A Székesfehérvári Egyházmegye zarándoklata Máriaremetére
A Székesfehérvári Egyházmegye zarándoklata Máriaremetére
Időpont: június 3.
Helyszín: Máriaremetei kegytemplom előtt
Máriaremetén június 3-án, Szentháromság vasárnapján lesz a Székesfehérvári Egyházmegye
85. hagyományos zarándoklata. Délelőtt 1/2 11 órakor szentmisét és szentbeszédet mond a szabadtéri oltárnál Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.
Szentháromság vasárnapján a nehéz időkben is szinte minden esztendőben elzarándokoltak Máriaremetére a fehérvári hívek. A Székesfehérvári Egyházmegye búcsújáró napját Prohászka Ottokár püspök kezdeményezte és püspök utóda, Shvoy Lajos hirdette meg. A templom oldalában elhelyezett kőtáblák tanúskodnak erről, s a két püspök mélységes Mária tiszteletéről. A zarándoknap azután is szokásban megmaradt, hogy az egyházmegyei határokat átrendezték, és Máriaremete az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területére átkerült.
A Székesfehérvári Egyházmegye minden hívőjét szeretettel várja a hagyományos zarándoklatra.
Mozgóképes beszámolók
Eseménynaptár
máj. 21. kedd
máj. 22. szerda
Címkefelhő
Linkajánló
Olvasóink számára összegyűjtöttük néhány hasznos és érdekes honlap címét, amelyek linkjeit itt találják.
Könyv- és filmajánló






