Felvidéki megemlékezés Boldog Batthyány Lászlóról

Január 22-én Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra emlékeztek Felbáron, ahol gyakran tartózkodott a családi kastélyban.

A Szent István király plébániatemplomban tartott ünnepség a szentolvasó elmondásával kezdődött, melyet az egyházközség hívei felváltva imádkoztak elő a tabernákulum és az oltárra kihelyezett Boldog Batthyány László-ereklye előtt. Ezután esti dicséretre került sor a templomban; maga a doktor mindennap imádkozta a zsolozsmát.

Az esti dicséret után Albán József bősi plébános tartott előadást Boldog Batthyány Lászlóról, akinek életében a szentmise, a napi szentáldozás  volt a csúcs és a forrás. „E földön semmi sem hozhat annyi áldást és lelki békét reád, mint e szentségnek gyakori felvétele" - idézte a doktort az előadó. Az előadást koncelebrált szentmise követte, amelyet Orosch János püspök mutatott be számos paptársával. A szertartás végén a jelenlévők imádkoztak Boldog László szentté avatásáért, majd megkoszorúzták a Batthyány-emléktáblát – olvasható a Pázmaneum honlapján.

Magyar Kurír

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
Cimkék: határon túl

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat