Olasz szülőkkel találkozott a pápa

A jubileum alkalmából Ferenc pápa a mintegy másfélezer társulati tagot megerősítette a családot és a nevelést szolgáló küldetésében. „Ezt az elkötelezettséget ti a keresztény etika alapelvei szerint képviselitek azért, hogy a család egyre elismertebb és főszereplő legyen a társadalmi életben” – kezdte beszédét a pápa, majd arra emlékeztette a szülőket, hogy a társulat a szülőket a nevelési feladataikban és főként az iskolával kapcsolatban segíti.

Az iskola ugyanis a család elsődleges partnere a gyermeknevelésben és ez a munka valóban elismerésre méltó. Ma, amikor az iskola és a család közötti nevelési szövetségről beszélnek, valójában egyre inkább e szövetség megszűnéséről van szó: a család ma már nem értékeli többé úgy a nevelőket, mint korábban tette, a tanítók pedig betolakodóknak tekintik a szülőket az iskolában. Ennek az a vége, hogy egymást peremre szorítják és ellenségnek tekintik. Ennek a helyzetnek a megváltoztatásához valakinek meg kell tennie az első lépést, ehhez pedig le kell győznie a félelmét és ki kell nyújtania a kezét nagylelkűen a másik felé – hangsúlyozta a Szentatya, és arra kérte a szülőket, hogy bízzanak az iskolában és a tanárokban. Nélkülük ugyanis egyedül maradnak a nevelés terén, és egyre nehezebben tudnak szembesülni a kortárs kultúra, a média és az új technológiák által támasztott kihívásokkal. A tanárok a szülőkkel együtt köteleződjenek el napról napra a gyermekek nevelésében. Lehet őket kritikával illetni, de kötelesek elismerni őket szövetségesnek a nevelés feladatában és együtt kell előre haladni.

Ferenc pápa megosztotta a szülőkkel egyik gyermekkori élményét. Tízéves korában valami csúnya dolgot mondott az egyik tanító néniről, aki erre behívatta az édesanyját. Másnap el is ment az anyukája az iskolába, és beszélt az ügyről a pedagógussal. Az édesanya erre magához kérte a fiát és a tanítónő előtt szemrehányást tett neki, majd azt mondta neki, hogy kérjen tőle bocsánatot. Miután a fia megtette ezt, azt is kérte tőle, hogy adjon neki egy puszit. Azt is megtette, és így mentek haza boldogan. „De ezzel nem ért véget a történet, mert otthon kezdődött a második fejezet…” – zárta visszaemlékezését a pápa, hozzátéve még kiértékelésként: ezt hívják együttműködésnek a gyermeknevelésben, a család és a pedagógusok között.

Felelős és készséges jelenlétetek a szeretet jelei: nemcsak a gyermekeitek felé, hanem az iskola felé is. Mindezek segítik legyőzni a megosztottságot, a félreértéseket és oly módon eljárni, hogy elismerjék: a családé az elsődleges szerep a gyermeknevelésben és az oktatásban – buzdította a pápa a szülőket. – Ha ugyanis nektek szükségetek van az iskolára, akkor az iskola is rátok szorul és nem is tudja elérni a célkitűzéseit, hacsak nem egy építő párbeszéden keresztül, ami végül is a diákok gyarapodását szolgálja.

A Szentatya Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítására utalt: „Az iskola nem helyettesíti a szülőket, hanem kiegészíti a munkájukat. Az alapelv így hangzik: A nevelés folyamatában bárki közreműködőnek a szülők nevében kell cselekednie, az ő egyetértésükkel, olyan mértékben, amiként megbízták őket.” 

Ferenc pápa a szülőket társulati tagságukra emlékeztette, ami megtanította őket arra, hogy bízzanak a kölcsönös segítésben. Utalt egy afrikai bölcs mondásra: „Egy gyerek felneveléséhez egész falura van szükség”. Éppen ezért az iskolai nevelésben nem hiányozhat az együttműködés a nevelő közösség tagjai között. Állandó kapcsolattartás és kölcsönös bizalom nélkül nem lehet közösséget építeni és közösség nélkül nem lehet nevelni.

A családok magányának a kiküszöbölése a nevelés folyamatában az Egyház feladata is – szögezte le a pápa. – Éppen ezért az Egyház álljon a nevelés szolgálatában a tanítók mellett és alakítsa a társadalmat a családok helyévé, hogy mindenki meghallja, befogadja az igazi értékeket és ebben támogatást és eligazítást is kapjon. Kettős tehát a feladat: az egyik magából a társulatból ered, vagyis a személyek szabad közösségéből, akik nem valami ellen, hanem mindenki közös javáért fognak össze. A másik feladat a társulatnak a keresztény közösségekkel való kapcsolatából ered, melyben ihletet, bizalmat és támaszt kapnak.

„Kedves szülők, a gyermek a legdrágább ajándék, amit kaptatok. Őrizzétek őket nagylelkű felelősséggel, hagyjátok meg számukra a megfelelő szabadságot, hogy képességeik szerint növekedjenek. A leselkedő veszélyek ne akadályozzanak meg abban, hogy bizalommal tekintsetek a világra, tudjatok jól választani a lehetőségek között és ezt jelezni is a gyerekeknek az emberi, polgári és keresztény élet területén. Tanítsátok meg a gyerekeknek az iskolával együtt, hogy tudjanak különbséget tenni a jó és a rossz között. Ezt az ember otthon tanulja meg és az iskolában.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír