Vallásgyakorlóból Istennel kapcsolatba lépő emberré válni – „A belső várkastély”-ról a D18-ban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Avilai Nagy Szent Teréz A belső várkastély című könyvében a történelem során először és azóta is egyedülállóan adott összefoglalást a keresztény misztika teljességéről. Hét lakásra osztotta fel a várkastélyt, ezek szimbólumok, a lelki élet modelljei. Béri Renátó, utalva a két korábbi előadás témájára, felidézte: az első lakásban Teréz az önismeret fontosságát emeli ki, ahhoz ugyanis, hogy megismerhessük Istent, először önmagunkkal kell tisztában lennünk. Az első lakás az önismeret lakása volt. Én vagyok, akiben az engem szerető Isten lakik. A második lakásban az Istennel való kapcsolat hirtelen nehézzé válik. A lélek elkezd fejlődni, és közben krízishelyzetbe kerül, átalakulnak az érzések. A legnagyobb krízis a szembenézés önmagunk sötétségével. Ez arra késztethet bennünket, hogy forduljunk vissza az első lakásba. Ahhoz, hogy teljesen ráhagyatkozzak Istenre, erős elhatározottságra van szükség. A lényeg, hogy bármilyen megpróbáltatásokkal kell is szembesülnöm, határozzam el, hogy semmi pénzért nem fordulok vissza.

A harmadik lakás a farizeizmus, a képmutatás, a középszerűség lakása. A farizeizmus ugyanúgy jelen van ma is az Egyházban és a mindennapi életünkben, mint Jézus korában – mondta Béri Renátó. – Mit jelent ez? A vallási cselekedetek, törvények abszolutizálását. Isten elől menekülünk a templomba, a gyónásba, az imádságba. Ezért nem is találkozunk Istennel. Kettős életet élünk: külsőleg szép a vallási életünk, de belül egészen mások vagyunk.

Együtt élni a zárt ajtók mögött a farizeussal keresztút – állapította meg az előadó, példaként említve az evangéliumból az önmagát bűnösnek tartó vámos és a gőgös farizeus esetét. Béri Renátó figyelmeztetett: ez a kettős élet a leghatékonyabb antievangelizáció. A mindennapi életben, emberi kapcsolatainkban ugyanis pillanatokon belül lelepleződünk, és ezzel elűzzük Istentől embertársainkat. Ha nem vigyázunk, egész életünkben beleragadhatunk ebbe. Megrögzötten hajtogatjuk: nem vagyok én olyan rossz ember, nem én szerepelek a címlapokon, mint valami rettenetes bűn elkövetője. Betartom a vallási előírásokat, nincs velem semmi különösebb baj...

A kármelita szerzetes rámutatott: a harmadik lakásban a vallásgyakorlat áll szemben a kapcsolati kereszténységgel. Mindkettőre szükség van, de létezhet vallásgyakorlat istenkapcsolat nélkül. Renátó atya idézett A belső várkastélyból: „De egy dologra figyelmeztetlek benneteket: azért, mert ilyenek vagytok, és ilyen Anyátok (vagyis Szűz Mária – a szerk.) van, még nem vagytok biztonságban. Hiszen nagyon szent volt Dávid, és látjátok, milyen lett Salamon. Ne bizakodjatok az elzártságban és a vezeklésben, amelyben éltek, és ne nyugtasson meg az, hogy mindig Istennel társalogtok, és folyamatosan az imádságban gyakoroljátok magatokat, és olyannyira visszavonultok a világ dolgaitól, amelyektől állításotok szerint irtóztok. Mindez jó…, de nem elég…”

Béri Renátó kulcsszónak nevezte a biztonságot. A kérdés, hogy miben találom ezt meg: a vallásgyakorlásban vagy az istenkapcsolatomban? Ha csak az előbbiben, akkor a vallás védőpajzs lesz, menekülővonal Istennel szemben. A puszta vallásgyakorlat lehet elhárítás, védekezés, hogy ne kelljen szembesülnöm Istennel és önmagammal, gyengeségeimmel, hibáimmal. Az előadó Szent Pált hozta fel példának, aki vallásgyakorlóként embereket üldözött, majd hívővé vált, amikor találkozott Istennel és önmagával.

Ma azonban nem ez a jellemző, hanem a „Ringasd el magad” vallásosság – utalt Renátó atya a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical egyik híres betétdalára. – A vallásgyakorlók többsége vallja: nem kell fejlődnöm, minden rendben van, hiszen misére járok, gyónok, áldozok. A gonosz lélek legnagyobb fegyverténye, hogy képes elhitetni ezt emberek tömegével. Egyesek a templomba menekülnek Isten elől, mások a kocsmába, de utóbbiak legalább elismerik ezt.

Talán nem véletlen, hogy csak ritkán idézzük az evangéliumból Jézusnak a főpapokhoz és farizeusokhoz intézett szavait: „Az utcanők és a vámosok megelőznek benneteket a mennyek országában.” Ők ugyanis tudják magukról, hogy megváltásra szoruló, nyomorult lelkek – tette hozzá Béri Renátó. Majd ezt kérdezte: Hogy lehet kijönni a harmadik lakásból?

Teréz a gazdag ifjú példáját említi, aki minden törvényt megtartott, de érezte, valami még hiányzik az életéből. S bár nem követte Jézust, valami megmozdult a lelkében. Ha egy vallásgyakorló érzi ezt a hiányérzetet, akkor előbb-utóbb ki fog jönni a harmadik lakásból. Ehhez valódi megtérésre van szükség, a gondolkodásmódunk megváltozására, az önmagunkról alkotott bálványkép elvetésére, bensőséges kapcsolatra Istennel, önmagunkkal való őszinte szembenézésre. Ha ki merjük mondani, hogy folyamatosan fejlődnünk kell a hitben, életünk végéig, akkor meg vagyunk mentve, vallásgyakorlóból Istennel kapcsolatba lépő emberré válunk. Teréz erről ad nekünk útmutatót A belső várkastélyban – fejezte be előadását a kármelita szerzetes.

Baráth Évi emlékeztetett rá, hogy Teréz azt javasolja, ha lehetséges, kerüljük el a harmadik lakást, de az előadó szerint ez nem lehetséges, ugyanis ez a nagybetűs élet. Inkább azt kell megértenünk, hogy miről is van szó.

Brené Brown amerikai pszichológus szégyenről és sebezhetőségről írt könyvét elemezve Baráth Évi kiemelte, hogy a sebezhetőség egyetemes, nem gyengeség, hanem kincs. Ez azt is jelenti, hogy sebzettek vagyunk. A szégyenérzet pedig el akarja hitetni velünk, hogy rosszak vagyunk, ami egyaránt akadályoz bennünket az emberi kapcsolatainkban és az Istennel való kapcsolatunkban is.

Teréz a harmadik lakásban azt mondja, hogy a lélek kezdi magát jól érezni, vallásilag rendben van, de ennek a lakásnak a veszélye az ítélet. Hiányzik a személyes kapcsolat Istennel, és ezáltal rögzülhet benne a tévhit, hogy én rendben vagyok Istennel, de a másik nem – mutatott rá a mentálhigiénés orvos, aki szintén megemlítette az evangéliumból a vámos és a farizeus példáját. A farizeus gőgös magatartása nemcsak a vallásos emberekre jellemző, hanem mindazokra, akik azt hiszik magukról, hogy megérkeztek, nincs szükségük gyógyulásra, fejlődésre, nincs bennük empátia mások gyengeségei iránt, csak ítélkezni tudnak. A vámos viszont beismeri saját vétkeit, tudja, hogy gyógyulásra szoruló lélek, szüksége van Isten irgalmas szeretetére. Ugyanúgy, ahogyan a házasságtörő asszonynak is. Jézus nem azt mondja neki, hogy minden rendben van, hanem azt, hogy menj, és többet ne vétkezz.

Ha átérzed annak fájdalmát, amit tettél, akkor vagy képes az újrakezdésre, ha végiggondolod, hogyan jutottál ide. Jézus irgalmas szeretetébe beletartozik a biztatás is: tudod másképp is csinálni. Teréz pedig azt mondja A belső várkastélyban nővértársainak: nézzétek meg, honnan hová jutottam Isten segítségével, ha nekem sikerült, nektek is sikerülni fog. Örül annak, amit elért, és szeretné, ha a többiek is elérnék ezt. Ennek alapja a szeretet és az a belső szabadság, ami Terézre jellemző volt – emelte ki az előadó.

Baráth Évi arról is beszélt, hogyan lehet kijönni a harmadik lakásból Teréz szerint. Ehhez le kell győzni a függőségeket, a nehéz érzéseket, félelmet a betegségektől, a haláltól. Nagy kísértés a szégyen is, amikor elhiszem magamról, hogy rossz vagyok. A kiút Teréznél az alázat, a helyes szeretet, az irgalom és az igazság. Elfogadom, hogy sebezhető vagyok, tökéletlen, vannak hibáim, melyekkel őszintén szembe kell néznem. Teréz sem túl soknak, sem túl kevésnek nem gondolta magát, feltétlenül hitt Isten szerető irgalmában és szeretetében. Hozzáfűzve ehhez az előadó leszögezte: Isten irgalma határtalan, az Úr folyamatosan itt van a közelünkben, bennünk, arra vágyik, hogy elfogadjuk a szeretetét. Ha megnyílunk előtte, válaszol.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír