„A jog a szeretet feltétele” – A pápa üzenetet küldött az egyházjogi világkongresszusra

Ferenc pápa – 2017. október 8., vasárnap | 16:20

A Nemzetközi Kánonjogi Társaság (Consociatio Internationalis Studio Iuris Canonici Promovendo) „Kánonjog és jogi kultúrák” címmel szervezett világkongresszust Rómában, október 4. és 7. között, melyen részt vett Erdő Péter bíboros, prímás is.

A Nemzetközi Kánonjogi Társaság XVI. világkongresszusának kiemelt témája az volt, hogy a Codex Iuris Canonicit, az első kánonjogi kódexet száz éve, 1917. május 27-én hirdette ki XV. Benedek pápa.

Október 5-én Luis Navarro, a Kánonjogi Társaság elnöke olvasta fel a konferencián Ferenc pápa üzenetét.

A Szentatya történelmileg értelmezte az egyházjog szerepét abban az új összefüggésben, mely a pápaság evilági hatalmának végét követően jött létre. A lelkipásztori életből származó Giuseppe Sarto, a későbbi X. Piusz pápa, szükségét látta annak, hogy a papság szolgálatát megfelelő eszközökkel segítse. (X. Piusz 1904. március 19-én állította fel a kódexet megalkotó kodifikáló bizottságot.) A kánoni normák összefoglalása egy modern kódexben azt a célt szolgálta, hogy segítse a lelkipásztorok hétköznapi életét és álljon eleven kapcsolatban a szent pápa által bevezetett katekizmussal. Ezáltal egy csodálatos eszköz született meg a keresztény nép formálására, amely az Egyház lelki küldetése szolgálatában állt. Saját korának zavaros vizein a régi kódex szolidáris egységben tudta tartani Isten népét. A kódex egyszerre gyarapította és őrizte az Egyház autonómiáját és engedett egészséges laicitást az állami berendezkedésben.

A pápa üzenetének második részében a ma és a holnap feladataira irányította a figyelmet: Tovább kell mélyíteni az Egyházban mint Krisztus misztikus Testében a jog hiteles értelmét, ahol az uralom Isten szavát és a szentségeket illeti, és a szükséges jogi normák szolgáló szerepet töltenek be.

A Szentatya utalt XVI. Benedek szeminaristákhoz írt levelére: „Tanuljátok, értsétek meg – és ki merem mondani – szeressétek is az egyházjogot a maga benső szükségszerűségében és gyakorlati alkalmazásaiban, hiszen egy jog nélküli társadalom jogtalan társadalom lenne. A jog a szeretet feltétele.”

Ferenc pápa idézett II. János Páltól is, aki az 1983-as új kódex bevezetésekor azt mondta: „Nagy erőfeszítés a kánonjogi nyelvezetbe lefordítani a zsinati egyháztant.” Ez a kijelentés világosan mutatja a zsinat utáni szemléletváltást, mert az egyházjogon alapuló egyházkép átváltott az egyháztanhoz igazodó egyházjogba.

Ennek jegyében a mai egyházjog kulcsszavai: kollegialitás, szinodalitás az Egyház kormányzásában, a helyi egyházak értékelése, az összes keresztény hívő felelőssége az Egyház küldetésében, ökumenizmus, irgalmasság, a közelség elsődleges lelkipásztori szempontja, személyes, közösségi és intézményes vallásszabadság, a világi hívek szerepének nyitott és pozitív értékelése, egészséges együttműködés az egyházi és polgári közösségek között – zárult Ferenc pápa üzenete.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Iuscanonicum.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria