Útravaló – 2019. március 9.

2019. március 9., szombat | 7:00

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

(Statio: ad S. Tryphonem)

Rómában már a VI. századtól kezdődően minden nap egy-egy úgynevezett stációs, kijelölt templomban gyülekezett össze e szent időben az Egyház. A megszentelt hely vértanú patrónusa, lelkisége sokszor befolyásolta és értelmezte a nap evangéliumát, liturgiáját. Márciusban mi is ezekre a római bazilikákra utalva és vértanúiknak példája, közbenjárása által kísérve közeledünk megváltásunk ünnepéhez, hiszen a szentek különféle élethelyzeteiben a Lélek újraolvassa számunkra Krisztus misztériumát.

* * *

Ma Szent Trifon (†250), Respiciusz és Nimfa (IV. sz.) mára elfeledett vértanúk ereklyéi mellett időzik az Egyház. Trifon kivégzésének Respiciusz megtérése volt a gyümölcse, Nimfa pedig szűzi életével készült elő vértanúságára: mindkét állapotban testét ajándékozta Istenének. Az előző napok harciassága után most a megvívott harc gyümölcseiről beszélnek az igehelyek is: ha megteszed… akkor... Jézus pedig a bűnössel étkezik, közel kerül hozzá. A veszteség, amely a rosszal vívott harcban ér bennünket, csak látszat, sokkal többet nyerünk, ha a lemondás, a változás küzdelmében győzünk: lelkeket mentünk az Úrnak, megnyílunk a vele való találkozásra, és egy olyan életet hagyunk magunk mögött, amely hosszú idők után is elevenen tartja az Egyházban a hit, a teljes odaadás és az Úr köré csoportosulás tapasztalatát.

Fotó: tripadvisor.it

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
egyszeru-es-szep-bemutattak-csiksomlyoi-papai-szentmise-liturgikus-eszkozeit
Egyszerű és szép – Bemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.

2019. május 24., péntek
a-feltamadasba-vetett-hit-mi-remenyunk-bemutattak-szabo-ferenc-sj-ket-uj-konyvet
Hogy meglássuk a szeretet-Istent – Bemutatták Szabó Ferenc SJ két új könyvét

Május 23-án este az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria és az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egylete Baross utcai székházában tartották Szabó Ferenc SJ „Isten nem halt meg” és „»Mindig neki harangozunk…« – Istenkereső magyar költők és írók” című könyveinek bemutatóját.

2019. május 24., péntek