A pápa a börtönpasztoráció felelőseihez: Leselejtezés helyett neveljünk!

A pénteken véget ért nemzetközi találkozót az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma szervezte a következő témáról: Az átfogó emberi fejlődés és a katolikus börtönpasztoráció. A Szentatya beszédében rámutatott, hogy a börtönök gyakran válnak az elszemélytelenedés, a leselejtezés helyévé. A fogvatartási helyek társadalmaink felfogását, önzését és közönyét tükrözik. Küldetésünk, hogy minden emberben a szenvedő Krisztus arcát fedezzük fel és közvetítsük számukra Isten irgalmasságát.

Beszéde elején Ferenc pápa felidézte, hogy amikor megbízta az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériumát, hogy adjon hangot az Egyház a sajátos élethelyzetekben lévő, szenvedő emberek iránt érzett aggodalmának, azt is akarta, hogy figyeljenek oda sok fogoly testvérünk helyzetére. Azonban nemcsak a dikasztériumra bízott feladatról van szó, hanem az egész Egyház – hűen a Krisztustól kapott küldetéséhez – arra kapott meghívást, hogy állandóan cselekedjen Isten irgalmasságának megfelelően a legsérülékenyebbek és védtelenebbek érdekében, akikben maga Jézus van jelen (vö. Mt 25,40).

Mint ahogy a pápa már más alkalommal is jelezte, a börtönök helyzete továbbra is társadalmunk tükörképe, a leselejtezés kultúrájában megnyilvánuló önzésünk és közönyünk következménye. A társadalom gyakran a törvényekhez szó szerint ragaszkodó és embertelen döntések révén, amelyeket állítólagosan a jóra és a biztonságra való törekedéssel igazolnak, a törvénysértők elszigetelésében és fogva tartásában látja a közösségi élet problémáinak végső megoldását. Ezzel igazoljuk azt a tényt, hogy nagy közpénzeket fordítunk a törvénysértők elnyomására, ahelyett, hogy valóban keresnénk az emberek átfogó fejlődésének előmozdítását, amely változtatna azokon a körülményeken, amelyek kedveznek a jogellenes cselekmények elkövetésének.

Könnyebb és kényelmesebb elnyomni, mint nevelni. Könnyebb tagadni a társadalomban jelen lévő igazságtalanságot és fogvatartási helyeket létrehozni, hogy bezárjuk a feledésbe a törvénysértőket, mint a fejlődéshez való esélyegyenlőséget felkínálni minden állampolgárnak. Ez is a leselejtezés egy formája, „jól nevelt”, idézőjelbe tett selejtezés. A fogvatartási helyek továbbá gyakran kudarcot vallanak abban a célkitűzésben, hogy előmozdítsák a társadalomba való visszailleszkedés folyamatát. Ennek oka kétségtelenül az, hogy nem rendelkeznek elegendő anyagi forrással, amely lehetővé tenné, hogy szembenézzenek a fogvatartott személyek szociális, pszichológiai és családi problémáival. Továbbá a börtönök gyakran túlzsúfoltak és ezáltal az elszemélytelenedés helyeivé válnak. Ezzel szemben a valódi társadalmi visszailleszkedés azzal kezdődik, hogy biztosítják a fejlődés, az oktatás, a tisztességes munka, az egészségügyi ellátásban való részesedés, valamint a közéleti részvétel lehetőségét.

Ma társadalmaink különösen arra kaptak meghívást, hogy küzdjék le azoknak a megbélyegzését, akik tévedtek. Hozzászoktunk a leselejtezéshez, ahelyett, hogy figyelembe vennénk azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ember tesz, hogy viszonozza Isten szeretetét életében. Számos esetben a börtönből szabadulónak olyan világgal kell szembenéznie, amely idegen számára, és amely nem tartja őt bizalomra méltónak; sokszor egészen odáig jutunk, hogy kizárjuk őt a munka világából, így nem tud tisztességesen megélni. Mivel megakadályozzuk a börtönből szabadultat méltósága teljes körű gyakorlásában, ezért ismét ki lesz téve azoknak a veszélyeknek, amelyek gátolják a fejlődését, erőszak és bizonytalanság közepette lesz kénytelen élni.

Mint keresztény közösségeknek fel kell tennünk a kérdést: ha ezek a testvéreink már letöltötték börtönbüntetésüket az elkövetett rosszért, akkor miért helyezünk a vállukra egy újabb társadalmi büntetést a visszautasítással és a közönnyel? Számos esetben ez a társadalmi ellenérzés egy okkal több arra, hogy ismét elkövessék ugyanazt a hibát. Isteni sugallatra minden egyházi közösség alakítson ki magának saját utat, hogy jelenvalóvá tegye az Atya irgalmasságát ezek iránt a testvéreink iránt és visszhangozza azt az állandó felhívást, hogy minden ember és minden társadalom szilárdan és határozottan cselekedjen a béke és az igazságosság érdekében – biztatott a Szentatya.

Majd annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a börtönpasztorációban elkötelezettekben valóban hatékonyak az isteni irgalmasság művei. Azt kívánta, hogy Isten szeretete, amely támaszt nyújt nekik és bátorítja őket a leggyengébbek szolgálatában, erősítse meg és növelje a reménység szolgálatát, amelyet mindennap végeznek a foglyok körében. A pápa imádkozik mindazokért, akik nagylelkű csöndben szolgálják ezeket a testvéreket, felismerve bennük az Urat. Gratulált minden kezdeményezéshez, amellyel – nem minden nehézség nélkül – lelkipásztori segítséget nyújtanak a foglyok hozzátartozóinak is és elkísérik őket e nagy megpróbáltatás idején.

Ferenc pápa két képpel zárta beszédét, annak reményében, hogy ezek segítséget nyújtanak a börtönpasztorációban elkötelezettek számára.

Az első: nem lehet a társadalomnak való tartozás törlesztéséről beszélni egy ablak nélküli börtönben. Nincs távlatok nélküli emberi büntetés. Senki sem változtathat az életén, ha nem lát maga előtt távlatokat. Hozzá vagyunk szokva, hogy megvakítjuk a bebörtönzötteket. Vigyétek el magatokkal az ablakok és a látóhatár képét, és intézkedjetek, hogy országaitokban a börtönöknek mindig legyen ablaka és látóhatára, még a számomra vitatható életfogytiglani büntetés esetében is – kérte a Szentatya.

A második kép az a jelenet, amelyet Ferenc pápa több ízben is látott, amikor Buenos Airesben autóbuszon utazott a város Villa Devoto negyedének valamelyik plébániájára és elhaladt a börtön előtt. – Emberek álltak sorba, hogy meglátogassák a foglyokat. Főleg édesanyák, akik már egy órával a látogatás kezdete előtt sorba álltak és utána biztonsági ellenőrzésen kellett átesniük, amely gyakran nagyon megalázó volt. Ezek a nők nem szégyellték, hogy mindenki látja őket. „A fiam ott van”, és ezért nem takarták el az arcukat. Az Egyház tanuljon anyaságot azoktól az asszonyoktól, és tanulja meg az anyaság gesztusait, amelyekkel fogoly testvéreinkhez kell közelednünk – biztatott Ferenc pápa.

Az ablak és a sorban álló édesanya képeivel búcsúzom tőletek. Tanúságtételetekkel és szolgálatotokkal tartsátok életben a Jézus Krisztushoz való hűséget. Hogy életünk végén meghallhassuk Krisztus hangját, aki hív bennünket: „Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot... amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,34.40) A Fogolykiváltó Boldogasszony kísérjen benneteket, családjaitokat és mindenkit, aki a foglyokat szolgálja – fohászkodott a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír