Ferenc pápa déli beszéde: Isten azt akarja, hogy növekedjünk önmagunk elajándékozásában!

Ferenc pápa – 2020. június 30., kedd | 9:41

Június 29-én a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya Péter és Pál apostolt állította példaképül az egybegyűlteknek. Hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladatunk az, hogy életünkből ajándékot készítsünk. Önmagunk elajándékozásának képessége a legnagyobb kegyelem, amit kaphatunk Istentől.

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ma Róma védőszentjeit, Péter és Pál apostolt ünnepeljük. Ajándék az, hogy ismét itt imádkozhatunk, közel ahhoz a helyhez, ahol Péter vértanúhalált halt és eltemették. A mai liturgia azonban egy teljesen más jelenetet idéz fel: azt beszéli el, hogy néhány évvel korábban Péter kiszabadult a halál torkából. Letartóztatva börtönben ült, az Egyház pedig féltette életét és szüntelenül imádkozott érte. Akkor egy angyal szállt le, hogy kiszabadítsa a börtönből (vö. ApCsel 12,1–11). De évekkel később is, amikor Péter Rómában volt fogoly, az Egyház minden bizonnyal imádkozott érte. Ezen alkalomban azonban élete nem nyert megmentést. Hogyhogy korában kiszabadult a megpróbáltatásból, később meg nem?

Mert van Péter életében egy olyan végigjárt út, amely saját életünk alakulását is megvilágíthatja. Az Úr sok kegyelmet adott neki, és kiszabadította a rosszból: velünk is ezt teszi. Sőt, mi gyakran csak szükség idején fordulunk hozzá, hogy segítséget kérjünk. De Isten távolabbra lát, és arra kér bennünket, hogy

lépjünk tovább, hogy ne csak ajándékait keressük, hanem őt magát, aki minden ajándék Ura; hogy ne csak a problémákat bízzuk rá, hanem életünket is. Így végre a legnagyobb kegyelmet adhatja nekünk, az élet odaadását.

Igen, az élet odaadását. Az élet legfontosabb feladata az, hogy életünkből ajándékot készítsünk. És ez mindenkire vonatkozik: a szülőkre gyermekeik felé, és a gyermekekre idős szüleik felé. Most sok idős ember jut eszembe, akiket magukra hagyott a családjuk, mintha – hadd mondjam ki – hulladék lennének. És ez korunk drámája: az idősek magánya. A gyermekek és unokák élete nem válik ajándékká az idősek számára. Ajándékká kell lennie a házasoknak és a megszentelt életet élőknek; s ez mindenhol érvényes, otthon és a munkahelyen, és mindenki felé, aki közel van hozzánk. Isten azt akarja, hogy növekedjünk az elajándékozásban: csak így válunk naggyá. Csak akkor növekszünk, ha másoknak adjuk magunkat. Nézzünk csak Szent Péterre: nem azért vált hőssé, mert kiszabadult a börtönből, hanem mert életét adta oda itt. Az ő ajándéka egy kivégzési helyet a reménynek azzá a gyönyörű helyévé alakított át, ahol most vagyunk.

Ez az, amit kérnünk kell Istentől: nemcsak a pillanat kegyelme, hanem az élet kegyelme. Ma az evangélium éppen azt a párbeszédet közli, amely megváltoztatta Péter életét. Hallotta, hogy Jézus azt kérdezi: „Ki vagyok számodra?” Ő így válaszolt: „Te vagy a Felkent, az élő Isten Fia.” Erre Jézus: „Áldott vagy Simon, Jónás fia” (Mt 16,16–17). Jézus áldottnak mondja, szó szerint boldognak. Boldog vagy, amiért ezt mondtad. Figyeljük meg: Jézus annak a Péternek mondja azt, hogy boldog vagy, aki azt mondta, hogy te vagy az élő Isten. Mi tehát az áldott élet titka, a boldog élet titka? Felismerni Jézust, de élő Istenként, nem pedig szoborként. Mert nem az számít, hogy Jézust nagy történelmi személyiségnek tartsuk, nem annyira az számít, hogy nagyra értékeljük, amit mondott vagy tett: az számít, hogy milyen helyet adok neki az életemben, milyen helyet adok Jézusnak a szívemben. És abban a percben Simon hallotta Jézustól: „Te Péter vagy, és erre a kősziklára építem majd Egyházamat” (Mt 16,18). Nem azért hívta „kőnek”, mert szilárd és megbízható ember volt. Nem, később sok hibát fog elkövetni, nem volt túl megbízható, sokszor botlik majd, sőt meg is tagadja a Mestert. De úgy döntött, hogy életét Jézusra építi, az igazi kősziklára. Azt mondja a szöveg, hogy nem „húsra és vérre”, vagyis nem önmagára, saját képességeire, hanem Jézusra (vö. Mt 16,17), a kősziklára. Jézus a kőszikla, amelyen Simon kővé vált. Ugyanezt mondhatjuk el Pál apostolról, aki teljes egészében az evangéliumnak szentelte magát, minden mást szemétnek tekintve, csak hogy elnyerje Krisztust.

Ma, az apostolok színe előtt, megkérdezhetjük magunktól: „Én mire alapozom az életemet? Csak a pillanatnyi igényeimre gondolok, vagy hiszem, hogy valójában Jézusra van szükségem, aki ajándékot készít belőlem? Mire építem az életemet, saját képességeimre vagy az élő Istenre?” A Szűzanya, aki teljesen Istenre bízta magát, segítsen nekünk, hogy minden napunkat rá alapozzuk; és járjon közben értünk, hogy Isten kegyelmével ajándékot készíthessünk életünkből!

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvérek!

A védőszentek, Péter és Pál apostol ünnepén mindenekelőtt az összes rómait szeretném üdvözölni, és mindazokat, akik ebben a városban élnek. Imádkozom, hogy közbenjárásukra Rómában mindenki méltósággal élhessen és örömteli tanúságtétellel találkozhasson az evangéliumról.

Ezen az ünnepen az a hagyomány, hogy Rómába érkezik a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátus küldöttsége, de idén a világjárvány miatt ez nem volt lehetséges. Ezért lélekben ölelést küldök kedves testvéremnek, Bartholomaiosz pátriárkának abban a reményben, hogy a lehető leghamarabb folytatódhatnak a kölcsönös látogatások.

Szent Péter és Szent Pál főünnepén szeretnék megemlékezni arról a számtalan vértanúról, akiket lefejeztek, elevenen megégettek és meggyilkoltak, különösen Nero császár idején, épp azon a területen, ahol most ti álltok. Ez keresztény testvéreink vérével áztatott föld. A liturgiában holnap emlékezünk meg róluk.

Köszöntelek benneteket, kedves zarándokok, akik itt vagytok: látom a kanadai, a venezuelai, a kolumbiai zászlót és másokét is… Isten hozott benneteket! Az apostolok sírjainál tett látogatásotok erősítse meg hiteteket és tanúságtételeteket!

Mindenkinek boldog ünnepet kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria