Ferenc pápa: Bűn visszautasítani az Isten ingyenes meghívását

Ferenc pápa – 2019. november 5., kedd | 20:40

Az Úr meghív bennünket ünnepi lakomájára, hogy találkozzunk vele, de ha elutasítjuk, akkor a szegényeket és a betegeket hívja be a terekről, akik élnek is a vacsora lehetőségével – mondta Ferenc pápa november 5-én a Szent Márta-ház kápolnájában.

November 5-én Magyarországon Szent Imre ünnepének saját evangéliumát olvassuk, azonban a világegyház ma a visszautasított meghívás történetét (Lk 14,15–24) olvasta. Az evangéliumi történetben Jézus egy példabeszéd keretében mutatja be az üdvösség történetét. A példabeszéd főszereplője nagy vendégséget rendezett: sokakat meghívott, de azok különféle okokkal kimentették magukat. Ekkor a házigazda behívatja a város tereiről és utcáiról a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat.

A vacsora, az ünnep a mennynek, az Úrral való örökkévalóságnak a jelképe, ám egy ünnepen nem tudjuk sohasem, hogy kivel is találkozunk – kezdte homíliáját Ferenc pápa. – Az ünnepen új személyekkel találkozunk, de vannak olyanok is, akikkel nem szeretnénk találkozni, ennek ellenére az ünnep légköre öröm és ingyenesség. Egy igazi ünnepnek ingyenesnek kell lennie, mert a mi Istenünk mindig így hív bennünket, nem is kell fizetni belépődíjat. Maga a házigazda fizeti meg azt, aki meghív minket. Ám mégis vannak, akik az ingyenesség elé helyezik a saját érdekeiket. Az ingyenesség, az ünnep egyetemessége előtt mégis bezárják szívüket, mondván: Én nem megyek. Inkább szeretnék egyedül maradni, azokkal az emberekkel együtt, akik tetszenek nekem. Ez bűn! – állapította meg a pápa. „De nem, nekem ez és ez fontosabb. Nem, ez az enyém! Mindig az enyém!” – jön az ellenvetés az ilyenek részéről.

Ez az elutasítás egyúttal annak a megvetése is, aki meghív az ünnepre. Ezt mondjuk az Úrnak: „Ne zavarj engem a te ünnepeddel!” Bezárkózunk az előtt, amit az Úr nekünk kínál, mint a vele való találkozás öröme. Az élet útján oly sokszor állunk ilyen döntés előtt: vagy az Úr ingyenességét választom, elmegyek és megtalálom az Urat, akivel találkozom, vagy bezárkózom az én dolgaimba, az én érdekembe. Ezért mondja az Úr a bezárkózás kapcsán, hogy nagyon nehéz a gazdagnak belépni a mennyek országába. De vannak nagyon derék gazdagok, szentek, akik nem tapadnak a gazdagsághoz. Ám a többség ragaszkodik a gazdagsághoz, ők zártak. Éppen ezért nem tudják megérteni, hogy mi is egy ünnep. De ott van nekik a dolgok biztonsága, amit meg tudnak érinteni – mondta a Szentatya.

Az Úr válasza a mi elutasításunkra határozott: azt akarja, hogy az ünnepre hívjanak mindenféle embert, vezessék, sőt egyenesen kényszerítsék őket, jókat és rosszakat egyaránt. Mindenki hivatalos, senki nem mondhatja, hogy én rossz vagyok, én nem mehetek. „Ez nem így van! – hangsúlyozta a pápa. – Azért, mert te rossz vagy, az Úr egészen különleges módon vár”. Ennek kapcsán említette meg a tékozló fiú példáját: a hazatért fiú nagy beszédbe fog, de ő nem hagyja beszélni és átöleli őt. Az Úr ilyen. Ez az ingyenesség.

Az első olvasmányra hivatkozva, melyben Pál apostol a képmutatástól óv, Ferenc pápa megállapította, hogy a Jézust elutasító zsidóknak azt mondta egyszer az Úr: „Bizony mondom nektek, az utcalányok és vámosok megelőznek benneteket a mennyek országában.” Az Úr a legmegvetettebbeket szereti, azonban bennünket hív. Bezárkózásunkkal szemben eltávolodik és haragra lobban, amint az evangéliumban hallottuk. Végül a pápa a következő kérdéseket tette fel, mintegy lelkiismeret-vizsgálat gyanánt: „Hogyan megy az életem? Mit szeretek inkább? Elfogadni az Úr meghívását vagy bezárkózni apró dolgaimba? Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy mindig menjünk el az ünnepére, mely ingyenes!” – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

A Szent Márta-ház kápolnájában koncelebráló papok között jelen volt a 96 éves Filippo Grillo vincés szerzetes, akit Ferenc pápa öleléssel köszöntött. Az idős lelkipásztor a Vatican Newsnak nyilatkozva így vallott önmagáról: „96 évesen továbbra is örömmel vagyok pap teljes egészében, misézem minden nap, gyóntatok, hittant oktatok. Nincs ennél nagyobb ajándék! Immár hetven éve pap vagyok, de mintha az első nap lenne”. Filippo Grillo fontos feladatokat látott el rendjében, s még ma is szolgál alkalmanként egy egyházmegyei bíróságon. Az idős atyát Vincenzo Lazzarini misszionárius lelkipásztor kísérte el Ferenc pápához, aki papságának hatvan éve alatt többek között Eritreában folytatott missziós szolgálatot.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria