Útravaló – 2019. március 16.

Nézőpont – 2019. március 16., szombat | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Petrum)

Az ősegyházban a papszentelések napja volt ez a nap, melyeket Szent Péter apostol sírjánál tartottak a vasárnapra virradó éjszakán. Az olvasmányban Mózes prédikációját halljuk a kiválasztottságról, az evangéliumban pedig az Atya képe áll előttünk, aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt. A kiválasztottság mindig törvényt szab az ember léptei elé, amely lehatárol, hogy szabaddá tegyen önmagunknak arra a nagyvonalú felülmúlására, amelyet Jézus kér követőitől. Ennek gyümölcse az atyaság: a papra bízott megszentelő, tanító és kormányzó hatalom testvérként való megélése, amelyet
olyan szelíden és egyértelműen kell gyakorolnia Isten népe körében, mint amilyen a felkelő nap ragyogása. Kérjük papjaink számára a hivatásgyakorlásnak ezt az ajándékát!

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria