2011. 12. 25.
Elhangzott a budapesti Szent István-bazilikában, 2011. december 25-én.
2011. 12. 16.
Budapest-Örökimádás, 2011. december 15-én (Mk 10,13-16)
2011. 11. 28.
November 27-én Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek gyújtotta meg az első adventi gyertyát a Szent István-bazilika előtt felállított óriási adventi koszorún, és beszédet intézett az összegyűlt hívekhez.
2011. 11. 21.
Tizenkettedik alkalommal nyújtotta át a Szent Erzsébet rózsája-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A kitüntetést Erdő Péter bíboros, a konferencia elnöke adta át november 19-én a Duna Palotában: ebben az évben Jáki Zoltánnét.
2011. 11. 12.
Ünnepi szentmisével ért véget Gödöllőn a XVII. családkongresszus és családfesztivál. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be. Szentbeszédét az alábbiakban közöljük.
2011. 10. 31.
A bérmálás szentsége arra segít bennünket Egyházunk tanítása szerint, hogy „hitünket bátran megvalljuk, és hitünk szerint éljünk” - mondta Erdő Péter bíboros beszédében, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.
2011. 10. 23.
Budapest-Kőbányán, a Szent László-plébániatemplomban, 2011. október 22-én. (Mt 22,34-40)
2011. 10. 12.
Egy kopt keresztény templom elleni támadás miatti békés tüntetés halálos áldozatokkal járó összecsapás vált. Az esemény kapcsán Khalil Youssef főesperes, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház képviselője levelet küldött Erdő Péter bíborosnak.
2011. 10. 08.
Elhangzott a KÉSZ VIII. Országos Kongresszusának zárásaként, az Országház Felsőházi Termében 2011. október 8-án.
2011. 09. 24.
Szeptember 24-én délelőtt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrált ünnepi szentmisét magyar nyelven Nagybecskereken az egyházmegye alapításának 25. évfordulóján az egyházmegye lelkipásztoraival és a meghívott papokkal együtt.
2011. 09. 19.
Elhangzott Egerben 2011 szeptember 18-án. (Jn 19,25-27)
2011. 09. 17.
A budapesti Magyarok Nagyasszonya egyházközség immár harmadik alkalommal szervezte meg az Országos Magyarok Nagyasszonya Találkozóját szeptember 17-én Budapesten. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be, szentbeszédét az alábbiakban közöljük.
2011. 09. 07.
Erdő Péter homíliája a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Veni Sancte szentmiséjén Budapesten 2011. szeptember 7-én, a kassai vértanúk ünnepén (Mt 10,28-33).
2011. 09. 05.
Orbán Viktor ünnepi beszéde a pesti piarista gimnázium megnyitóján, 2011. szeptember 2-án.
2011. 09. 05.
Labancz Zsolt piarista tartományfőnök beszéde a piarista kápolna felszentelésén.
2011. 09. 02.
Kápolnamegáldási szentbeszéd a Veni Sancte szentmisén. Budapesti Piarista Gimnázium és Rendház, 2011. szeptember 2-án (Lk 19,1-10).
2011. 08. 29.
Folytatódott a kánoni vizitáció az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. Erdő Péter bíboros augusztus utolsó vasárnapján az Újpesti Főplébániatemplomot kereste fel.
2011. 08. 15.
Az alábbiakban közöljük Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek homíliáját, amely augusztus 14-én, a pilismaróti templom kétszáz éves évfordulóján hangzott el.
2011. 07. 03.
Elhangzott Szatmárnémetiben 2011. július 3-án, a boldoggáavatási szentmisén. Felolvasta Klaus Metzl, a passaui püspök helynöke.
2011. 07. 03.
Elhangzott Szatmárnémetiben, 2011. július 3-án, a szentmisén.
2011. 07. 03.
Erdő Péter bíboros szentbeszéde Scheffler János boldoggáavatásán, 2011. július 3-án, Szatmárnémetiben.
2011. 06. 18.
Elhangzott Esztergomban, 2011. június 18-án
2011. 06. 14.
Erdő Péter bíboros szentbeszéde Brüsszelben, az Európáért mondott szentmisén
2011. 05. 21.
Elhangzott Miskolcon, 2011. május 21-én
2011. 05. 21.
Elhangzott Miskolcon, 2011. május 21-én
2011. 05. 16.
Elhangzott Nyírbátoron, május 14-én (Neh 8,1-10; 1Kor 3,9-17; Jn 14,7-14).






