Útravaló – 2019. március 5.

Nézőpont – 2019. március 5., kedd | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Szent Márk evangéliuma azok tapasztalatát szólaltatja meg, akiknek Jézusba vetett hitük miatt el kellett hagyniuk otthonaikat, de mégis a hívő közösségben kárpótolva érezték magukat, mert befogadták őket, gondoskodtak róluk, megtapasztalták az otthonra találást. Boldog Meszlényi Zoltán püspök vértanúságára emlékezve fontos felidéznünk, hogy neki ugyanebben volt része. Megfosztották otthonától, szabadságától, mert nem tagadta meg Jézust, aki által igazán otthonra talált. Úgy volt ebben része, hogy letartóztatása előtt látogatta, anyagilag támogatta az internált szerzeteseket, és még halála előtt is elajándékozta pulóverét, szegényes vagyonát. A kezdődő nagyböjt a keresztelendőkre fókuszál. Vajon nálunk ők megtalálják majd azt a jézusi befogadásígéretet, amit a tanítványok kaptak és adtak tovább?

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria