A szervezők Lukács evangéliumából választották az idei találkozó mottóját: „Uram, taníts meg minket imádkozni” (Lk 11,1). Ehhez kapcsolódnak a programok, köztük előadások, zene, műhelyek, játék, lelkinap, szentmise, dicsőítés – mindez közösségben megélve.
A találkozóra ellátogat Felföldi László pécsi megyéspüspök is, akivel személyesen találkozhatnak és beszélgethetnek a fiatalok.
A találkozó programja:
Július 4. (csütörtök)
19 órakor nyitó szentmise, főcelebráns Kovács József püspöki titkár, ifjúsági referens
Július 5. (péntek)
16.30 és 18 óra között Kisiván Csaba plébániavezető lelkész előadása (Kaposvári Egyházmegye)
19 órától szentmise; főcelebráns Kisiván Csaba atya
Július 6. (szombat)
10 óra és 11.30 között a 777 Blog szerkesztőinek előadása
19 órakor szentmise, főcelebráns Felföldi László pécsi megyéspüspök
Július 7. (vasárnap)
10 órakor záró szentmise a Pécsi Egyházmegye újmisés papjaival
A programokat szabadtéren tartják meg, ezért a szervezők kérik a résztvevőket, hogy megfelelő ruházatról, eső és nap elleni védelemről gondoskodni szíveskedjenek.
A találkozón való részvétel ingyenes.
Étkezés előzetesen igényelhető; díja banki átutalással, illetve pénzbefizetéssel rendezendő a Pécsi Egyházmegye 10701214-67770896-52000001 számlaszámára, CIB Bank; közlemény: „NÉV - 42. MIT”. Az étkezési díj befizetési határideje: június 18.
Regisztrálni ITT lehet – június 28-ig.
További információk: PécsiKatifi, pecsikatifi@gmail.com; (+36) 30 860 3353
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria