A Szentatya november 2-án a vatikáni Teuton temetőben emlékezik a halottakra

Ferenc pápa – 2020. október 30., péntek | 11:48

Halottak napján, november 2-án az elhunyt hívek emlékére Ferenc pápa zárt körben szentmisét mutat be a kis vatikáni temetőben. A tervezett programokon korlátozott számban lesznek jelen meghívottak.

November 2-án, hétfőn, amikor az Egyház az elhunyt hívekre emlékezik, Ferenc pápa felkeresi a Szent Márta-ház közelében, a vatikáni Teuton Kollégium területén található kis temetőt. Délután 4 órakor szentmisét mutat be a Szentatya, zárt körben, hívek részvétele nélkül. A szertartás után a temetőben imádkozik, majd a Szent Péter-bazilika grottáiban lerója kegyeletét az elhunyt pápák előtt – tájékoztatott a szentszéki sajtóközpont.

November 5-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a vatikáni bazilika Cathedra Petri oltáránál Ferenc pápa szentmisét mutat be az év során elhunyt bíborosok és püspökök lelki üdvéért. Ezen a szertartáson és a következő hónapok pápai eseményein a hívek csak nagyon korlátozott számban vehetnek részt.

Az előző hónapokban alkalmazott kiválasztási rendszer alapján és a szükséges védekezési előírások teljes tiszteletben tartásával lehetnek jelen a szertartásokon. Az egészségügyi helyzet változása módosíthat a gyakorlaton.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria