Az iraki emberek békében tudnak együtt élni – Tanúságtételek az iraki vallásközi találkozón

Ferenc pápa – 2021. március 6., szombat | 18:25

Ur városában március 6-án történelmi jelentőségű vallásközi találkozóra került sor: Ferenc pápa a béke üzenetét hirdette arról a helyről, ahonnan Ábrahám elindult az ígéret földjére.

A vallási képviselőkkel együtt a pápa egy fehér sátor alatt foglalt helyet a Krisztus előtti harmadik évezredben épült zikkurat közelében.

Ferenc pápa beszédet intézett a találkozó résztvevőihez, amelyet teljes terjedelmében ITT olvashatnak.

A találkozón tanúságtételek is elhangoztak: egy keresztény és egy muszlim fiatal, egy mandeus valláshoz tartozó asszony és egy muszlim férfi osztotta meg tapasztalatait a békés együttélésről.

A mandeusok egy monoteista vallás követői; a néhány tízezer főből álló mandeus közösség hazája a mai Irak és Irán területe. A mandeus vallás feltehetőleg Palesztinában keletkezett, nagyjából ugyanabban az időben, mint a kereszténység. Egy gnosztikus zsidó vagy keresztény szekta tagjai voltak, akik valamikor az első és a negyedik század közötti időszakban vándoroltak ki és telepedtek le Mezopotámiában. A keresztény misszionáriusok János-keresztényeknek, nazoreusoknak, illetve szabióknak nevezték őket.

Rafah Huszein Baher mandeus vallású asszony kifejezte örömét, hogy Ferenc pápa előtt állhat, tanúságot tehet, és áldást kérhet az egész iraki népre. Elmondta, hogy több gyermeke, testvére, rokona elmenekült az országból, és nekik is készen áll az útlevelük, mert bennük van a félelem, de a szomszédaik kedvessége miatt végül maradtak. Egész Irakban sok barátjuk van, segítenek nekik, mintha egy nagy család lennének. Beszélt egy mandeus férfiról, aki azért halt meg, hogy muszlim szomszédja családját megmenthesse. Azt hangsúlyozta ezekkel a történetekkel, hogy

az irakiak békében tudnak együtt élni, közösek a történeteik, egy család tagjai, a háborúban is együtt ontották a vérüket. Az igazságtalanság minden iraki embert egyaránt sújtott, a terrorizmus mindenki méltóságát durván megsértette.

Sokat szenvedtek, mégis sok országban értéktelennek tartják az útlevelüket, közönyösen néznek sebeikre. A Szentatya látogatása erkölcsi győzelmet jelent az irakiaknak, azt jelenti számukra, hogy Mezopotámiát és lakóit tiszteletben tartják.

„Boldog, aki megszabadítja az emberek lelkét a félelemtől. Boldogok a békeszerzők. Szentatyám, Ön a szeretet és boldogság magjait veti el. Látogatása mottójának erejénél fogva – Mindnyájan testvérek vagytok – kijelentem, hogy őseim földjén maradok. Apám mellé leszek eltemetve: így döntöttem, e nagy szavak iránti tiszteletből: Mindnyájan testvérek vagyunk” – zárta szavait.

Két iraki fiatal, a keresztény Dawood Ara és a muszlim Haszan Szalim együtt tettek tanúságot barátságukról. Mindketten Baszrában laknak, 2002-ben születtek, osztálytársak, mindig együtt tanultak és játszottak. Tanulmányaikhoz pénzre volt szükségük, ezért közösen vettek fel kölcsönt és nyitottak egy kis ruhaüzletet, ahol felváltva dolgoznak. „Ha Dawood és én nem egy valláshoz tartozunk is, a történetünk megmutatja, hogy tudunk együtt dolgozni és lehetünk barátok” – mondta el Haszan. Dawood hozzátette: „Szeretnénk, ha sok iraki megélné ezt a tapasztalatot. Mi nem akarunk háborút, erőszakot, gyűlöletet: azt szeretnénk, hogy az emberek a hazánkban tudjanak együtt dolgozni és barátai legyenek egymásnak.” Végül imádságukról biztosították a pápát, és kérték, imádkozzon Irak békéjéért, az együttélésért.

Ali Zgair Tadzsil, a nasszirijai egyetem docense szintén örömét fejezte ki, hogy üdvözölheti a pápát Irakban, Ábrahám földjén. A síita muszlim professzor Ur városában született, büszke hatezer éves városára, amely szerepel a Szent Bibliában és a Szent Koránban is. Arról mesélt a pápának, hogy tizenöt évvel ezelőtt kezdte bátorítani az embereket, hogy látogassanak el Urba. A káld egyház támogatta a kezdeményezést, a baszrai érsek, majd Sako bíboros is az ügy mellé állt, és buzdította a papokat, hogy szervezzenek zarándoklatokat. A csoportok szentmisét mutattak be, imádkoztak a történelmi városért. Az egyetemi tanár fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy az iraki egyház minden irakival egyformán bánik, vallási és etnikai hovatartozásától függetlenül. A válság idején mindig a szükséget szenvedők mellett állt, a Caritas Iraq segítségével ételt, orvosságot osztott sok városban.

Ali Zgair Tadzsil emlékeztetett arra is, hogy amikor Varduni püspök egy vatikáni küldöttséget kísért el 2013-ban Urba, a szentmisét bemutató Liberio Andreatta érsek nagyon örült, hogy látogatásuk egybeesett az iraki muszlimok látogatásával, akik Al-Huszajn ibn Ali imám (Mohamed próféta unokája) emlékhelyét látogatták meg Kerbelában. „Fontos üzenet ez a világ felé arról, hogy mindannyian egy nemzet vagyunk” – hangsúlyozta. Megköszönte a mandeus közösségnek is, hogy elsőként vettek részt a zarándokok fogadásában. Megmutatja ez, hogy ezen az áldott földön egész Irak egységben van a hit által. Végül ígéretet tett az egyetemi tanár, hogy folytatják a munkát és imádkoznak a békéért, a biztonságért, a testvériségért, az együttélésért.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Vatican.va

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria