A püspök elsődleges feladata az ima – Ferenc pápa püspökké szentelte a szalézi Alberto Lorenzellit

Ferenc pápa – 2019. június 24., hétfő | 20:03

Ferenc pápa vezette Alberto Ricardo Lorenzelli Rossi SDB püspökszentelési szertartását június 22-én, szombaton délután a Szent Péter-bazilika Cathedra Petri oltáránál.

Az argentin főpásztor 1953-ban született, olasz bevándorlók gyermekeként; a pápa május 22-én nevezte ki a Santiago de Chile-i főegyházmegye segédpüspökévé. Alberto Lorenzelli szalézi szerzetes; 2018 novembere óta a Vatikáni Szalézi Közösség igazgatója volt, valamint betöltötte Vatikán Városállam Biztonsági és Polgári Védelmi Igazgatóságának főlelkészi tisztségét is.

A szertartás elején felcsendült a Veni Creator dallama, majd Marc Ouellet bíboros, a püspöki kongregáció prefektusa bemutatta a püspökjelöltet, és a katolikus Anyaszentegyház nevében kérte a pápától Alberto Ricardo Lorenzelli Rossi püspökké szentelését.

„Jézus Krisztus, akit azért küldött el az Atya, hogy megváltsa az embereket, elküldte a világba tizenkét apostolát, hogy eltelve a Szentlélek erejével hirdessék az evangéliumot minden népnek, és gyűjtsék őket egybe egyetlen pásztor körül, szenteljék meg őket, és vezessék el őket az üdvösségre” – kezdte a püspökszentelés után mondott homíliáját Ferenc pápa. Azért, hogy nemzedékről nemzedékre folytassák ezt a szolgálatot, az apostolok munkatársakat vettek maguk mellé, átadva nekik kézrátétel által a Krisztustól kapott Szentlélek adományát. Így a töretlen apostoli folytonosság révén az Egyház élő hagyománya megőrizte ezt az elsődleges szolgálatot, és az Üdvözítő műve napjainkig folytatódik és fejlődik. A papjai által körülvett püspökben jelen van maga Jézus Krisztus, az Örök Főpap.

Krisztus az, aki a püspöki szolgálatban tovább hirdeti az üdvösség evangéliumát, és megszenteli a hívőket a hit szentségei által. Krisztus az, aki a püspök atyaságában új tagokkal növeli testét, amely az Egyház. Krisztus az, aki a püspök bölcsességében és óvatosságában vezeti Isten népét a földi zarándokúton egészen az örök boldogságig.

A pápa arra buzdította a jelenlévőket, hogy fogadják be ezt a testvérünket, aki ma csatlakozik a püspöki kollégiumhoz. A főpásztort pedig arra szólította fel, hogy soha ne feledkezzen meg „gyökereiről”, „anyukájáról” és „családjáról”. Ferenc pápa ezután a püspök szerepét vázolta fel: a püspökség szolgálat, nem pedig kitüntetés, mert a püspök feladata sokkal inkább az, hogy szolgáljon, semmint hogy uralkodjon, a Mester parancsolata szerint. „Köztetek ... a legnagyobb legyen olyan, mint a legkisebb, és az elöljáró olyan, mint a szolga” (vö. Lk 22,26) – idézett az evangéliumból Ferenc pápa. A püspök szolgál: pásztor, atya, testvér – soha nem zsoldos, bérmunkás.

A főpásztorhoz fordulva a pápa hangsúlyozta a püspöki küldetés két alapvető szempontját, vagyis az imát és az igehirdetést. A püspök elsődleges munkája az ima; ezt mondta Szent Péter a hét diakónus kiválasztásakor: „Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat” (ApCsel 6,4). Egy olyan püspök, aki nem imádkozik, az egy fizetett alkalmazott. Az ima és a népedért hozott áldozat révén Krisztus szentségének teljességéből meríted az isteni kegyelem sokszínű gazdagságát”.

A pápa a Jó Pásztor alakját állította a főpásztor elé, aki juhaiért habozás nélkül életét adta. „Szeresd atyai és testvéri szeretettel mindazokat, akiket Isten rád bízott. Mindenekelőtt a papokat és diakónusokat, munkatársaidat. A püspökhöz a papok és a diakónusok állnak a legközelebb, a legeslegközelebb – hangsúlyozta a pápa. Amikor keresnek téged, azonnal találjanak meg, bürokratizmus nélkül, közvetlenül.” A püspök álljon közel a szegényekhez is, a védtelenekhez, mindazokhoz, akiknek szükségük van befogadásra és segítségre.

Végül a pápa arra szólította fel a püspököt, hogy részesítse lelkipásztori gondoskodásában azokat is, akik még távol állnak Krisztustól, és segítse a leginkább rászoruló egyházakat. „Fordíts élénk figyelmet mindazokra, akik nem tartoznak Krisztus egyetlen aklához, mert ők is rád lettek bízva az Úrban. Emlékezz rá, hogy a Katolikus Egyházban, amelyet a szeretet köteléke kapcsol egybe, csatlakozol a püspöki kollégiumhoz, és magadban kell hordoznod a minden egyház iránti gondoskodást, nagylelkűen segítségére kell sietned mindazoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá” – mondta végül homíliájában Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Infoans.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria