Elültetett mag, mely jó gyümölcsöt terem – Ferenc pápa az ifjúsági világtalálkozókról

Még mindig a szememben és a szívemben él az a rengeteg fiatal, akik tíz éve, júliusban fogadtak Rio de Janeiróban – írja a könyv bevezetőjében Ferenc pápa. – A pápamobillal végigjárt utak a katonai erődtől, ahol a helikopter leszállt, a találkozók és szertartások helyszínéig Copacabana tengerpartján, örökre az emlékezetemben maradnak; a fiatalok hatalmas lelkesedése, akik zászlókat, sapkákat, pólókat dobtak felém, akik megkínáltak egy korty matéteával, akik magukhoz ölelték Róma új püspökét, aki eljött, tiszteletben tartva elődje kötelezettségvállalását. Felejthetetlen élmény.

Velem, mint XVI. Benedekkel, ez így történt: pápaságunk első nemzetközi útjára mindkettőnk esetében az ifjúsági világtalálkozó alkalmából került sor – esetemben Rio de Janeiróba; a Péter trónján szintén néhány hónapja ülő Ratzinger pápa esetében 2005-ben pedig Kölnbe, szülőföldjére. Mindketten, mondhatni, „rákerültünk” arra az útra, amelyet Szent II. János Pál indított el, a Szentlélek sugalmazására. Az ifjúsági világtalálkozók élménye sok fiatal számára meghatározó pillanatokat jelentett és jelent ma is; a kezdeti inspiráció, amely szeretett Wojtyła pápánkat erre indította, nem vallott kudarcot.

A jelenlegi, többé-kevésbé tudatosan átélt korszakváltás mindenekelőtt a fiatalabb generációk számára jelent kihívást. Az úgynevezett „digitális bennszülöttek”, korunk gyermekei napi szinten az elszigetelődés kockázatával néznek szembe, létük nagy részét a virtuális környezetben élik, és egy agresszív, hamis szükségleteket keltő ​​piac áldozatává válnak. E kockázatok a covidjárvány és a bezárások miatt továbbfokozódtak.

Elmenni otthonról, útra kelni a társakkal, megélni a meghallgatás és az ima meghatározó élményeit az ünnepi eseményeken, mindezt együtt tenni – értékessé teszi ezeket a pillanatokat mindenki életében.

Többször hívtam arra a fiatalokat, hogy ne csak nézgelődjenek, vagyis ne maradjanak az erkélyen, ne csak nézzék az élet zajlását, megfigyelőként, mint akik nem avatkoznak be, nem piszkolják be a kezüket, akik az okostelefont vagy a számítógép képernyőjét helyezik önmaguk és a világ többi része közé. Többször is mondtam nekik, hogy ne legyenek „díványon heverő fiatalok”, ne hagyják, hogy elaltassák őket azok, akiknek minden érdekük az, hogy elkábuljanak és elbutuljanak.

A fiatalság egy álom, a valóságra való nyitottság, annak felfedezése, hogy mi értékes az életben, és küzdelem annak meghódításáért, megnyílás az intenzív és igaz kapcsolatok felé, elkötelezettség másokkal és mások iránt.

Don Lorenzo Milani nevelői tapasztalatai során ezeket a gyönyörű szavakat ismételte: „Törődöm vele”, „Érdekel, közel áll a szívemhez...”. Ma, a világjárvány szörnyű tapasztalata után, amely drámaian szembesített mindannyiunkat azzal a ténnyel, hogy nem mi vagyunk életünk és sorsunk urai, és csak együtt menthetjük meg magunkat, a világ a háború és az újabb fegyverkezés örvényébe merült. Elindult a verseny az újrafegyverkezésért, amely megállíthatatlannak tűnik, és amely az önpusztításhoz vezethet. A meggyötört Ukrajna ellen vívott háború, egy véres háború a keresztény Európa szívében csak egy része – több más szegmens mellett – a harmadik világháborúnak, amely sajnos évekkel ezelőtt elkezdődött. Sok háborút továbbra is elfelejtenek, sok konfliktust és sok kimondhatatlan erőszakot gerjesztenek.

Mindez milyen kérdések elé állítja a fiatalokat? Mire hivatottak energiáikkal, jövőképükkel, lelkesedésükkel? Arra hivatottak, hogy azt mondják: „Törődünk vele”, érdekel minket, közel áll a szívünkhöz az, ami a világban történik; azoknak a szenvedései, akik elhagyják otthonukat, kockáztatva, hogy soha többé nem térnek vissza; sok társunk sorsa, akik menekülttáborokban születtek és nevelkedtek; megannyi fiatal élete, akik a háborúk és üldöztetések elől menekülve, vagy azért, hogy megéljenek, át kell hogy keljenek a Földközi-tengeren, és úgy halnak meg, hogy elnyeli őket a mélység. Emberek milliói, sok gyermek sorsa közel áll a szívünkhöz, akiknek nem áll rendelkezésére víz, élelem, orvosi ellátás, miközben a vezetők azon versenyeznek, hogy ki költ a legtöbbet a fegyverkezésre.

Érdekelnek és közel állnak a szívünkhöz azok, akik városaink csendjében szenvednek, és szükségük van arra, hogy befogadják és meghallgassák őket. Érdekel és közel áll a szívünkhöz annak a bolygónak a sorsa, amelyen élünk, és amelynek védelme a hivatásunk, hogy átadhassuk az utánunk jövőknek.

Minket minden érdekel, és minden közel áll a szívünkhöz, még a digitális környezet is, amelyben élünk, és amelynek megváltoztatása és egyre emberibbé tétele kihívás számunkra.

Az ifjúsági világtalálkozók jelentették az ellenszert az erkélyről nézgelődéssel, az elaltatással szemben, amely a kanapét részesíti előnyben, a nemtörődömséggel szemben. Nők és férfiak generációit vonták be, mozgatták meg, rázták fel, állították kihívás elé. Természetesen nem elég az erős élmény, ha nem foglalkoznak vele, ha nem talál termékeny talajra, amelyben támogatásra, elkísérésre lel.

Az ifjúsági világtalálkozó a kegyelem eseménye – felébreszt, kitágítja a látókört, megerősíti a szív törekvéseit, segít álmodni, előretekinteni. Egy elültetett mag, amely jó gyümölcsöt terem.

Ma nagy szükségünk van éber fiatalokra, akik szívesen válaszolnak Isten álmára, és érdeklődnek mások iránt; olyan fiatalokra, akik felfedezik a Krisztusért való élet örömét és szépségét mások, a legszegényebbek, a szenvedők szolgálatában.

Mindez megfordult a fejemben, miközben végiglapoztam ennek a gyönyörű könyvnek a lapjait, amelyet Aura Miguel, a Rádio Renascença munkatársa írt, aki tudósítóként végigélte az ifjúsági világtalálkozókat. Nem mindet. Ahogy ő maga mesélte nekem a repülőn, amelyen 2013 júliusában Rio de Janeiróba utaztunk: mindet átélte, kivéve az elsőt, amelyet Argentínában, Buenos Airesben tartottak 1987-ben. Azt válaszoltam neki, hogy éppen az volt az egyetlen, amelyen pedig én vettem részt. Könyvében az ifjúsági világtalálkozókat a világban és az Egyházban történt főbb események kronológiájával mutatja be. Nagyon tetszik az is, hogy a történet középpontjában az áll, ami újságíróként, megfigyelőként és hívőként megmaradt számára ezekből az élményekből. A személyes részvétel összehasonlíthatatlanul más, mint amikor távolról követjük az eseményt, illetve ha olvasunk róla, vagy közvetítésen nézzük.

A 2021-es tömegtájékoztatási világnapra szóló üzenetben arra kértem az újságírókat, hogy koptassák el cipőjük talpát, mert a jó kommunikáció, minden igaz információ a valósággal, a helyzetekkel, az emberekkel való személyes találkozásra épül. Aura Miguel ezt tette, és felbecsülhetetlen, ahogyan visszaadja nekünk ezeket az élményeket. Az újságírónak nem az a dolga, hogy kívülről figyeli a történéseket, hűvösen elemezve őket. Bárki, aki kommunikál és informál, hagyja, hogy megdöbbentse a valóság, amellyel találkozik, és így lelkesen tudja elmesélni hallgatóinak, olvasóinak. Csak azok tudják lelkesíteni, megindítani azokat, akik hallgatják és olvassák őket, akik maguk is hagyták magukat lelkesedni és meghatódni.

Kívánom a könyv minden olvasójának, hogy ezeken az oldalakon keresztül fedezze fel – vagy fedezze fel újra – az ifjúsági világtalálkozók élményeinek szépségét, gazdagságát; éljék meg örömmel és Úr iránti hálával a Lisszabonban megrendezendő 2023-as ifjúsági találkozót. Ez az első, amelyet Aura Miguel úgy követhet, hogy nem kell érte körbeutaznia a világot, mert oly sok évtized után az ő hazájában és városában rendezik meg – zárul Ferenc pápa Aura Miguel portugál újságíró Hosszú utazás Lisszabon felé című könyvéhez írt előszava.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír