A moldovai elnökkel találkozott a pápa

Ferenc pápa – 2017. november 5., vasárnap | 14:29

Ferenc pápa november 4-én fogadta Igor Dodont, a Moldovai Köztársaság elnökét. Ezt követően a politikus találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Antoine Camilleri prelátussal, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával.

A szívélyes légkörben lezajlott megbeszélések során a felek nagyra értékelték a jól működő kétoldalú kapcsolatokat és az Egyház pozitív hozzájárulását a moldovai társadalom életéhez, különösen is ökumenikus elkötelezettségén és a nevelés, illetve a szeretetszolgálat terén végzett tevékenységén keresztül.

A találkozó során véleményt cseréltek az ország helyzetéről és olyan közös érdeklődésre számot tartó témákról, mint a család értékének előmozdítása, valamint a béke és a biztonság regionális és nemzetközi szinten.

A pápai lakosztály könyvtárában megtartott 22 perces találkozó végén sor került az ajándékcserére. A moldovai elnök a Gyengédség Szűzanyja ikont, a moldovai kolostorokról szóló könyvet és egy kézzel hímzett oltárterítőt adott Ferenc pápának. A könyv átadásakor a moldovai elnök megjegyezte: „Remélem, élőben is megláthatja majd ezeket a kolostorokat!” Ez alapján feltételezhető, hogy a megbeszélés során az államfő meghívta a pápát Moldovába – írja az olasz ANSA hírügynökség. A Szentatya a Béke angyala medállal és az Evangelii gaudium, az Amoris laetitia és a Laudato si’ kezdetű dokumentumaival ajándékozta meg Igor Dodont.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria