„Ferenc pápa szereti a családokat” – Katekézissorozat gyermekeknek: Az evangelizáció

Ferenc pápa – 2017. október 28., szombat | 17:00

A Magyar Katolikus Családegyesület kétheti rendszerességgel adja közre gyermekeknek szóló katekézissorozatát, amely Ferenc pápa családoknak szóló beszédei alapján íródott. A huszadik részt olvashatják.

Tényleg igaz az, hogy ha valaki jobban szereti apját és anyját Jézusnál, akkor az nem méltó Hozzá? Az evangéliumnak ezt a mondatát, amely bizony kicsit megdöbbent bennünket, Ferenc pápa a következőképpen magyarázta: Az Isten iránti szeretetünk olyan nagy, hogy még az anyukánk és apukánk iránt táplált szeretetünknél is fontosabb. Aki szereti Jézust, az képessé válik arra, hogy a szüleit még szebben és még nagyobb szeretettel szeresse annál, mint ahogyan egyébként szereti őket.

A határtalan szeretet – amely a Jézust befogadó családokban van jelen – igazi áldás a földön élő összes ember számára. A családban felragyogó mosolyok és az egymásért meghozott áldozatok többet mondanak minden szónál. És ha a népek vezetői olyan emberek lennének, akik úgy szeretik egymást, akár a családban, akkor a világ bizonyosan megváltozna!

A családok feladata az, hogy az életükkel hírül adják Isten szeretetét az emberiség számára.

Ahol van egy szeretetben élő család, az a család képes egy egész város szívét felmelegíteni szeretetének tanúságtételével.

Imádkozzatok értem, imádkozzunk egymásért, hogy képesek legyünk felismerni és elviselni Isten látogatásait. A Lélek örömteli felfordulást hoz a keresztény családokba, és így az emberek városa kikerül a depresszióból.

A gyermekkatekézis Ferenc pápa 2015. szeptember 2-án elmondott katekézise alapján íródott, amely a hagyományos szerdai általános kihallgatás keretében hangzott el a Szent Péter téren.

Fordítás: Móger-Rassay Virág/Magyar Katolikus Családegyesület

Forrás és illusztráció: Pontificium Consilium pro Familia (A Család Pápai Tanácsa)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria