Ferenc pápa bizonyos esetekben jóváhagyta a méheltávolítást

Ferenc pápa – 2019. január 4., péntek | 13:58

A Hittani Kongregáció állásfoglalást tett közzé, amelyben választ ad egy a méheltávolításra vonatkozó erkölcsi kérdésre. Olyan esetekről van szó, amelyekben a méh már nem alkalmas az utód kihordására, és amikor orvosilag bizonyított, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléssel végződne.

A dokumentumot 2018. december 10-i dátummal jegyezték, miután Ferenc pápa jóváhagyta a Hittani Kongregációnak egy nyitott erkölcsi kérdésre adott válaszát, amely egyes esetekben megengedi a méheltávolítást.

1993. július 31-én a Hittani Kongregáció közzétette a petevezeték-elkötést és más problémákat érintő dokumentumát. Ezek a válaszok, amelyek máig megőrzik érvényességüket, morális szempontból eltávolíthatónak tekintik a méhet akkor, ha az súlyos veszélyt jelent az anya életére vagy egészségére. Erkölcsileg nem megengedhetőnek tekintik azonban a petevezeték-elkötést és a méheltávolítást azokban az esetekben, amikor az közvetlen sterilizáció céljából történik, azért, hogy lehetetlenné tegyék a teherbeesést, amely esetleg kockázatot jelenthet az anya számára.

Az utóbbi években a Szentszékhez beterjesztettek olyan jól körülhatárolt eseteket, amelyek a méheltávolításra vonatkoztak, és lényegileg eltérnek az 1993-ban vizsgált tényállásoktól. Ezek az esetek olyan helyzeteket érintenek ugyanis, amelyekben a terhesség eleve nem lehetséges. A most kiadott állásfoglalás ez utóbbi esetekre vonatkozik, és így kiegészíti az 1993-ban adott válaszokat.

A kérdést a dokumentum így fogalmazza meg: Eltávolítható-e a méh olyan esetekben, amikor többé visszafordíthatatlanul nem alkalmas a magzat kihordására, és a szakorvosok arra a bizonyosságra jutottak, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléshez vezet még azelőtt, hogy a magzat életképes lenne? Erre a következő választ adta most a Hittani Kongregáció: Igen, mert nem sterilizálásról van szó.

A szóban forgó erkölcsi kétség olyan ritka eseteket érint, amelyeket a közelmúltban terjesztettek be a Hittani Kongregációhoz, és amelyek teljesen eltérnek azoktól a tényállásoktól, amelyekre a dikasztérium 1993-ban elutasító választ adott. A döntő különbség az, hogy az orvosok arra a bizonyosságra jutottak, hogy terhesség esetén spontán vetélés következne be még azelőtt, hogy a magzat életképessé válna. Itt nem a magzat kihordásának kisebb vagy nagyobb mértékű egészségügyi kockázatairól van szó, hanem olyan házaspárokról, akik esetében a magzat megszületése nem lehetséges.

A sterilizálás, vagyis a meddővé tétel tárgya a nemzőszervek működésének szándékos megakadályozása, így ebben az esetben a bűn abban áll, hogy elutasítja az utódokat, ami pedig a bonum prolis, azaz a gyermek java elleni cselekedet. A mostani állásfoglalásban vizsgált esetben viszont ismert tény, hogy a méh nem képes megőrizni a magzatot az életképesség eléréséig, vagyis nem képes betölteni természetes funkcióját. Az utódnemzés célja egy emberi teremtmény világra hozása, de itt a magzat megszületése biológiailag nem lehetséges. Ezért ebben az esetben nemcsak a nemzőszervek nem tökéletes vagy egészségügyi kockázatot jelentő működéséről van szó, hanem egy olyan helyzetről, amelyben élő utód világra hozatala természetes módon egyszerűen nem valósulhat meg.

Az orvosi beavatkozást tehát nem lehet utódnemzés-ellenesnek tekinteni, mert egy olyan helyzetről van szó, amelyben nem lehetséges a megtermékenyült petesejt megtartása a méhen belüli fejlődés természetes végéig, így ennek következtében a beavatkozás, vagyis a méheltávolítás nem tekinthető utódnemzés-ellenes cselekedetnek sem. A méh eltávolítása, amely alkalmatlan a terhességre, nem minősíthető közvetlen sterilizálásnak, ami önmagából fakadóan, mint cél és mint eszköz, továbbra sem megengedett.

Azon kritériumok értékelése, hogy a magzat kihordható-e életképességének állapotáig, vagy sem, orvosi kérdés. Erkölcsi szempontból fel kell tenni a kérdést, hogy orvosi értelemben teljes bizonyossággal rendelkezünk-e. A jó szakmai lelkiismerettel adott válasz ebben az esetben elegendő a helyes erkölcsi ítélet meghozatalához.

Továbbá az erre a kérdésre adott válasz nem jelenti azt, hogy a méheltávolítás melletti döntés mindig a legjobb választás, hanem csak azt, hogy a fent említett feltételek esetén erkölcsileg megengedhető a méheltávolítás. Ez a megengedettség nem zár ki további lehetőségeket, mint például a fogamzásképtelen időszakok kihasználása vagy a teljes önmegtartóztatás gyakorlása. A házastársakra tartozik, hogy az orvosokkal és lelkivezetőjükkel történő párbeszédben úgy válasszák meg a követendő utat, hogy saját esetükre és körülményeikre az orvosi beavatkozás fokozatosságának erkölcsi alapelvét alkalmazzák – zárul a Hittani Kongregáció január 3-án közzétett dokumentuma.

Fordította: P. Harsányi Pál Ottó erkölcsteológus

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria