A pápa a Svájci Gárda tagjaihoz: Legyetek a feltámadt Krisztus tanúi

Ferenc pápa – 2019. május 5., vasárnap | 12:51

Ferenc pápa május 4-én, szombaton délben a Kelemen-teremben fogadta a Svájci Gárda 130 tagját abból az alkalomból, hogy az újoncok hétfőn tesznek szolgálati esküt. Az audiencia előtt a Szentatya dolgozószobájában fogadta Ignazio Cassist, a Svájci Föderáció külügyminisztériumának főosztályvezetőjét.

Az Egyház arra szólít ebben az időszakban, hogy ünnepeljük a húsvét szépségét és éljük át Jézus feltámadását – kezdte beszédét a pápa. – Ennek úgy tudunk eleget tenni, hogy a feltámadt Krisztus tanúivá válunk a húsvéti örömhír hirdetésével.

A gárdistákat, akik szolgálatuk során szintén találkoznak olyan emberekkel, akik fájdalomban élnek vagy eltévelyedve az új életet ígérő világosságra várnak, arra kérte a Szentatya, hogy Krisztus feltámadásának tanúiként a vigasz és a testvériség szavaival erősítsék az embereket. Római tartózkodásuk során hivatásuk, hogy örömmel tanúskodjanak a hitükről, főként azok felé, akikkel Vatikánváros bejáratainál találkoznak. Fedezzék fel rajtuk keresztül Isten szeretetét a Kúria tagjai, a vatikáni munkatársak, a zarándokok és a turisták is, hiszen ez az elsődleges keresztény küldetésük.

Erősnek kell lenni az üdvözítő Krisztusban való hit által, mert a Szentszék szolgálatában álló személyektől az emberek teljes odaadottságot és életszentséget várnak el. Etikai és spirituális elveitek olyan értékeken nyugszanak, mint a párbeszéd, a becsületesség, a kiegyensúlyozott kapcsolatok és a megértés. Ennek jegyében lehet egészséges barátságokat építeni, a másik emberben pedig a testvért és a társat felfedezni – zárta a Svájci Gárda tagjaihoz intézett beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria