A testvériesség a legszebb érem – Ferenc pápa a sportról

Ferenc pápa – 2021. július 22., csütörtök | 14:26

Ferenc pápa szerint a sport a népek közötti egyetértés megerősítésének egyik útja lehet; a vereségből csodálatos győzelmek születhetnek. A Szentatya sportról szóló tanításaiból készített összeállítást a Vatikáni Rádió – abból az alkalomból, hogy Tokióban hamarosan megkezdődnek az olimpiai játékok.

A július 23-tól augusztus 8-ig tartó tokiói sporteseményt sokan „szomorú olimpiának” titulálják. A Covid-19-járvány terjedésének kiküszöbölése érdekében nem lesznek a lelátókon nézők, a sportolók nem ölelik majd át egymást, a bajnokok pedig saját maguk veszik nyakukba az érmet az egymással való kontaktus elkerülése érdekében. Az olimpiai játékokat a pandémia miatt egy évvel elhalasztották, most pedig egy ellentmondásos érzésekkel teli sportesemény lebonyolítására készül Japán – öröm és szomorúság, büszkeség és félelem van a levegőben. Mindezek ellenére ez a világesemény alkalom lehet arra, hogy erősebben kirajzolódjon az olimpiai játékok valódi jelentése és értelme, amely magában hordozza a népek közötti testvériesség és egyetértés lelkületét. Erre az üzenetre nagy szükség van ma: mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk egy korszakváltás felé tekintve, amelynek következményeit előre nem láthatjuk.

Ferenc pápa több ízben hangsúlyozta a sport nevelő szerepét, a részvétel és a sportszerű játék jelentőségét, illetve a vereség értékét.

A személy valódi nagysága jobban tükröződik a vereség alkalmával: nemcsak a sport esetében, hanem a hétköznapi életben is. A Szentatya így fogalmazott a Gazzetta dello Sport című olasz sportújságnak adott interjúban: „A győzelemben benne van egy izgalom, amelyet nehéz leírni és megfogalmazni, de a vereségben is van valami nagyszerű.

Egyes vereségekből ugyanis csodálatos győzelmek születnek, mivel sikerült megérteni a hibát, amely a győzelem iránti szomjúságot élteti. Úgy is lehetne mondani: aki győz, az nem tudja, mit veszít.”

Törések és polarizáció jellemezte korunkban – a pápa szerint – a sport azon egyetemes nyelvezetek egyike lehet, amely képes legyőzni a kulturális és társadalmi, vallási és fizikai különbségeket, és egyesíteni tudja az embereket egyazon játék szereplőiként, győzelmek és vereségek főszereplőiként.

A labdarúgó-Európa-bajnokság is megmutatta, hogy a játékosok minden energiát felhasználnak a győzelem érdekében. 

Az élsport a megmérettetést, a határok leküzdését jelenti – tanítja Ferenc pápa, így buzdítva: „Mutassátok meg, mely célokat lehet elérni az edzés nehézségein keresztül, ami elkötelezettséggel és lemondással jár. Ez életre szóló lecke lehet kortársaitok számára.”

A tokiói olimpián remélhetőleg – egyesítve a verseny okozta feszültséget az egység lelkületével – megvalósul a korlátok elfogadása és a törékenységben való osztozás. Ma, jobban mint valaha, a kihívás nemcsak az aranyérem megszerzése, amely minden sportoló célja és álma, hanem a testvériség érmének közös elnyerése.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria