A pápa fogadta a katolikus agrártermelőket és a pugliai XI. Piusz-szeminárium közösségét

Ferenc pápa – 2016. december 12., hétfő | 13:50

December 10-én, szombaton Ferenc pápa fogadta a Nemzetközi Katolikus Agrár Társulat értekezletének résztvevőit, végül pedig a XI. Piusz nevét viselő pugliai pápai szeminárium közösségét.

A katolikus agrártermelőkhöz intézett beszédében a pápa arról beszélt, hogyan lehet keresztényként jelen lenni a mezőgazdaságban. Hangsúlyozta, az emberi személy, a családi és szociális dimenzió, a szolidaritás keresése alapvető értékek, még a fejletlen és szegény régiókban is. Igazságosságra kell törekedni, hogy a kistermelők hangja se vesszen el a profitorientált ágazatban, amely megfelelő politikai, országos és nemzetközi intézkedésekkel helyes irányba terelhető.

A XI. Piusz Pugliai Regionális Pápai Szeminárium 300 fős közösségéhez fordulva a szentatya a papnövendékeknek az Úrral, az egyházzal és Isten Országával való összetartozásáról szólt.

Ahhoz, hogy valakihez tartozzunk, az egész részének kell éreznünk magunkat. Ebben akadályoz bennünket a túlzott önszeretet, a nárcisztikus viselkedés, amely nehezíti a papi hivatáshoz vezető utat. Az összetartozás azt is jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk másokkal: Krisztussal, a testvérekkel, akikkel osztozunk a papi szolgálatban és a hitben, illetve mindenkivel, akivel életünk során találkozunk. A közösség építése a szemináriumi évek alatt is fontos. A harmadik dolog, amelyre a papnövendékeknek oda kell figyelniük az, hogy senkit ne zárjanak ki, közvetítsék Isten irgalmát mindenki felé. Ahogy növekednek az egyházhoz való tartozás érzésében és megízlelik a testvériség szépségét, úgy képesek lesznek a megbocsátásra a kis és nagy dolgokban egyaránt – mondta a XI. Piuszról elnevezett pugliai szeminárium közösségének Ferenc pápa.

A szentatya e találkozókat megelőzően fogadta a Vatikánban az új benini szentszéki nagykövetet, Agnès Avognon Adjahót, aki bemutatta kormánya megbízólevelét. Ezt követően a dél-olasz Puglia tartomány elnöke, Michele Emiliano, majd Hilarion metropolita, volokalamszki érsek, a moszkvai pátriárkátus egyházi külkapcsolatokért felelős vezetője találkoztak a pápával.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria