Úton Emmausz felé – A húsvétot követő fényes hét Egyházunkban

Nézőpont – 2017. április 19., szerda | 13:27

A húsvét ünneplése nem zárul le a szent három nap elmúltával, hanem a következő vasárnapig, húsvét nyolcadáig tart, nem beszélve arról, hogy az Egyház minden szentmisében a húsvétot ünnepli – Heidl Györgynek, a Pécsi Tudományegyetem docensének írását közöljük.

A korai Egyházban az ünnep folytatása sokkal látványosabb volt, mint ma. A vasárnap hajnalban megkeresztelteket, akiket ekkor már neofitáknak hívtak, a püspök tovább tanította.

Ezen a héten, amelyet keleten fényes hétnek neveznek, az Egyház friss hajtásai már a gyülekezet tagjaival együtt vettek részt az istentiszteleten, a keresztségkor kapott fehér ruhájuk azonban feltűnően megkülönböztette őket a többiektől. Egyes helyeken, mint Hippóban is, nem csupán fehér ruhát hordtak, hanem egy külön erre a célra készített, csak ebben az időszakban viselt szandált is. Megjelenésükkel is emlékeztettek a keresztségben kapott teljes megtisztulásra és újjászületésre. A püspök mindennap homíliát mondott az aznapi evangéliumi szakaszokról, a négy evangélium feltámadáselbeszéléseiről, valamint a szentségekről: a keresztségről és az Eucharisztiáról. Ezeket nevezték misztagógikus katekéziseknek. Volt, aki ezen a héten magyarázta a Miatyánk kéréseit is.

Húsvét nyolcadának keddjén az Egyház Jézus és az emmauszi tanítványok találkozásának elbeszélését olvasta fel Lukács evangéliumából. Most ezt szerdán teszi. A tanítványok fokozatosan jutnak el a hitre és megértésre. A beszélgetésből kiderül, hogy csak prófétának tartják Jézust, akit igazságtalanul megöltek, de Jézus megtanítja őket az Írásokból arra, hogy a szenvedés és a kereszthalál a messiási próféciák beteljesülése volt.

A tanítványok „szíve lángol”, ahogyan feltárul számukra az írások értelme, s végül a kenyértörésben felismerik az élő, feltámadt Jézust. Akkor nyílik meg a szemük, amikor Jézus eltűnik a szemük elől. A benső látás felismeri Krisztust az Eucharisztiában. Előbb eljutnak a hitre, a hittől a megismerésre, a megismerést pedig beteljesíti a Krisztussal való közösség a kenyértörésben. A két tanítvány, aki a jeruzsálemi Golgotától, a szenvedés helyétől elindulva halad Emmausz felé, s végül hazaérkezik Jézussal, azt az utat járja be, amelyen Krisztus minden tanítványának végig kell haladnia. A neofiták is akkor érkeznek haza, amikor húsvét nyolcadának vasárnapján a hívő közösség tagjaiként részesülnek az Eucharisztiában. Ezután levetik fehér ruháikat, és bensőleg átalakulva, új küldetéssel térnek vissza a világba.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria