Pálfy Ferenc-díjban részesült Gyulay Endre püspök

Hazai – 2024. május 17., péntek | 14:14

Május 10-én, pénteken második alkalommal adták át a szegedi polgári közösség legrangosabb elismerését, a Pálfy Ferenc-díjat. Idén Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök a díj egyik kitüntetettje.

A Mihálffy Béla országgyűlési képviselő által alapított díjat minden évben három szegedi polgárnak ítélik oda, akik különösen sokat tettek a város fejlődéséért, gazdaságáért, tudományos vagy oktatási életéért; példaértékű munkát végeztek Szeged kultúrájáért, sportjáért, egészségügyi és szociális jólétéért, közösségeiért, hitéletéért.

Idén – két másik kitüntettet személy mellett – Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyugalmazott főpásztora vehette át a Pálfy Ferenc-díjat.

Az elismerést Nagy János, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár és Mihálffy Béla országgyűlési képviselő adta át.

A kitüntetést Pálfy Ferencről, Szeged leghosszabb ideig, 1872–1904-ig hivatalban lévő polgármesteréről nevezte el Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselője.

A díj egy 10 centiméter átmérőjű, bronzból öntött emlékplakett és egy oklevél; a plakett Pálfy Ferenc polgármestert ábrázolja, rajta az „Elismerésül Szegedért végzett munkájáért” felirattal.

Gyulay Endre 1930-ban született Battonyán. 1953-ban szentelték pappá a szegedi dómban. Ezt követően segédlelkészként szolgált Röszkén, Ásotthalmon, Gyulán, majd plébánosként Domaszéken, Mezőhegyesen, templomigazgatóként Makón. 1972-től retorikatanár és lelki igazgató volt a Szegedi Hittudományi Főiskolán és a Papnevelő Intézetben. 1983-ban Szeged-Rókuson lett plébános. Szent II. János Pál pápa 1987-ben nevezte ki a Szeged-Csanádi Egyházmegye élére; a szegedi dómban szentelték püspökké. E megbízatását közel két évtizeden keresztül, 2006-ig látta el, ám azóta is fáradhatatlanul végzi szolgálatát.

A rendszerváltozás idején és az annak következtében lezajló társadalmi, politikai és gazdasági átalakulások során, majd a folyamatosan változó körülmények között kellett vezetnie egyházmegyéjét. Ebben az időben a Katolikus Egyháznak újra meg kellett határoznia a közéletben elfoglalt pozícióját, amiben Gyulay Endre oroszlánrészt vállalt. Kiemelkedően eredményes szerepet játszott Szeged lelki megújulásában, valamint az egyházi tulajdonok rendezése terén országos szinten is, ami megalapozta a keresztény, katolikus szellemiségű iskola- és szociális rendszer újjáépítését.

A rendszerváltás előtt, 1988-ban a főpásztor szervezte meg a Szent István-napi ünnepségeket Szegeden. 1989-től segítette a szerzetesek Szegedre történő visszatérését. A ferencesek az ő közreműködésével kapták vissza alsóvárosi kolostorukat és a Havas Boldogasszony-templomot. Gyulay Endre püspök fontos feladatának tekintette a katolikus iskolai oktatás megindítását: a piaristák és a kalocsai iskolanővérek újra megnyitották középiskolájukat a városban, valamint újra megtelepedtek Szegeden a jezsuiták. Egyházmegyei fenntartású iskolákat is sikerült újraindítania Makón, Gyulán, Békéscsabán, Endrődön, Szentesen és Mezőtúron; katolikus óvodákat alapított az egyházmegye számos településén. 1989–90-ben az Erdélybe irányuló európai segélyakció vezetője volt. Tevékenyen részt vett az 1991-es pápalátogatás előkészítésében is.

Püspöksége eredményei között említhetjük az értelmi fogyatékosok otthonának létesítését a Kálvária sugárúton, Domaszék-Zöldfáson pedig az egyházmegyei lelkigyakorlatos központot. 1993-ban megszervezte a Szegedi Egyetemi Lelkészséget. 1994-ben Egyházmegyei Krízismegoldó Otthont hozott létre. Ugyanebben az évben nyílt meg a Szent Imre Egyetemi Kollégium a Londoni körúton.

Püspöksége idején tizenhárom új templom épült az egyházmegyében, olyan helyeken, ahol addig nem volt, vagy a meglévő kápolna kicsinek bizonyult a hívek befogadására, így például Szeged-Szentmihályon is. Szorgalmazta a szegedi dóm felújítását. 1995-ben megrendezte a Szeged-Csanádi Egyházmegye nagy jelentőségű zsinatát, és megalkotta annak pasztorációs tervét. 1993-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke és az egyházi ingatlanokat rendező kormánybizottság tagja volt. Kezdeményezte az MKPK Igazságosabb és testvériesebb világot című országos körlevelének megalkotását, és vezette az ezzel kapcsolatos vitát.

Gyulay Endre, a Szeged-Csanádi Egyházmegye egykori főpásztora közismert alakja nemcsak a kortárs magyar katolicizmusnak, de a szegedi és a magyar közéletnek is. Markáns, határozott álláspontját az államszocializmus időszakában éppúgy, mint a rendszerváltozást követő években gyakran hallatta társadalmi és politikai kérdésekben. Érte is emiatt számos támadás a sajtóban és a politika világában egyaránt. Ennek ellenére nemcsak az Egyház papjai és hívei, de a közvélemény is széles körben elismerte munkásságát. 1993-ban a Délmagyarország napilap közvélemény-kutatása alapján az év emberének választották. 2000-ben Szeged város díszpolgárává avatták.

Gyulay Endre mindig kötelességtudóan és alázattal végezte hivatását. „Minden mögött ott van Isten kegyelme. Csodálatos rátekintetni, hogyan készítette és vezette az életemet” – fogalmazott 2023 júniusában ünnepelt rubinmiséjén.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye; szegedma.hu

Fotó: Kerekes Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria