A kórházból imádkozza Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyalát

Ferenc pápa – 2021. július 10., szombat | 13:02

A Szentatya továbbra is jól van a műtét után, nem jelentkezett nála újabb láz, az őt ápolók jelenlétében pedig szentmisét is bemutatott már. A tervek szerint a vasárnap déli Úrangyala-imádságot a Gemelli-kórház 10. emeletéről imádkozza majd.

„Ferenc pápa csütörtöki napja is nyugodtan telt, a normális klinikai lefolyásnak megfelelően. Továbbra is rendszeresen étkezik és folytatja az előírt kezeléseket” – áll a július 9-én, péntek délben kiadott szentszéki közleményében. „A folyosón sétált, és újra nekiállt dolgozni, valamint szövegeket olvasni. Csütörtökön délután szentmisét mutatott be a Gemelli-kórház magánlakosztályában található kis kápolnában, amelyen részt vettek az ápolásában részt vevők” – tájékoztatott Matteo Bruni, a Szentszék sajtóközpontjának igazgatója.

„A (június 7-i – a szerk.) szerda esti enyhe lázas kitérő óta a Szentatya láztalan. A vasárnapi Úrangyala-imát előre láthatólag az Agostino Gemelli Egyetemi Kórház 10. emeletéről mondja el. A pápa köszönetet mond azért a sok üzenetért, amelyeket nap mint nap küldenek neki az emberek szeretetük és közelségük kifejezéseként, és kéri, hogy továbbra is imádkozzanak érte” – zárul a közlemény.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria