Ferenc pápa elbúcsúzott Bahreintől és visszatért a Vatikánba

Ferenc pápa – 2022. november 6., vasárnap | 20:30

November 6-án, vasárnap délelőtt véget ért Ferenc pápa négynapos bahreini látogatása. Helyi idő szerint délután 16.37-kor érkezett meg a repülőgépe a római Fiumicino repülőterére. A 39. apostoli látogatás fő célja az volt, hogy a Szentatya megerősítse a helyi keresztényeket hitükben és elősegítse a vallások közötti párbeszédet.

Ferenc pápa vasárnap délelőtt befejezte apostoli útját a Bahreini Királyságban. Ezzel véget ért 39. külföldi apostoli látogatása. Ez volt a második útja a Perzsa-öböl térségébe, és Bahrein volt az 58. ország, amelyet pápaként meglátogatott.

A Szentatya egy Gulf Air Boeing 787 típusú repülőgépen indult vissza Rómába, magyar idő szerint nem sokkal délelőtt 11 óra után, és délután 5 óra előtt érkezett meg az olasz fővárosba.

A pápa azután utazott a muszlim többségű szigetországba, hogy elfogadta a bahreini király, Hamad bin Isa Al Khalifa és a helyi egyház meghívását egy vallásközi fórum alkalmával.

A látogatás során részt vett egy vallásközi találkozón és kifejezte közelségét az ország kicsiny és sokszínű katolikus nyájához. 

A „Bahreini Fórum a Párbeszédért: Kelet és Nyugat az emberi együttélésért” elnevezésű találkozón Ferenc pápa felszólította vallási vezetőjet, hogy ismerjék fel hatalmas felelősségüket és „kötelességüket” a szenvedő emberiség megsegítésében, különösen a béke előmozdítása és azok elítélése által, akik Isten nevét használják erőszak elkövetésére. A most dúló háború idején a pápa határozott felhívásokat fogalmazott meg a békéért, különösen Ukrajna, Etiópia és Jemen kapcsán, felszólított, hogy vessenek véget az újabb felfegyverkezésnek, valamint harcoljanak az emberi jogokért, különösen a vallásszabadságért, a nők, a gyermekek jogainak és méltóságának elismeréséért, valamint az állampolgárság elismeréséért.

A Szentatya bátorítást adott a helyi egyháznak, többek között azon a szentmisén, melyen 111 országból mintegy 30 ezer hívő volt jelen. A pápa a szeretetről beszélt, és hangsúlyozta, hogy a világot sújtó erőszakspirál véget érhet, ha mindig mindenkit szeretünk.

Ferenc pápa arra kérte a bahreini papságot és szerzeteseket, hogy őrizzék meg Istentől kapott örömüket, terjesszék azt mindenhol, és ne feledjék, hogy Isten segítségével bármivel szembe nézhetnek és bármit legyőzhetnek.

*

A Vatikánba visszatérve, ahogy az minden apostoli utazása előtt és után lenni szokott, a Szentatya első útja a Santa Maria Maggiore-bazilikába vezetett, a Salus Populi Romani (a római nép megmentője) Mária-ikonhoz, hogy hálát adjon a Szűzanyának az útért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria