Ferenc pápa az antiszemitizmusról: A felelősség és az emlékezet oltás a közöny vírusa ellen

Ferenc pápa – 2018. január 29., hétfő | 17:10

Az antiszemitizmus elleni fellépés jegyében tartott január 29-én nemzetközi konferenciát az EBESZ Rómában. A Szentatya az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a résztvevőket.

Az EBESZ és a szervezet soros elnökségét betöltő Olaszország külügyminisztériuma által rendezett konferencia résztvevői azt vitatták meg, hogy mi az államok, az intézmények és az egyének felelőssége az antiszemita gyűlölethez kapcsolódó bűntények elleni küzdelemben.

A felelősség és az emlékezet jelenti az oltást a közöny vírusa ellen, amely vészesen megfertőzi korunkat. Ma egyre inkább össze vagyunk kapcsolódva másokkal, de egyre kevésbé figyelünk rájuk – fogalmazott Ferenc pápa.  Hozzátette: elítéli a gyűlölet minden formáját, és még inkább annak gyökerét, a közönyt, mert megbénít, és megakadályozza, hogy azt tegyük, ami helyes, amikor tudjuk, hogy helyes.

A pápa kiemelte: az emlékezet a kulcs a jövő felé. Közös felelősségünk, hogy azt méltó módon adjuk át a fiatal nemzedékeknek. Ebben az összefüggésben utalt a Mi emlékezünk: elmélkedés a Soáról című dokumentumra, amelyet húsz évvel ezelőtt jelentetett meg a Zsidósággal Való Vallási Kapcsolatok Szentszéki Bizottsága. Szent II. János Pál szavai nyomán Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy történelmünk építéséhez szükség van a közös emlékezetre, amely nem reked meg a neheztelésnél, hanem a fájdalom éjszakáján átlépve megnyílik az új hajnal reménye felé.

A gyűlölet- és diszkriminációmentes jövő építése a fiatal nemzedékek kezében van. Arra kaptak meghívást, hogy segítsék elő a felelősség, az emlékezet és a felebaráti szeretet kultúrájának kialakulását. Ezt pedig a közöny elleni szövetségkötéssel valósítsák meg. Ezen az úton alapvető jelentőségű az ismeretek elmélyítése és a képzés, mert egy igazán emberi jövő előkészítéséhez nem elegendő elutasítani a rosszat, hanem közösen kell építeni a jót – hangsúlyozta a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria