Ferenc pápa: Az egyház, a világ ma titeket néz, és tanulni akar tőletek!

Ferenc pápa – 2016. július 29., péntek | 11:50

Július 28-án, csütörtök este a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón egy énekes, táncos, szenteket, tanúságtételeket felvonultató ünnepség keretében fogadták a fiatalok a közéjük (villamoson) érkező Ferenc pápát.


Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya beszédének magyar nyelvű fordítását, teljes terjedelmében
.

Kedves fiatalok, szép délutánt kívánok!

Végre találkozunk! Köszönöm ezt a meleg fogadtatást! Köszönetet mondok Dziwisz bíborosnak, a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek, a papnövendékeknek, a világiaknak és mindazoknak, akik kísérnek titeket. Köszönetet mondunk nekik, akik lehetővé tették, hogy ma itt legyünk, akik sok többletmunkát vállaltak annak érdekében, hogy ünnepelhessük a hitet. Ma itt mindannyian a hitet ünnepeljük!

Szeretnék külön köszönetet mondani szülőföldjén Szent II. János Pál pápának [hangos taps] – hangosabban! hangosabban! –, aki megálmodta és elindította ezeket a találkozókat. Ő kísér minket az égből, látja a sok fiatalt, akik bár igen eltérő népekhez, kultúrákhoz és nyelvekhez tartoznak, mégis egyetlen szándék vezeti őket: ünnepelni Jézust, aki köztünk él! Értettétek? Ünnepelni Jézust, aki köztünk él! Amikor azt mondjuk, hogy él, az azt jelenti, hogy meg akarjuk újítani az ő követésére irányuló vágyunkat, azt a vágyunkat, hogy szenvedéllyel éljük meg Jézus követését. Lenne-e jobb alkalom a Jézussal való barátságunk megújítására, mint megerősíteni az egymás közti barátságot!? Lenne-e jobb mód a Jézussal való barátságunk megerősítésére, mint megosztani azt másokkal!? Lenne-e jobb mód az evangélium örömének megtapasztalására, mint akarni „megfertőzni” a jó hírrel a fájdalmas és nehéz helyzetben élő embereket!?

Jézus az, aki egybehívott minket erre a harmincegyedik ifjúsági világnapra. Jézus az, aki azt mondja nekünk: „Boldogok az irgalmasak, mert irgalomra lelnek” (Mt 5,7). Boldogok azok, akik képesek megbocsátani, akik együttérző szívvel tudnak élni, akik a legjobbat tudják adni magukból, a legjobbat, nem a maradékot, hanem a legjobbat!

Kedves fiatalok, ezekben a napokban Lengyelország, ez a nemes föld, ünnepbe öltözik; ezekben a napokban Lengyelország az irgalmasság mindig fiatalos arca akar lenni. Ezen a földön veletek, de összekapcsolódva azzal a számtalan fiatallal is, akik ma nem tudnak itt lenni, de követnek minket a tömegkommunikációs eszközökön keresztül, valamennyien, együtt valódi szentévi ünnepet csinálunk ebből a napból, az irgalmasság szentévében.

Püspökként töltött éveim során egy dolgot megtanultam – sok mindent tanultam, de egyet szeretnék most elmondani –: nincs szebb dolog, mint szemlélni azokat a vágyakat, azt az odaadást, azt a szenvedélyt és energiát, amellyel sok fiatal éli az életet. Szép ez! És honnan jön ez a szépség? Amikor Jézus megérinti egy fiatal fiú vagy lány szívét, valóban hatalmas tettekre lesz képes. Lelkesítő hallani őket, amikor megosztják az álmaikat, a kérdéseiket és azt a vágyukat, hogy szembeszálljanak mindazokkal, akik azt mondják, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni. Azokkal, akiket én „beletörődőknek” hívok: „Semmit sem lehet megváltoztatni.” Nem, a fiataloknak van erejük, hogy szembeforduljanak ezekkel! De talán vannak némelyek, akik nem biztosak ebben… Kérdezem tőletek, ti pedig válaszoljatok: Meg lehet változtatni a dolgokat? [Igen!] Nem hallom! [Igen!] Így már jó! Az ég ajándéka látni, hogy sokan közületek, a magatok kérdéseivel, azon vagytok, hogy a dolgok másképp folyjanak. Szép, és szívemet erősítő, ennyire hevesnek, lendületesnek látni titeket! Az egyház ma titeket néz – tovább megyek: a világ ma titeket néz –, és tanulni akar tőletek, hogy megújítsa bizalmát az Atya irgalmasságában, akinek mindig fiatalos az arca, és nem szűnik meg hívni minket, hogy tartozzunk az ő országához, amely egy örömteli ország, ahol mindig boldogság van, olyan ország, amely mindig továbblendít minket, amely erőt tud adni nekünk, hogy megváltoztassuk a dolgokat. Én már elfelejtettem, ezért most újból megkérdezem tőletek: Meg lehet változtatni a dolgokat? [Igen!] Rendben!

Ismerve azt a szenvedélyt, amellyel küldetéseteket végzitek, meg merem ismételni: az irgalmasságnak mindig fiatalos arca van! Mert az irgalmas szívnek van bátorsága elhagyni a kényelmet; az irgalmas szív képes mások elé menni, át tud ölelni mindenkit. Az irgalmas szív képes menedék lenni azok számára, akiknek sosem volt otthona vagy elveszítette azt, képes otthonos, meghitt környezetet teremteni annak, aki kénytelen volt kivándorolni, képes gyengéd és könyörületes lenni. Az irgalmas szív meg tudja osztani a kenyeret az éhezővel, az irgalmas szív nyitott arra, hogy befogadja a menekültet és a bevándorlót. Irgalmat említeni veletek kapcsolatban, nem más, mint kedvező alkalmat említeni, holnapot említeni, odaadást említeni, bizakodást említeni, nyitottságot, vendégszeretetet, együttérzést említeni, álmokat említeni. Ti képesek vagytok álmodni? [Igen!] Amikor a szív nyitott és képes álmodni, akkor van hely az irgalmasságnak, van hely megsimogatni azokat, akik szenvednek, van hely azok mellé állni, akiknek nincs béke a szívükben, vagy nélkülözik a létfontosságú dolgokat, vagy nélkülözik a legszebbet: a hitet. Irgalmasság! Mondjuk ki együtt ezt a szót: irgalmasság! Valamennyien! [Irgalmasság!] Még egyszer! [Irgalmasság!] Még egyszer, hogy meghallja a világ! [Irgalmasság!]

Egy másik dolgot is szeretnék megvallani nektek, amit ezekben az években tanultam. Senkit sem szeretnék megbántani, de fájdalmas olyan fiatalokat látnom, akik idő előtt „nyugdíjba vonultnak” látszanak. Fájdalmas ez számomra! Olyan fiatalok, akik huszonhárom, huszonnégy, huszonöt évesen nyugdíjba mentek! Fájdalommal tölt el! Aggódom azokért a fiatalokért, akik „bedobták a törölközőt”, még mielőtt elkezdődött volna a meccs. Akik „feladták”, még mielőtt elkezdtek volna játszani. Fájdalmas olyan fiatalokat látnom, akik szomorú arccal járnak, mintha az életüknek nem lenne értéke. Végtelenül unott és unalmas fiatalok, akik untatnak másokat, és ez fájdalommal tölt el. Nehéz olyan fiatalokat látni – és ez kérdőre von minket! –, akik elhagyják az életet a „bódultságot” keresve, vagy azért az élményért, hogy élőnek érezzék magukat olyan sötét utakat választva, amelyért aztán „megfizetnek”… drágán megfizetnek. Gondoljatok csak arra a sok fiatalra, amilyeneket ti ismertek, akik ezt az utat választották! Elgondolkodtat, amikor látsz fiatalokat, akik életük szép éveit és energiáit arra vesztegetik, hogy hamis illúziók árusai után futnak – van belőlük bőven! –, az én szülőföldemen úgy mondanánk, „füstárusok”, akik elrabolják azt, ami a legjobb bennetek. És ez fájdalommal tölt el! Biztos vagyok abban, hogy itt köztetek nincs egyetlen sem ezek közül, de szeretném elmondani nektek, hogy nagyon sok nyugdíjba vonult fiatal van, sokan, akik bedobták a törölközőt a meccs előtt, sok fiatal, akik a bódultságot választják a hamis illúziókkal, és a semmiben végzik.

Ezért, kedves fiatalok, egybegyűltünk, hogy segítsük egymást, mert nem akarjuk hagyni, hogy elrabolják azt, ami a legjobb bennünk, nem akarjuk hagyni, hogy elrabolják az energiáinkat, hogy elrabolják az örömünket, hogy elrabolják az álmainkat a hamis illúziókkal!

Kedves barátaim, kérdezlek titeket: életetek számára ti az elidegenítő „bódultságot akarjátok, vagy pedig azt az erőt szeretnétek, amellyel élőnek és teljesnek érzitek magatokat? Elidegenítő bódultság vagy a kegyelem ereje? Mit akartok: elidegenítő bódultságot vagy a teljesség erejét? Mit akartok? [A teljesség erejét!] Nem hallatszik! [A teljesség erejét!] Ha valaki a teljes élet felől kérdezősködik, ha valaki megújult életet szeretne, van válasz, olyan választ, amelyet nem árulnak, olyan választ, amelyet nem lehet megvenni, olyan válasz, amely nem valami, nem egy tárgy, hanem egy személy, Jézus Krisztusnak hívják! Kérdem tőletek: Jézus Krisztust meg lehet vásárolni? [Nem!] Jézus Krisztust árusítják az üzletekben? [Nem!] Jézus Krisztus ajándék! Az Atya ajándéka, a mi mennyei Atyánk adománya! Ki tehát Jézus Krisztus? Mindannyian [mondjátok]! Jézus Krisztus ajándék! Mindannyian! [Ajándék!] Az Atya ajándéka!

Jézus Krisztus az, aki valódi szenvedélyt tud adni az életnek! Jézus Krisztus az, aki eléri, hogy ne elégedjünk meg a kevéssel, és hogy a legjobbat adjuk magunkból! Jézus Krisztus az, aki kérdést intéz hozzánk, aki hív és segít minket, hogy felkeljünk, amikor vesztesnek érezzük magunkat! Jézus Krisztus az, aki ösztökél, hogy felemeljük tekintetünket, és merészet álmodjunk! „De, atyám – mondhatná valaki –, igencsak nehéz merészet álmodni, igencsak nehéz felfelé haladni, mindig csak felfelé. Atyám, én gyenge vagyok, elbukom, igyekszem, de nagyon sokszor elesem.” A hegyivadászok, amikor a hegyeket járják, egy gyönyörű éneket énekelnek, amely így szól: „A hegymászás művészetében nem az a fontos, hogy ne ess el, hanem, hogy ne maradj elesve!” Ha gyenge vagy, ha elesel, nézz fel egy kicsit, és ott van Jézus kinyújtott keze, és ő azt mondja neked: „Kelj fel, gyere velem!” „És ha újból elesem?” Akkor is! „És ha azután is?” Akkor is! Péter egyszer megkérdezte az Urat: „Uram, hányszor?” „Hetvenszer hétszer!” Jézus mindig kinyújtott kézzel vár minket, hogy felemeljen, amikor elesünk! Értettétek? [Igen!]

Az evangéliumban azt hallottuk, hogy Jeruzsálem felé tartva Jézus megállt egy házban – Márta, Mária és Lázár házában –, amely befogadta. Útközben betér az ő házukba, hogy velük legyen; a két nő befogadja azt, akiről tudják, hogy képes elérzékenyülni. A sok elfoglaltságunk olyanná tesz minket, mint Márta: dolgossá, szétszórttá, ide-oda futkosóvá…, de időnként olyanok vagyunk, mint Mária: látva egy szép tájat, vagy egy videót, melyet egy barátunk küld a telefonunkra, megállunk gondolkodni és hallgatni. Az ifjúsági világtalálkozónak ezekben a napjaiban Jézus szeretne belépni a házunkba: a te házadba, az én házamba, valamennyiünk szívébe; Jézus látni fogja a gondjainkat, a futkosásunkat, ahogyan Mártával tette, és várni fogja, hogy hallgassuk őt, mint Mária: hogy minden ügyünk közepette is legyen bátorságunk őrá bízni magunkat. Jézus szeretné, ha ezek a napok az övéi lennének, ha arra szánnánk, hogy meghallgassuk egymást, és befogadnánk őt azokban, akikkel együtt vagyunk otthon, az úton, a csoportban, az iskolában.

És aki befogadja Jézust, megtanul úgy szeretni, ahogyan Jézus szeret. Ő azt kérdezi tőlünk, akarunk-e teljes életet. Én pedig az ő nevében kérdezlek titeket: ti akartok teljes életet? E pillanattól kezdve engedd, hogy elérzékenyülj! Mert a boldogság az irgalmasságban csírázik ki és hoz virágot: ez tehát az ő válasza, ez az ő meghívása, az ő kihívása, az ő kalandja: az irgalmasság. Az irgalmasságnak mindig fiatalos arca van; mint a betániai Máriáé, aki tanítványként az Úr lábánál ül, aki szereti hallgatni őt, mert tudja, hogy ott talál békére. Mint a názáreti Mária arca, ő igenjével belevetette magát az irgalmasság kalandjába, őt boldognak fog nevezni minden nemzedék, mi pedig mindannyian az „irgalmasság anyjának” hívjuk. Szólítsuk meg őt együtt mindnyájan: Mária, irgalmasság anyja! Mindnyájan: Mária, irgalmasság anyja!

Most pedig valamennyien kérjük az Urat – mindenki ismételje meg csendben a szívében –: Urunk, vess minket az irgalmasság kalandjába! Vess minket abba a kalandba, hogy hidakat építsünk és falakat (kerítéseket) lebontsunk! Vess minket abba a kalandba, hogy segítsük a szegényt, azt, aki egyedül és elhagyatva érzi magát, aki nem látja többé életének értelmét! Vess minket abba a kalandba, hogy kísérjük azokat, akik nem ismernek téged, és mondjuk ki előttük lassan és nagy tisztelettel a te nevedet, a mi hitünk okát. Ösztönözz minket, mint a betániai Máriát, hogy meghallgassuk azokat, akiket nem értünk, akik más kultúrából, más népből valók, azokat is, akiktől félünk, mert azt hisszük, árthatnak nekünk. Segíts minket, hogy tekintetünket fordítsuk – miként a názáreti Mária Erzsébetre –, hogy tehát tekintetünket fordítsuk az öregeinkre, a nagyszüleinkre, hogy tanuljunk az ő bölcsességükből! Kérdem tőletek: ti beszéltek a nagyszüleitekkel? [Igen!] Úgy-ahogy! Keressétek fel nagyszüleiteket, nekik van életbölcsességük, és olyan dolgokat fognak mondani nektek, amelyek megérintik szíveteket!

Itt vagyunk, Urunk! Küldj minket, hogy megosszuk a te irgalmas szeretetedet! Szeretnénk befogadni téged ezen az ifjúsági világtalálkozón, szeretnénk vallani, hogy az élet akkor teljes, amikor az irgalmasságból kiindulva éljük, és hogy ez a jobbik rész, az édesebb rész, amelyet soha nem veszítünk el! Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria