Centesimus Annus alapítvány: A méltóság és a közjó vezérelje a gazdaságot

Ferenc pápa – 2017. május 20., szombat | 13:58

Május 18–20. között ülésezik Rómában a Centesimus Annus Pro Pontifice alapítvány. A nemzetközi konferencia 300 résztvevője a világ 18 országából érkezett a találkozóra, hogy megvitassák, hogyan lehet a gazdaságot és a piacot úgy alakítani, hogy az emberi méltóságot szolgálja.

Pietro Parolin bíboros államtitkár beszédet mondott annak a díjnak az átadóján, amelyet idén Markus Vogt, P. Dominique Greiner és Burkhard Schäfers nyertek el. Méltatásában a bíboros elmondta: mindhárman a maguk kutatási illetve szakmai területén segítenek válaszokat találni korunk nagy kérdéseire, amelyeket a gazdasági és technológiai fejlődés, más néven a negyedik ipari forradalom vet föl.

Parolin bíboros megállapította: egyre inkább megfigyelhető az a tendencia, hogy a társadalmi valóságot egyetlen ideológiai paradigma szerint írják le, legyen az a múlt századi marxizmus, a liberalizmus, vagy manapság a technokrácia, amely a tudomány álarca mögé bújva igyekszik elrejteni egy újfajta ideológiát. A díjazottak ezzel szemben az Egyház társadalmi tanítása fényében igyekeznek megközelíteni a szociális problémákat, megvizsgálva és összehangolva azok különböző vetületét, tiszteletben tartva az emberi személy méltóságát.

A Centesimus Annus alapítvány 2017-es nyilatkozata, mely az emberi méltóság előmozdításának alternatíváit keresi, arra irányul, hogy a politika és a gazdaság egyre inkább a közjót szolgálja. Ferenc pápa tanítását és buzdításait figyelembe véve dolgoztak ki olyan válaszokat a dokumentumban, amelyek a keresztény vállalkozói világ életerősségét bizonyítják. Minden társadalmi tényezőt be kell vonni ebbe a folyamatba, különösen a vállalkozókat, hogy egyrészt növeljék a jótékonykodást, másrészt pedig nézzenek szembe az egyenlőtlenség és a jövedelmi aránytalanságok problémájával. Ez ugyanis a fejlettebb országokban is sok embert és családot tesz kiszolgáltatottá. A szentszéki államtitkár köszönetet mondott a pápa nevében, amiért az alapítvány a tavalyi évben hozzájárult karitatív szolgálatához, különösen a kísérő nélküli kiskorú migránsok megsegítésében.

Sürgősen fel kell lépni azért, hogy a szegényebbek kezükbe vehessék saját sorsukat – kéri a pápa. Ezért olyan módszerekre és gyakorlatra van szükség a vállalkozásokban, amelyek számukra is elérhetőek. A társadalomtudomány szintjén pedig új elemzési és mérési metódusokat kell kidolgozni, amelyek felmérik a leggyengébbek valós igényeit. Be kell vonni a szegényeket a termelési hálózatba, pénzügyi közvetítést kell kidolgozni, amely megfelel szükségleteiknek és lehetőségeiknek. Olyan mediátorokra van szükség, akik egy asztalhoz ültetik a vállalatokat és a bankokat a helyi kezdeményezőkkel, a fejlesztési csoportokkal és a kisvállalatokkal, hogy minél előbb valóban alkalmazható modelleket találjanak ki.

A Centesimus Annus-alapítvány 2017-es nyilatkozata foglalkozik még a migránsok és menekültek kérdésével. Az elsődleges cél, hogy megvédjük minden ember jogát a méltó élethez, elsősorban azáltal, hogy gyakorolhatják jogukat arra, hogy hazájukban éljenek és ne kelljen kivándorolniuk. Ez határozott fellépést kíván a béke terén, ami elsősorban a kormányok és a nemzetközi közösség hatásköre, de a vállalkozók is hozzájárulhatnak a közvélemény érzékenyítéséhez – fejtette ki előadásában Parolin bíboros.

Az utolsó téma a digitális gazdaságot, a robotizációt és az úgynevezett big data-t, vagyis a cégek, az intelligens hálózatok, a magánszektor és az egyéni felhasználók által világszerte és napi szinten előállított óriási adatmennyiséget érinti. Sok cikk jelent meg az utóbbi időben a megszűnő munkahelyek és a társadalmi kirekesztés veszélyeiről, ugyanakkor ezek az újítások lehetőséget is jelentenek egy fenntartható és befogadó gazdaság előmozdításához – állapította meg a szentszéki államtitkár.

Parolin bíboros emlékeztetett az Egyház társadalmi tanítására a gazdaság és a politika szociális felelősségére vonatkozóan, majd idézte Ferenc pápát, aki az ENSZ-nek a következő irányvonalat jelölte meg: A világ minden politikai vezetőtől elvárja, hogy konkrét, határozott lépéseket és intézkedéseket hozzon a természeti környezet megóvására, valamint a társadalmi és gazdasági kirekesztés felszámolására. A politika nem tekinthet el az igazságosságtól. A tervek és programok mögött nem szabad, hogy szem elől tévessze az élő, dolgozó és szenvedő embereket, akik gyakran nyomorúságos körülmények között kénytelenek élni, megfosztva minden joguktól. Halljuk meg a Szentatya prófétai hangját, amellyel a gyengédség forradalmát kéri – mondta még Pietro Parolin bíboros.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria