Dél-szudáni egyházi vezetőkkel találkozott Ferenc pápa

Ferenc pápa – 2018. március 24., szombat | 16:45

Március 23-án dél-szudáni püspököket és más keresztény felekezeti tagokat fogadott a Szentatya. „A pápa imádkozik Dél-Szudánért, és szívén viseli az ott élő emberek sorsát. Nem tud nyugodni, ha az Egyháznak egy része szenved” – nyilatkozta James Oyet Latansio, a dél-szudáni egyházi tanács szóvivője.

A dél-szudáni egyházak tanácsának képviselői a pápai találkozót követően a Sant’Egidio Közösség vendégei voltak a Trastevere-városnegyedben. Megbeszélést folytattak közös tervek kidolgozásáról a béke és a párbeszéd érdekében Dél-Szudánban.

„Ferenc pápa kifejezte szándékát, hogy ellátogasson az afrikai országba, és mi készen állunk, még ha a biztonságot száz százalékban nem is lehet szavatolni” – hangsúlyozta a szóvivő.

Dél-Szudánban négy éve polgárháború dúl Salva Kiir elnök és a volt alelnök, Riek Machar követői között. Legalább hétmillió embert érint az ennek következtében kialakult humanitárius vészhelyzet: közel kétmillióan menekültek Ugandába és más szomszédos országokba. „Vezetőink keresztények, de felteszem a kérdést, hogy miféle keresztények, félig vagy egészen, ha megölik saját népüket?” – jegyezte meg James Oyet Latansio atya, a dél-szudáni ökumenikus szervezet szóvivője.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria