A hívek hozzájárulása nélkül nem lehet fenntartani az Egyház küldetését – A péterfillérek mérlege

Ferenc pápa – 2022. június 20., hétfő | 9:46

Közzétették a pápa szolgálatára és karitatív tevékenységére adományozott felajánlások 2021-es mérlegét. 47 millió euró folyt be erre a célra, amelyből 67 országnak juttattak szükség szerint. A legnagyobb adományozók az USA, Olaszország és Németország voltak.

„Az Egyház mi vagyunk, mindannyian! Mindazok, akik követik az Úr Jézust és nevében odalépnek a legutolsókhoz és a szenvedőkhöz, hogy egy kis enyhet, vigaszt és békét adjanak nekik” – Ferenc pápának ez a 2014. október 29-én, az általános audiencián elhangzott mondata fémjelzi az ötoldalas mérleget, mely a 2021-ben befolyt péterfillérekről ad számot.

Minden évben június végén küldik el a részegyházak a Vatikánba a hívek, egyházmegyék, jótékonysági szervezetek adományait, melyekből a pápa karitatív tevékenységét és az apostoli küldetéshez kapcsolódó intézmények működését finanszírozzák szerte a világon.

A péterfilléreket hagyományosan Szent Péter és Szent Pál ünnepén gyűjtik össze a világ egyházmegyéiben. A 2021-es összeg banki átutalások, adományok, hagyatékok, örökségek formájában gyűlt össze az erre a célra működtetett honlapon keresztül.

2021-ben a támogatások összességében megközelítették a 47 millió eurót, míg a kiadások 65,3 millió eurót tettek ki. Összehasonlításképpen: 2020-ban a gyűjtés 44,1 millió eurót eredményezett. 2015 és 2020 között a péterfillérek közel 23 százalékos csökkenést mutattak, amit a pandémia 2020-ban tovább csökkentett 18 százalékkal – ismertette Juan Antonio Guerrero Alves SJ, a Gazdasági Titkárság prefektusa.

Az adományok 65 százaléka az egyházmegyékből érkezett, 10 százalék alapítványoktól, kisebb összegek pedig magánadományozóktól és szerzetesi intézményektől. Földrajzi eloszlásban a 2021-es péterfillérek 29,3 százalékát az Amerikai Egyesült Államokból, 11,3 százalékát Olaszországból, 5,2 százalékát Németországból, 3,2 százalékát Dél-Koreából, illetve 2,7 százalékát Franciaországból küldték. Az egyes országokból érkező adományok a teljes összeg 75 százalékát teszik ki; a fennmaradó összeget alapítványok és szerzetesi intézmények biztosították a Szentszéknek.

A péterfillérekből egyrészt a Római Kúria szolgálatát finanszírozzák, másrészt azt a számos karitatív projektet, amelyekkel közvetlenül támogatják a rászorulókat.

A 2021-ben elköltött 65,3 millió euróból 46,9 millió eurót a tavalyi felajánlásokból biztosítottak, a fennmaradó 18,4 millió eurót a péterfillérek alapjából. 55,5 millió euróval támogatták a Szentszék tevékenységét a pápa apostoli küldetésében; 9,8 millió eurót fordítottak segélyprojektekre.

A szegényebb egyházmegyék, szerzetesi intézmények és bajban lévő hívők – szegények, gyermekek, idősek, kirekesztettek, természeti katasztrófák, háborúk áldozatai, menekültek, migránsok stb. – részére a Szentszék 2021-ben több mint 35 millió eurónyi segélyt biztosított; ennek az összegnek egy része, 9,8 millió euró a péterfillérekből származik, melynek révén 67 országban 157 projektet finanszíroztak: Afrika az adományok 41,8 százalékában részesült, 23,5 százalékában Amerika, 8,2 százalékában Ázsia, 1 százalékában pedig Európa.

A szociális projektek segítségével iskolákat építettek, az emberi méltóság védelmét igyekeztek elősegíteni. Az Egyház evangelizáló tevékenységét támogatták azokon a helyeken, ahol a katolikusok nehézségek közepette élnek, így Dél-Szudánban és Indonéziában. Emellett új templomok építésével támogatták az Egyház jelenlétét, fennmaradását és növekedését.

2021-ben az 55,5 millió euróból – melyet a pápa szolgálatának támogatására szántak – finanszírozták az apostoli küldetésben részt vevő vatikáni dikasztériumok éves kiadását (ebbe nem tartoznak bele az adminisztációt ellátó dikasztériumok). Olyan intézményekről van szó, amelyeket a nemrég kiadott Praedicate Evangelium kezdetű apostoli konstitúció újított meg, és amelyek együttműködnek a pápával az egyetemes Egyház vezetői küldetésében. Többféle formát foglalnak magukba az evangelizálás terén: spiritualitás, nevelés, igazságszolgálatás, kommunikáció, karitatív tevékenység, diplomácia.

*

Tavaly a gyűjtés előtt Juan Antonio Guerrero Alves SJ, a Gazdasági Titkárság prefektusa a Vatikáni Rádiónak adott interjúban így összegezte a péterfillérek jelentőségét: „Fontos együttműködni, mert

nem gondolhatjuk, hogy az Egyház küldetését a hívek hozzájárulása nélkül fenn lehet tartani.

Az evangélium hirdetése az egész világon – annak minden velejárójával együtt – támogatói rendszert igényel.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria