Ferenc pápa az ír püspökökhöz: Legyetek közel a papjaitokhoz, és az ír egyház erős marad

Ferenc pápa – 2018. augusztus 27., hétfő | 18:20

Ferenc pápa kétnapos írországi apostoli útjának utolsó programjaként augusztus 26-án, vasárnap késő délután találkozott az ír püspöki konferencia tagjaival.

Az apostoli út csúcspontjának számító vasárnap délutáni szentmisét követően Ferenc pápa az ír püspökökkel találkozott a dublini domonkos nővérek Rózsafüzér Királynője-templomában. A domonkos nővérek több mint háromszáz éve vannak jelen Dublinban, a tanítás mellett elkötelezettek a természetvédelem, a társadalmi igazságosság, az ökumenikus párbeszéd területén, valamint a társadalom sérültjei iránti programokban. A találkozón az ír püspökök 45 fős közössége képviselte a négy érsekség és huszonkét egyházmegye 5 millió 300 ezer katolikus hívőjét.

Ferenc pápa mindenekelőtt atyai szolgálatuk felelősségére emlékeztette a püspököket: jó atyaként az a feladatuk, hogy bátorítsák, továbbá indítsák kiengesztelődésre és egységre Isten rájuk bízott népét. A Szentatya szerint ahhoz, hogy az Egyház Írországban erős maradjon, a kihívásokkal teli mostani időben a szolgálatukban való állhatatosságra van szükség. Elismerőleg szólt a pápa a püspökök legújabb pásztorleveléről, mely a hajléktalanok és bizonytalan helyzetűek megsegítését szorgalmazza, majd nyomatékkal a lelkükre kötötte, hogy álljanak a papjaik mellé, mert ők a püspökök legközelebbi társai, felebarátai.

A múlt bűneiről szólva Ferenc pápa arra figyelmeztetett, fel kell ismerni és evangéliumi bátorsággal gyógyítani kell a súlyos bűnöket, biztosítva a gyermekek és a sérülékeny felnőttek védelmét. Az ír püspökök néhány éve testületileg nekivágtak a megtisztulás útjának, az áldozatokkal való kiengesztelődésnek. Mindemellett nemzeti tanácsadó testületet állítottak fel, mely szigorú szabályokkal rögzíti a fiatalok védelmének biztosítását.

Az a mód, ahogy Írországban, miként másutt is, az Egyház becsületesen és átfogó módon szembesül történelme fájdalmas fejezetével, példát nyújt az egész társadalom számára. Folytassátok ezt a munkát – kérte a pápa –, a botrányok okozta megaláztatásból merítsetek erőt, hiszen mi is Isten Fia megaláztatása által nyertük el a megváltást. Krisztus sebei megerősítenek bennünket.

A Szentatya a püspökök lelkére kötötte, hogy legyenek közel az Isten népéhez; kerüljék a távolságtartást és a klerikalizmust, mely olykor tekintélyelvűvé, önkényessé és keménnyé tette az Egyházat.

Az ír püspökökhöz intézett beszéde második részében a pápa a családokról szólt, mindenekelőtt a hit átadásának feladatáról, melynek számolnia kell a mai gyorsan változó világgal. A világtalálkozó tapasztalata, hogy a családok mindinkább tudatára ébrednek a hit átadásában betöltött helyettesíthetetlen szerepüknek, mert az a családban, mégpedig a család saját „nyelvjárása” szerint történik. Ezt segítik a katolikus iskolák, az egyházi intézmények, melyek hűséges és örömteli oktatókat igényelnek. Ferenc pápa az ír köztársasági elnökkel folytatott beszélgetésre utalt itt, idézve egyik versét, mely a ratio mellett érvelő Descartes kapcsán mondja: „A gondolat hidegsége megölte a szív zenéjét”. „Éppen ezért a szívet formáljátok, a szívet alakítsátok, főként a gyermekekét!” – kérte a pápa.

Az utóbbi évek zaklatottsága próbára tette az erősen hagyományos hitű ír népet is, de lehetőséget is kínált az egyháznak a belső megújulásra, és új utakat jelzett a küldetése számára. Az Isten mindig újdonság, arra ösztönöz bennünket, hogy mindig lépjünk tovább a már megismerteken. Legyetek bátrak és kreatívok! – biztatott Ferenc pápa. – A lelketekben gyökerező erős misszionárius lelkület bizonyára megmutatja azokat az utakat, amelyeken el kell indulnotok a tanúságtétellel. Hétköznapi erőfeszítéseitekben Isten családjának pásztoraiként és atyáiként járjatok el, ne pedig úgy, mint egy mostohaapa. Amikor a kihívásokkal szemben kicsinyke kis nyájnak érzitek magatokat, ne veszítsétek el a bátorságotokat.

Végül az egyházi közösségi lelkületre intette a Szentatya az ír püspököket, azt kérve, továbbra is építsék az egymás közötti testvériséget, leginkább az imádsággal. Utalt az apostolok döntésére, akik diakónusokat választottak a szeretetszolgálatra, hogy ők maguk az imádságnak szentelhessék az életüket. A pápa kérésére az ír püspökök együtt imádkozták el a Sub tuum praesidium kezdetű Mária-himnuszt: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ő dicsőséges és áldott Szűz!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria