Ciprusi kisokos – Apostoli egyházat keres fel ma kezdődő útján a pápa

Ferenc pápa – 2021. december 2., csütörtök | 11:14

Ferenc pápa december 2. és 4. között tesz apostoli látogatást Ciprus szigetén, pontosabban az ortodox görögök lakta Ciprusi Köztársaságban. Személyében második alkalommal lép római pápa a szigetre: elődje, XVI. Benedek pápa 2010-ben látogatott el Ciprusra.

Szent II. János Pál pápa, aki 26 éves péteri szolgálata alatt 127 országot látogatott meg, akarata ellenére sem tudott eljutni Ciprusra a görög–török történelmi és társadalmi feszültségek miatt. Igaz, Ferenc pápa látogatása is csak a Ciprusi Köztársaságot érinti, ahol csütörtöktől szombatig a fővárosban, Nicosiában tartózkodik, azzal a fő céllal, hogy megerősítse a helyi katolikus közösséget és szorgalmazza a keresztények közötti egységet.

*

A Földközi-tenger keleti öblében fekvő Ciprus 9250 négyzetkilométer kiterjedésű, lakossága 850 ezer fő. Történelmi viszontagságai ellenére megőrizte etnikai, kulturális és vallási identitását. A Ciprusi Köztársaság lakosainak 99 százaléka görög származású, vallásilag több mint 80 százaléka ortodox keresztény, a 38 ezer katolikus a népesség 4,5 százaléka, és csak 2 százalék a muszlimok aránya.

A perzsa, görög, római, bizánci és velencei uralom után Ciprust 1571-ben kebelezte be az Oszmán Birodalom, majd 1878-ban szabadult fel és lett brit protektorátus. 1959-ben vált függetlenné a szigetország, majd 1974-ben a török hadsereg megszállta a sziget északi harmadát, és létrehozta az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, melyet máig egyedül csak Törökország ismer el. Az ENSZ közvetítésével folytatott egyesítési törekvések rendre elbuktak, míg új helyzetet teremtett a Ciprusi Köztársaság belépése az Európai Unióba 2004. május elsején. A helyzet stabilizálására hozták létre a két országrészt elválasztó ENSZ-ütközőzónát.

A ciprusi katolikus egyház

A ciprusi ősegyház joggal tartja magát „apostoli egyháznak”, hiszen Szent Pál és Szent Barnabás alapították az első helyi közösségeket, akikhez később kapcsolódott Szent Márk is. A helyiek Szent Barnabást tekintik alapítónak, annál is inkább, mert ő maga is ciprusi születésű. A mai katolikus egyház döntő mértékben latin, kisebb része libanoni maronita és örmény katolikus. Az 1570-es török invázió során katolikusok ezreit ölték meg, templomaikat pedig mecsetté alakították. A katolikus egyházat megszüntették, tagjait vagy ortodox, vagy iszlám hitre kényszerítették.

A szigeten élő ortodox, katolikus és protestáns keresztények jó testvéri kapcsolatokat ápolnak egymással. Ez különösen is jellemző a Szentszék és a ciprusi ortodox egyház kapcsolatára, melyet nagyon megerősített az a jelentős találkozó, amikor 2007-ben a Vatikánban XVI. Benedek pápa és II. Krizosztomosz ciprusi ortodox érsek közös nyilatkozatot írtak alá. Ennek gyümölcse lett XVI. Benedek pápa látogatása 2010-ben Ciprus szigetén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Műholdkép: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria