Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának vezetőségét fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2017. május 19., péntek | 19:50

Ferenc pápa május 18-án fogadta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) új elnökségét, élén Angelo Bagnasco bíborossal, aki ezt követően sajtótájékoztatót tartott a Vatikáni Rádió székházában.

A szervezet ezt megelőző háromnapos római tanácskozásán a földrészünket érintő kihívásokról beszéltek, s kiemelték: az Egyház mélyen hisz Európában.

Az Európa iránti szeretet és a lelkipásztori küldetés volt a két legfontosabb téma, amelyről a CCEE vezetősége eszmét cserélt. Az európai egységet a keresztény hitben kell keresnünk – vélik a kontinens főpásztorai. A püspökök figyelemmel követik az Unió egységét, természetesen nem politikusokként, hanem lelkipásztorokként. Feladatuknak érzik az emberek és az egyes népek javának előmozdítását. A pásztorok legyenek kovász ezen a területen, és hangsúlyozzák azokat az alapvető igazságokat, amelyekben visszatükröződik Krisztus arca. Ezek képezik ugyanis a hiteles humanizmus alapját, melynek bölcsője Európa. Mélyen hiszünk a földrészben, értékeljük, otthonunknak tartjuk, és minden részegyházzal együtt szenvedélyesen szolgálni akarjuk – nyilatkozta Bagnasco bíboros.

A pápai audiencián a szekularizáció jelenségéről beszéltek, mely az evangelizáció megújulását sürgeti. Szóltak a nagyszülők szerepéről, akik hidat képeznek az új nemzedékek felé, így kapcsolva össze a múltat és a jövőt; mindezt egy olyan időszakban, melyet a demográfiai válság jellemez. A munkanélküliség problémájáról is szót ejtettek Ferenc pápával. Bagnasco bíboros elmondta, hogy Olaszországban a fiatalok 40 százaléka nem talál állást magának, és ez az arány a déli országrészben eléri a 60 százalékot. A bevándorlás is központi kérdés volt az audiencián. A pápa háláját fejezte ki azon egyházaknak, amelyek válaszolnak erre a világméretű vészhelyzetre. Elítélte továbbá az emberkereskedelem szörnyűségét.

Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek, a CCEE elnökhelyettese leszögezte: a püspökök a Brexit idején is egész Európát szolgálják. A sajtótájékoztatón beszéltek még a Barcelonában tartott nemzetközi ifjúsági szimpóziumról, amely fontos állomás a jövő évi püspöki szinódusra készülve, mely a fiatalokról és a hivatásokról szól majd. Stanisław Gadecki poznańi érsek, a testület másik elnökhelyettese Közép-Európa nehéz helyzetéről szólt.

Valamilyen szinten minden földrész kötődik Európához, és Európa sorsa befolyásolja a többi kontinens sorsát. Ahogy Benedek pápa mondta, ha Európa megtér, akkor a többi földrész is megtér majd. Az újságírók kérdéseire válaszolva a bevándorlás témája kapcsán a CCEE elnöksége hangsúlyozta: a falakat nem az egyházak, hanem az államok emelik. Végül szóltak arról, hogy szeptember 22-én a pápa találkozik a migránspasztoráció nemzeti felelőseivel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria