Ferenc pápa: Ászja Bibi és a Boko Haram terrorszervezet áldozatai mártírok

Ferenc pápa – 2018. február 24., szombat | 18:32

A pápa február 24-én, szombaton délelőtt fogadta a Pakisztánban káromlásért halálra ítélt Ászja Bibi lányát és férjét, valamint egy nigériai nőt, Rebeca Bitrust, akit a Boko Haram két éven át fogva tartott.

„Sokat gondolok édesanyádra és imádkozom érte” – mondta Ferenc pápa Ejsam Asiknak, Ászja Bibi lányának, aki a vatikáni audiencián megölelte a pápát, mert édesanyja, akivel indulás előtt a börtönben találkozott, ezt kérte tőle.

Asik Mászih, a kilenc éve fogva tartott asszony férje ezekkel a szavakkal fordult a pápához: „Szentatyám, kérem, hogy Krisztusban egyesülve imádkozzon a feleségemért és minden üldözött keresztényért.”

Ászja Bibi családtagjai és Rebeca ezekben a napokban a Church is Need (Szükséget Szenvedő Egyház) pápai segélyszervezet vendégei Rómában: szombaton este tanúságot tesznek a Colosseumnál, amelyet a keresztény vértanúk emlékére vörös színűre világítanak ki.

A Szentatya megköszönte a Szükséget Szenvedő Egyház vezetőinek munkáját, amellyel sok jót tesznek. Alessandro Monteduro, a szervezet igazgatója a sajtó képviselőinek elmondta, hogy ez a különleges találkozó negyven percig tartott, és a hitről szólt: nemcsak Ferenc pápa, hanem ezeknek a fiatal, sokat szenvedett lányoknak és Ászja Bibi férjének a mély lelkisége miatt is. Ászja Bibi lánya átölelte a pápát, aki viszonozta azt, és ölelésében benne volt nagy szeretete, közelsége, szolidaritása. Olyan intenzív pillanat volt ez, amely az egész találkozás mélységét kifejezte.

Ferenc pápa azt szerette volna, hogy mindannyian együtt imádkozzanak, ki-ki a maga nyelvén. „Csodálatos pillanat volt. Ejsam, Ászja Bibi lánya urdu nyelven imádkozott; Rebeca, a nigériai Boko Haram áldozata az egyik nyelvjárásban, hausza nyelven, mi pedig a saját nyelvünkön – mondta el az Monteduro. – A Szentatya pedig vértanú asszonyoknak nevezte Ászját és Rebecát, csodálatos mártír nőknek, akik példát mutatnak ennek a társadalomnak, amely annyira fél a fájdalomtól.”

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria