Ferenc pápa a davosi fórumhoz: Az ember álljon a középpontban

Ferenc pápa – 2020. január 22., szerda | 14:35

Ferenc pápa üzenetet küldött a svájci Davosban január 21-én, kedden kezdődött háromnapos Világgazdasági Fórumra, melyen a Szentszéket Peter Turkson bíboros képviseli.

„Mindnyájan egyetlen közös család tagjai vagyunk, és ebből ered az a morális kötelezettségünk, hogy törődjünk egymással. Ez az alapelv az emberi személyt helyezi a politikai élet középpontjába, nem pedig a hatalomra és nyereségre törekvést” – hangsúlyozza a pápai üzenet, melynek címzettje Klaus Schwab közgazdász, a davosi fórum alapítója és főszervezője. A szöveget Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma prefektusa olvasta fel a Szentszék képviseletében az idén 50. alkalommal megrendezett fórum résztvevőinek. A Szentatya üzenete angol nyelven ITT olvasható.

Az üzenetben Ferenc pápa emlékeztet, hogy túl kell lépni a rövid távú technológiai és gazdasági megközelítéseken, és szem előtt kell tartani az etikai távlatokat a megoldások keresésében. A világgazdaság vezető képviselőinek davosi fóruma évről évre lehetőséget kínál arra, hogy innovatív és hatékony módokat dolgozzanak ki egy jobb világ építésére.

Az utóbbi ötven évet jelentős geopolitikai és egyéb változások jellemezték, a gazdaság és a munkapiac, a digitális technológia és a környezet világában egyaránt. Ennek a fejlődésnek sok mozzanata az emberiség javára vált, más változások ellenben negatív hatást gyakoroltak – szól a pápa üzenete.

A materialista és utilitarista, hol rejtett, hol ünnepelt nézetek gyakran olyan gyakorlatokhoz vezetnek, amelyeket nagyrészt vagy kizárólag az önérdek mozgat. Úgy tekintenek a másikra mint elérendő célok eszközére; nélkülözik a szolidaritást és a szeretetet, ez pedig valódi igazságtalanság felé vezet. A valóban átfogó emberi fejlődés ellenben csak akkor lehetséges, ha az emberi család valamennyi tagja részt vesz a közjó keresésében, és részesül abban – figyelmeztet a Szentatya.

Ferenc pápa a davosi fórumhoz intézett üzenetében utal a Laudato si’ kezdetű enciklikájára, melynek célkitűzése az átfogó ökológia elérése, mely számot vet „közös otthonunk” komplexitásával. A pápa azt kéri a fórumtól, hogy vegyék figyelembe morális felelősségünket, és mindenki törekedjen valamennyi  embertársa átfogó fejlődésére, beleértve az eljövendő nemzedékeket.

*

A Világgazdasági Fórum egy nonprofit nemzetközi szervezet; célja, hogy a világ állapotát a befolyásos vezetők globális, regionális és iparági vitáin keresztül javítsa. A Fórum egyes régiókat, illetve az egész világot felölelő tanulmányai sok gazdaságpolitikai vitában és elemzésben szolgálnak viszonyítási pontként. Az alapítványi formában működő szervezetet 1971-ben alapították Genfben, felügyeletét a svájci szövetségi kormány látja el.

A Világgazdasági Fórum szervezete nem kötődik nemzeti vagy politikai érdekcsoportokhoz. Leghíresebb rendezvénye a Davosban évente megtartott gazdasági világszintű csúcstalálkozó, ahol a legbefolyásosabb politikusok, üzletemberek, értelmiségiek és tudósok vitatkoznak fontos globális kihívásokról.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria