A remény prófétája – Ferenc pápa apostoli levele Dante halálának 700. évfordulójára

Ferenc pápa – 2021. március 25., csütörtök | 20:45

Candor lucis æternæ – Az örök világosság ragyogása. Ferenc pápa március 25-én tette közzé apostoli levelét a nagy itáliai költő, Dante Alighieri halálának 7. centenáriuma alkalmából. Az Isteni színjáték aktualitását, örök mivoltát és hitének mélységét hangsúlyozza a dokumentum, melynek teljes magyar fordítását a későbbiekben adjuk közre.

Dante Alighieri 1321-ben halt meg Ravennában, fájdalmas száműzetésben szeretett szülővárosából, Firenzéből. A költőóriás 700 év távlatából szól hozzánk, mai emberekhez, és kéri, hogy ne csak olvassuk és tanuljuk műveit, hanem elsősorban hallgassuk meg és kövessük őt a boldogsághoz vezető úton, vagyis Isten végtelen és örök szeretete felé. Ferenc pápa ezt írja Candor lucis aeternae kezdetű apostoli levelében, melyet Urunk születésének hírüladása napján, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén tett közzé.

Az időzítés nem véletlen: a megtestesülés misztériuma, mely Mária igenjéből fakadt, az egész Isteni színjáték igazi ihletője és lényegi magva. Abból a csodás isteni kapcsolatból születik, melynek révén Isten belép az emberi történelembe, megtestesül, az emberiség pedig Istenben találja meg az igazi boldogságot.

A kilenc fejezetből álló apostoli levél elején Ferenc pápa fölidézi elődei gondolatait Dantéval kapcsolatban. Kitér Szent Ferencre is, akit Dante művében a boldogok ragyogó rózsájaként jelenít meg. A pápa Assisi „szegénykéje” és a nagy itáliai költő között mély összhangot lát. Mindketten a néphez fordultak: Szent Ferenc az emberek közé ment, Dante pedig a latin helyett a köznyelvet használta műveiben.

Ferenc pápa gratulál a tanároknak, akik szenvedélyesen tudják átadni a dantei üzenetet és művének kulturális, vallási és erkölcsi kincseit. Egyben azt kéri, hogy ez az örökség ne maradjon meg az iskolai és egyetemi aulák falai között, hanem a keresztény közösségeknek és kulturális egyesületeknek köszönhetően jusson el a nagyközönséghez. 

Dante, a nagy költő segíthet minket abban, hogy derűsen és bátran haladjunk az élet és a hit zarándokútján, egészen addig, amíg szívünk megleli az igazi békét és örömet, vagyis a szeretetet, „mely mozgat napot és minden csillagot”.

Ferenc pápa apostoli levelét a későbbiekben teljes egészében közreadjuk magyar nyelven.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria