Április 9-én mutatják be Ferenc pápa „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítását

Ferenc pápa – 2018. április 5., csütörtök | 19:01

Április 9-én, hétfőn teszik közzé Ferenc pápa „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítását, mely az életszentségre való meghívásról szól a mai világban – jelentette be a Vatikáni Sajtóközpont április 5-én.

Az apostoli buzdítás bemutatója hétfőn 12:15-kor kezdődik. Az eseményen felszólal Angelo De Donatis érsek, Róma vikáriusa, Gianni Valente újságíró és Paola Bignardi, a Katolikus Akció Nemzetközi Fórumának koordinátora.

* * *

Az apostoli buzdítás megjelenésének alkalmából a Vatikáni Rádió csokorba szedte Ferenc pápa azon megnyilvánulásait, amelyek az elmúlt öt évben az életszentség témájára vonatkoztak.

Az Egyháznak szentekre van szüksége, nem pedig szuperhősökre. Pápasága kezdete óta Ferenc pápa sokszor szólt az életszentségről; meghatározva, kik a szentek és milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. A 2013. október 2-i szerdai általános audienciáján kiemelte, hogy az Egyház mindenkinek felkínálja az életszentség útját, ami a keresztények útja és a Jézussal való találkozáshoz vezet. Az Egyház nem utasítja el a bűnösöket, hanem befogadja őket, és arra szólítja, hogy hagyják magukat megfertőzni Isten szentsége által.

2013. november elsején, mindenszentek ünnepén Ferenc pápa a szenteket Isten barátainak nevezte, mert életükben mély szeretetközösségben éltek Istennel. A szentek tehát nem szuperhősök, sem pedig tökéletes emberek. Éppen olyanok, mint mi, csak megismerték Isten szeretetét és teljes szívükből, feltétel és képmutatás nélkül követték. A szentek olyan férfiak és nők, akiknek öröm lakozik a szívében és azt átadják másoknak, ellentétben azokkal a keresztényekkel, akik nem jól élik meg hitüket és gyászos képet vágnak.

A szentek alapvető megkülönböztető jegye az alázatosság. Ezzel kapcsolatban a 2014. május 9-i reggeli szentmisén Ferenc pápa Szent II. János Pálról elmélkedett. Megállapította, hogy Isten atlétáját megsemmisítette a betegség, Jézushoz hasonló megaláztatást szenvedett. Karol Wojtyła tanúságtétele megmutatja, hogy az életszentség szabálya az, hogy mi kisebbedünk, hogy az Úr növekedjék, és ezért kell a mi megaláztatásunk. Mi a különbség a hősök és a szentek között? Az, hogy a szentek Jézus Krisztus útját követik, őt utánozzák, tehát tanúságot tesznek róla.

Minden keresztény a keresztség erejénél fogva egyenlő méltósággal rendelkezik az Úr előtt, és ugyanaz a hivatása: az életszentség. Ez egy ajándék, amelyet mindenkinek felkínálnak, senkit nem zárnak ki belőle, ezért minden keresztény megkülönböztető jegye. Ahhoz pedig, hogy szentek legyünk, nem kell feltétlen püspöknek, papnak vagy szerzetesnek lenni; mindenki arra kapott meghívást, hogy szent legyen.

Ferenc pápa óva int attól, hogy szenteskedő képűnek képzeljük a szenteket. Ennél sokkal mélyebb dologról van szó, amit sok gesztus, apró lépés táplál, és amit mindenki ott tud megtenni, ahol él és dolgozik. „Minden életszakasz az életszentséghez visz.” „A szentek szelídek és türelmesek, mindazonáltal nem mentek a bűntől.”

2016. január 19-én a Szent Márta-házban mondott homíliájában Dávidról elmélkedve a pápa megállapította: szent volt és bűnös. Megvoltak a maga bűnei, gyilkosságot is elkövetett, de végül beismerte és megbánta bűneit. Ez arra int minket, hogy minden szentnek megvan a maga múltja, mint ahogy minden bűnös előtt ott áll a jövő.

2017. június 21-én a szerdai általános kihallgatáson a Szentatya így tanított: ahhoz, hogy szentek legyünk, nem kell egész nap imádkoznunk. Az életszentség a betegségben, a szenvedésben, a munkában és a gyereknevelésben is megnyilvánul. Az Úr adja meg nekünk a reményt, hogy szentek lehessünk, és ne higgyük, hogy valami nehéz dologról van szó; hogy könnyebb bűnözőnek lenni, mint szentnek! Szentek lehetünk, mert megsegít az Úr. A világnak szentekre van szüksége, és nekünk az a hivatásunk, hogy szentek legyünk. Nem szabad félni attól, hogy az életszentség útját járjuk, mely az alázatosaké, nem pedig az arrogánsaké.

Ferenc pápa pápasága eddigi öt évében tizenöt szentté avatást vezetett, köztük Teréz anya, XXIII. János és II. János Pál kanonizációját. VI. Pál pápa boldoggá avatásakor szintén az alázatosságot emelte ki, mint a tanúságtevők, nem pedig a szuperhősök erényét. Ezt tette a Maiorem hac dilectionem kezdetű motu propriójával is, melyet az élet feláldozásáról tett közzé 2017 júliusában. Ebben egy új kategóriát sorol a boldoggá és szentté avatási eljáráshoz, utalva Jézus szavaira: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja testvéreiért.”

Összefoglalva tehát így látja Ferenc pápa az életszentséget: Isten és testvéreink barátainak lenni egészen életünk feláldozásáig.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria