Ferenc pápa az Úrangyala előtt: Isten hisz bennetek, veletek álmodik, szereti életeteket!

Ferenc pápa – 2022. április 3., vasárnap | 14:30

Április 3-án a vasárnap délben szokásos Úrangyalát a Szentatya Máltán, a florianai Piazzale dei Granai téren bemutatott szentmise végén imádkozta el, mintegy húszezer hívő, valamint más keresztény egyházak és más vallások képviselőinek jelenlétében.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az Úrangyala előtt elmondott beszédét.

Kedves testvéreim!

Hálás vagyok a szavakért, amelyeket Scicluna érsek úr nevetekben hozzám intézett. De én vagyok az, aki azt mondom nektek: Grazzi! [Köszönöm!]

Szeretném kifejezni hálámat a köztársasági elnök úrnak és a hatóságoknak, püspöktársaimnak, nektek, kedves papok, szerzetesek és szerzetesnők, valamint Málta és Gozo minden lakosának és hívőjének a fogadtatásért és a szeretetért, amelyben részesültem. Ma este, miután migráns testvérekkel és nővérekkel találkozom, már vissza kell térnem Rómába, de magammal viszek sok pillanatot és szót ezekből a napokból. És sok gesztust! Mindenekelőtt sok arcot és Málta fényes arcát őrzöm meg szívemben! Köszönetet mondok azoknak is, akik ezért a látogatásért dolgoztak; és szeretném szívből üdvözölni a különböző keresztény felekezetekhez és vallásokhoz tartozó testvéreket, akikkel találkoztam. Kérek mindenkit, hogy imádkozzon értem. Én is imádkozni fogok értetek. Imádkozzunk egymásért!

Ezeken a szigeteken érezni lehet Isten népének jelenlétét. Menjetek előre ezen az úton, és ne feledjétek, hogy a hit az örömben növekszik, és az adakozásban erősödik. Folytassátok az életszentség láncolatát, mely oly sok máltait vezetett arra, hogy lelkesen odaadja magát Istennek és másoknak. Dun Ġorġ Precára gondolok, akit tizenöt évvel ezelőtt avattak szentté.

Végezetül szeretnék néhány szót szólni a fiatalokhoz, akik a ti jövőtöket jelentik. Kedves fiatal barátaim, megosztom veletek az élet legszebb dolgát. Tudjátok, mi az?

Annak öröme, hogy szeretetben szétosztjuk magunkat, ami szabaddá tesz bennünket.

De ennek az örömnek neve is van: Jézus. Kívánom nektek annak szépségét, hogy beleszerettek Jézusba, aki az irgalmasság Istene – hallottuk ma az evangéliumban –, aki hisz bennetek, veletek álmodik, szereti életeteket, és sosem okos csalódást. És hogy előrehaladjatok Jézussal a családdal is, Isten népével is, ne feledkezzetek el gyökereitekről. Beszélgessetek az öregekkel, beszélgessetek a nagyszülőkkel, beszélgessetek az idősekkel!

Az Úr kísérjen és a Szűzanya oltalmazzon benneteket! Most imádkozzunk hozzá a békéért, gondolva a még mindig meggyötört Ukrajna humanitárius tragédiájára, hiszen még mindig bombázzák Ukrajnát ebben a szentségtörő háborúban. Ne fáradjunk bele az imádkozásba és a szenvedők megsegítésébe! A béke legyen veletek!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria