Az Úr számára nincs ismeretlen halott – A Szentatya imája az ardeai vérengzés emlékhelyén

Ferenc pápa – 2017. november 3., péntek | 20:37

November 2-án, csütörtökön kora este, a nettunói katonai temetőben tett délutáni látogatás után Ferenc pápa felkereste a Rómából délre, Ardeába vezető út mentén 1944-ben kivégzett olasz és zsidó emberek emlékhelyét.

1944. március 24-én a Rómát megszálló német csapatok az Ardeába vezető út mentén található kőbányában kivégeztek 335 olasz polgári és katonai személyt, köztük 75 római zsidót, hogy bosszút álljanak a miatt a partizántámadás miatt, melynek során az olasz ellenállás egy csoportja megölte a német hadsereg katonai rendészetének 33 tagját. A Führer maga rendelte el a vérengzést azzal a céllal, hogy „abba beleremegjen a világ”. A háború után a kőbányában eltemetett holttesteket exhumálták, és nemzeti emlékhelyet építettek ki a tömeggyilkosság helyén, ahol kegyeletét már több pápa lerótta: VI. Pál pápa 1965-ben, II. János Pál pápa 1982-ben és XVI. Benedek pápa 2011-ben.

Ferenc pápát az emlékhelyen a hazáért elesett olasz vértanúk családjainak nemzeti szervezete, valamint Riccardo Segni főrabbi és a római izraelita hitközség képviselői fogadták. Ferenc pápa a köszöntések után egyedül lépett be a mauzóleumba, ahol hosszú perceken át imádságba mélyedt, majd elhaladt a szürke kőkoporsók mellett, melyeken a vértanúk nevei olvashatók. A 335 mártír közül azonban tizenkettőnek a neve máig ismeretlen. A pápa, miként a nettunói temetőben, itt is rózsaszálakat helyezett a sírokra.

Riccardo Segni főrabbi imádsága után Ferenc pápa így fohászkodott:

„Ábrahám, Izsák és Jákob Istene! Ezzel a névvel mutatkoztál be, amikor feltártad akaratod, hogy megszabadítod népedet az egyiptomi szolgaság házából, miután megláttad annak nyomorúságát, és így szóltál: »ismerem szenvedéseidet«. Istenünk, arcok és nevek Istene, Te az itt meggyilkolt 335 embernek az Istene vagy, akik ezekben a sírokban nyugszanak. Ismered arcukat és nevüket. Annak a tizenkettőnek is Istene vagy, akik számunkra ismeretlenek, de Neked senki sem ismeretlen!

Jézus Istene, mennyei Atyánk, aki a mennyekben vagy! Hála neki, a keresztre feszített Feltámadottnak, hogy tudjuk, a te neved, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, azt jelenti, hogy Te az élők és nem a holtak Istene vagy, és hogy a hűséges szeretet szövetsége erősebb a halálnál, és a feltámadás biztosítéka. Add, Urunk, hogy itt, a szabadságért és az igazságosságért elesettek emlékhelyén levessük az önzés és a közömbösség saruját, és e mauzóleum égő csipkebokrán keresztül, a csendben meghalljuk a te nevedet: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, Jézus Istene, az élők Istene! Ámen.”

Az imádság után a Szentatya ezt a sort írta az ardeai emlékhely kegyeleti albumába: „A háború gyümölcsei ezek: gyűlölet, halál és bosszú. Bocsáss meg nekünk, Istenünk!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria