Ferenc pápa létrehozta a Személyzeti Főigazgatóságot az Államtitkárságon

Ferenc pápa – 2020. március 6., péntek | 19:59

A Szentszék Sajtóterme március 6-án, pénteken közleményben adta hírül, hogy a Bíborosi Tanács és a Gazdasági Tanács javaslatát elfogadva Ferenc pápa felállította az Államtitkárság Általános Ügyek Szekciójában a Személyzeti Főigazgatóságot.

A Személyzeti Főigazgatóság átveszi az Államtitkárság jelenlegi személyzeti osztályának feladatait, továbbá hatásköre kiterjed nemcsak a Szentszék dikasztériumaira és intézményeire, hanem a Szentszéktől függő vagy a Szentszékhez valamilyen módon kötődő más intézetekre – például az IOR-ra (Istituto per le Opere di Religione, a Vatikán bankja) –, művekre, káptalanokra, igazgatóságokra, szervekre, alapítványokra, a Domusra és más intézményekre.

Az új főigazgatóság élén egy igazgató áll majd. A szervezet stratégiai, felügyeleti és eljárási hatalommal, valamint koordinációs és ellenőrzési funkcióval is rendelkezik. Továbbá felhatalmazzák arra is, hogy gyorsan eljárjon a különböző kérelmek végrehajtásában.

Az új Személyzeti Főigazgatóság szoros kapcsolatot ápol majd a Gazdasági Titkársággal, az Apostoli Szék Munkaügyi Hivatalával, a Nyugdíj Alappal, a Vatikánvárosi Állam kormányzóságával, valamint az Apostoli Szék világi munkatársainak felvételét értékelő független bizottsággal (CIVA).

Nagy jelentőségű lépésről van szó a Ferenc pápa által elindított reform útján – zárul a szentszéki közlemény.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria