A sarutlan ágostonosok nagykáptalanjának résztvevőit fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2019. szeptember 12., csütörtök | 16:19

A sarutlan ágostonosok rendjének mintegy kétszáz képviselőjét fogadta szeptember 12-én délelőtt Ferenc pápa a vatikáni Kelemen teremben.

A Szentatya Doriano Ceteroni generális köszöntője után mondta el beszédét, melynek kezdetén utalt a rendi ülés témájára, a karizmára; majd az ágostonos örömről beszélt, melynek forrása az evangélium: „Boldogan szolgálni a Magasságost az alázat szellemében”.

Szent Ágoston képes megéreztetni velünk Isten vonzerejét, Jézus Krisztushoz, az ő szavához vonzani minket. A keresztény gondolkodás óriása volt ő, akinek az Úr megadta a hivatást és a testvériség küldetését is – emlékeztetett a pápa. – Számos férfi- és női kolostort alapított.

Ferenc pápa rámutatott, mennyire fontos táplálkozni az élő hagyományból, hiszen a modernség ismérve nem az, hogy elszakadunk a gyökerektől. Sőt, ez hiba lenne, mert éppen a gyökerek, a hagyomány biztosítja jövőnket. „Mit jelent sarutlannak lenni? Nem pusztán a szó fizikai értelmében választjuk a szegénységet, hanem hagyjuk, hogy a Szentlélek irányítson minket. Ehhez alázat kell – ahogyan az ágostonosok negyedik fogadalma hangsúlyozza” – mutatott rá a  Szentatya, majd elismerését fejezte ki a sarutlan Ágoston-rendieknek, amiért idén az alázat témakörét választották. Az alázat ugyanis nem kézzelfogható, hanem ajándék, amit kérni kell Istentől, és meg kell becsülni.

A Lélek az ad gentes misszió szelét is fújja az Egyház vitorlájába – folytatta beszédét a pápa. – Ma olyan korban élünk, amikor ezt a küldetésünket meg kell újítanunk, hogy növekedjünk, hűek maradjunk a feltámadt Úr által ránk bízott feladathoz.

(A „missio ad gentes” azt jelenti, hogy olyan környezetben evangelizálnak a misszionáriusok, ahol még nincs jelen az evangélium és ahol alapvetően fontos az „első evangelizáció” – a szerk.)

Az ágostonos misszionáriusok a világ számos részén adták életüket az evangéliumért. A Szentatya örömmel állapította meg, hogy a múlt tanúságtételeiből merítve ma is készek a misszióra a II. vatikáni zsinat, illetve a mai kor kihívásai tükrében. Arra buzdította az Ágoston-rendieket, hogy óvakodjanak az önmagukra hivatkozástól, legyenek élő közösség, amelyik az élő Krisztussal akar zarándokolni; és boldogan szolgálják a Magasságost az alázat szellemében. 

Ferenc pápa végül áldását adta a sarutlan ágostonosok nagykáptalanjára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria