A betegek és az ápolók „könnyeit” vitte el Ferenc pápának négy testvér

Ferenc pápa – 2020. szeptember 22., kedd | 17:11

Négy testvér, mindannyian ápolók, a családtagjaikkal és szüleikkel együtt – akik közül az édesapa már negyven éve ápoló – Ferenc pápához látogattak szeptember 4-én. Elvitték neki a betegek és ápolók „könnyeit” – leveleket és két köpenyt, amelyben dolgoztak a járvány észak-olaszországi tetőzésének legnehezebb napjaiban.

A sajtónak a 44 éves Valerio Mautone számolt be a találkozóról, amelyen tizenhárman vettek részt a családból.

Miután körbevezették őket az épületben, az Apostoli Palotában fogadta őket Ferenc pápa, abban a szobában, ahonnan kilép az erkélyre az Úrangyalát elimádkozni. „Hihetetlen! Fogadott és meghallgatott minket, beszélt hozzánk és együtt imádkoztunk.” Valerio egy dobozban ápolók és betegek leveleit vitte magával, melyekben leírják, mit éltek át, valamint két kórházi köpenyt, egyet Comóból, egyet Luganóból.

„Éppen olyan volt, amilyennek képzeltük. Egyszerű és emberi. Meghallgatta mindannyiunk tapasztalatát, és megható szavakat mondott. Mindannyiunk számára egy megvalósult álom ez” – fejezte ki örömét Valerio, aki gyalogosan, egy zarándoklatról érkezett. Bejárta a Via Francigena egy 120 kilométeres szakaszát. Akkor tett erre fogadalmat, amikor kigyógyult a Covid-19-fertőzésből. Nehéz út volt, esős időben, egy szakaszon még egy farkas is követte, de azt mondja, megfizethetetlen élmény gyalog jutni el a Szent Péter térre. Valerio május 18-án betegedett meg, miután már két hónapot dolgozott a comói kórház intenzív osztályán, úgy, hogy önként jelentkezett a feladatra. A zarándokutat a gyógyulásáért ajánlotta fel, és az egyik kedves kollégájáért is, aki nem élte túl a fertőzést.

„Nem éreztük egyedül magunkat a lockdown (a koronavírus-járvány miatti leállás Olaszországban – a szerk.) idején, és ezt elmondtuk a pápának. Éreztük az együttérzését, azt, hogy mellettünk van, amikor dolgozunk, és éreztük Isten közelségét” – mondta el az egyik testvér, Raffaele.  Nővére, Stefania hozzátette: „Meghatott, mennyire érti a szakmánkat, a szenvedésünket, Látszik, hogy azonosulni tud vele.”

Ferenc pápa azt is hangsúlyozta, hogy a négy testvérrel való találkozással köszönetet szeretne mondani minden ápolónak. 

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Famigliacristiana; Avvenire; Cittanuova

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria