátszók fellépései, az iskolai zenekar koncertjei mind-mind alkalmat kínálnak a tehetségek megmutatkozására. Ilyen az a jó táptalaj, amelyből könnyen kinőhetnek az Ágostonhoz hasonló tehetségek.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva 

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2017. július 23-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria