A lengyel miniszterelnököt fogadta Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2018. június 5., kedd | 13:01

A Szentatya június 4-én, hétfőn fogadta Mateusz Morawieckit, a Lengyel Köztársaság miniszterelnökét. A politikus ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.

A szívélyes légkörben lezajlott megbeszélések során a felek kiemelték a Szentszék és Lengyelország közötti jó kétoldalú kapcsolatokat, továbbá hangsúlyozták az Egyház és az állam közötti gyümölcsöző együttműködést.

Áttekintették a közös érdeklődésre számot tartó témákat: a családpolitikát, bizonyos etikai kérdéseket, valamint a teremtett világ védelmét annak fényében, hogy 2018 decemberében Katowicében tartják az ENSZ konferenciáját a klímaváltozásról.

Végül szó esett az európai és a nemzetközi helyzetről, különös tekintettel a menekültek befogadására, valamint a lengyel kormány elkötelezettségéről az ukrajnai menekültek, valamint a Közel-Kelet békéje érdekében – tájékoztat a vatikáni látogatásról kiadott szentszéki közlemény.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria