![]() http://www.magyarkurir.hu |
|
Életige – 2010. augusztus (Chiara Lubich) 2010. augusztus 1. 6:00
„Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45) Ez az ige egy nagyon egyszerű, ugyanakkor fennkölt eseményhez kapcsolódik: két áldott állapotban levő asszony találkozásakor hangzik el, miközben anya és magzata között a legszorosabb lelki és fizikai kapcsolat valósul meg. A gyermek gondolatait, érzéseit az anya mondja ki. Amikor Mária beszél, Erzsébet méhében örömében megmozdul a gyermek, Erzsébetnek pedig mintha az Előhírnök adná ajkára a szavakat. A Máriát dicsérő ének első része személyesen az Úr édesanyjához szól, utolsó mondata azonban harmadik személyű: „Boldog, aki hitt.” „Megállapítása ezzel egyetemes érvényű igazsággá lesz: boldognak nevez minden hívőt; mindazokat, akik befogadják és életre váltják Isten igéjét, s Máriát tekintik legfőbb példaképüknek…” „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Ez az első boldogság, amelyet az evangélium említ. Máriára vonatkozik, de mindazokra is, akik követni és utánozni akarják őt. Hogyan valósítsuk ezt meg? Ma is ugyanez történik. „Adjatok és adnak majd nektek is”: a „szeretet-butikok” mindig újra megtelnek, mivel rendszeresen kiürülnek.Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége mindig pontosan érkezik a lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is. Nemrégiben ez történt egy édesanyával, aki hihetetlenül szegény volt. Egyik nap úgy érezte, az utolsó fillérét is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében – „adjatok és adnak majd nektek is” –, és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit később megérkezett legkisebb lánya. Már mutatta is az ajándékot, amit egyik idős rokonuktól kapott, aki véletlenül arra járt: kis kezében ott volt a megígért százszoros. Az ehhez hasonló „kicsiny” tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt a boldogságot, amely abból fakad, hogy beteljesülnek Jézus ígéretei.Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten igéjével, nyissuk ki a szívünket és fogadjuk be! Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul! Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária, vagy mint az említett édesanya, hogy Ő megtartja ígéreteit. Kép: www.bukas-palad.blogspot.com Az augusztusi életige PowerPointos bemutató változata itt található. |
© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók. Az interneten: http://www.magyarkurir.hu/hirek/?32978/ |