Ünnepek után

2018. január 21., vasárnap | 12:00

Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

Sűrű volt ez a karácsonyi idő, amelynek nemrégiben értünk a végére. Ahogyan visszaereszkedünk a hétköznapok sodrába, felmerül a kérdés: mi marad az ünnepből? Pilinszky Jánosnak épp az Új Ember hasábjain megjelent szilveszteri sorai jutnak eszembe, amelyeket tulajdonképpen tágabban is érthetünk: „Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő.” Vajon január, az évközi idő a szürke kijózanodásé, vagy van valami, amit továbbvihetünk abból, amiből a karácsony során töltekeztünk?

Amikor ünnepelünk, az idő szövete mintha tömöttebbé válnék. Másképp telnek a percek, jelentőségteljessé lesznek, hiszen a lényeg, ami figyelmünk középpontjába kerül, az örökkévaló dolgokkal, magával az Örökkévalóval állít kapcsolatba bennünket. Szemünk megnyílhatott, az időnek ebben a másik, lényeggel telített folyásában lehetőséget kaptunk arra, hogy a betlehemi jászolnál, a Gyermek mellett időzve létünk alapját ismerjük fel: a testünket-lelkünket csodálatos cserével magáénak tudó Istent.

Ünnepelni nem lehet mindig. A hétköznapnak viszont nem kell szürkének lennie. Ünnepelni lehet „féktelenül, pogány szívvel”, úgy, hogy túlkészülünk, vagy a titok mellett eltivornyázunk. Hétköznapjainkba azonban továbbvihetjük az ünnep figyelő szívét, amely a csodát most már nem a rítusban, szövegekben, fényekben keresi, hanem azokból merítve az élet apró dolgairól, gesztusairól, találkozásairól lebbenti fel a fátylat. A megtestesülést megünnepeltük, most pedig finom, ünnepben érlelt figyelemmel tetten érhetjük azt a mindennapjainkban.

Fotó: Székelyhon.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
-lelkem-gyerekkoromtol-igazgatva-volt-isten-az-eg-fele-latogatoban-horvath-gyula-k
„Elégettem az összes könyvemet, a Biblia kivételével” – Látogatóban Horváth Gyula költőnél

Horváth Gyula 1959-ben született a Borsod megyei, kétezer lakosú Alsóvadászon, egy cigánytelepen. Napjaink egyik legnagyobb költője. Tizenhat évesen publikált először, ezután versei rendszeresen megjelentek az Élet és Irodalomban, a Vigiliában, az Új Írásban, a Tiszatájban.

2019. március 25., hétfő
ferenc-papa-loretoban-ferfi-es-no-hazassagan-alapulo-csalad-nelkulozhetetlen
Ferenc pápa Loretóban: A férfi és a nő házasságán alapuló család nélkülözhetetlen

Március 25-én mintegy tízezer hívőt köszöntött a Szentatya a loretói kegyhely előtti téren, miután misét mutatott be Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, és aláírta az ifjúságnak szentelt szinódus utáni apostoli buzdítását, amelyet április 2-án tesznek majd közzé.

2019. március 25., hétfő